Pozsony félmaraton 1:51:55 (2012)

Szeretném kifejezni hálám Emesének és Dávidnak, amiért szombaton a Decathlonban meggyőztek, hogy 3 pár RUN50-es zokni helyett vegyek 1 pár RUN800-as zoknit. Nem tudom miből van benne 750-el több, de olyan meglepő futást produkáltam, amit egy ideig nem fogok elfelejteni!

A pozsonyi félmaraton ötlete már a tavalyi szintén pozsonyi éjszakai futás alkalmával felmerült,  már ott reklámozták a versenyt. Sőt az River Park Night Run résztvevői kedvezménnyel nevezhettek. Nem vesztegettem az időt, még december utolsó napjaiban beneveztem. Azt reméltem, hogy azért akad még pár őrült akivel bandázva kimegyünk majd futni, de végül egyedül mentem a versenyre. A hangulatom nem volt a legjobb még szombaton is panaszkodtam, hogy annyira nincs kedvem kimenni Pozsonyba, de vasárnap reggelre teljesen megváltozott a véleményem. Sőt még a végén megvallom őszintén tetszett is, hogy teljesen ismeretlenek között futhatok. Idegenben!

A versenyközpont a város központjától nem messze egy pláza mellett terült el a Duna parton. Kellemes 3 fokos, szeles időjárás fogadott, de ez nem szegte kedvem. Bár kicsit enyhébb időnek jobban örültem volna, de az előző heti Debreceni 20 fokot nem kívántam. Felfedező körút után  átvettem a rajtcsomagot és a technikai pólót ami néhány eurós pluszt jelentett nevezéskor, de szerintem megérte. A kettőt külön helyen adták, de nem kellett sehol se várakoznom. Külön jó pont, hogy ott választhattam ki a póló méretét. (hmm fel se próbáltam azóta...) Háromnegyed tízkor odahaladtam a rajthoz, de alig láttam ott versenyzőt, kicsi kutakodás után megtaláltam a mezőny. Mivel elég hideg volt az futók túlnyomó többsége a plázában melegedett várva a rajtot és csak az utolsó 5 percben álltunk fel a rajtvonalhoz. A tömeg annyira nem volt vészes, nem volt közelharc a rajtnál, kényelmes távolságban helyezkedtem el a 4 órás maratoni iramfutó mögött.

Rajttól az Új hídig

A rajtot követően kisebb sétálások és megtorpanások után megindultunk. A rajtvonalat 2 perc után léptem át és elkezdtem haladni a tömeg ritmusában. Láttam a 4 órás iramfutót és beérhető távolságban volt így szép lassan leelőztem, kényelmes kétszer kétsávos középen villamospályával ellátott úton szaladtunk. A térkép tanulmányozása során tudtam, hogy már a szakasz elején átkelünk az Új hídon. A hídra felfutáskor volt kisebb tömörülés, és sajnos a tömegben ragadtam, pedig itt kicsit tudtam volna jobban is haladni. A hídon kiszemeltem a 3:45-ös iramfutó párost és kiszámoltam, hogy amennyiben velük tartom az iramot, akkor 1:52-53 magasságában sikerülhet beérnem. Bár nem tudtam, hogy milyen stratégiával futnak, reméltem, hogy azonos tempóban teljesítik a maratoni távot.

Új hídtól az első frissítésig

A hídon futva végig kellemes érzés töltött el. Nagyon lenyűgöző volt az óriási színes forgatag részének lenni, rendkívül jól éreztem magam. Persze a szelet éreztem, de itt csak jótékonyan hátulról fújt, olykor lökdösve, ezzel motiválva a gyorsabb tempóra. Ekkor azért kicsit elfogott az aggodalom, mert olyan nincs, hogy csak hátszélben kell futni, sőt az a legritkább eset, így éreztem, hogy lesz ennek még böjtje. Az útvonal széles elkerülőúton haladt ami nem volt túl látványos. Jobbra a pusztaság, balra lakótelep. Lehet ezt is szeretni, mert sok dolog nem tudja elvonni a figyelmed, csak figyelsz a tempóra... ja a tempó, na azt nem tudtam figyelni, ugyanis az Endomondo nem volt túl beszédes hangulatában. Valószínű valamit elcsesztem benne, mert egy árva szót nem szólt egész verseny alatt. A hiánya mondjuk másodlagos volt, mert az iramfutóim zöld lufijait mindvégig láttam és ez elegendő. Sőt az első frissítésnél valahol 4-5 kilinél sikerült is lehagynom az iramfutókat, mert megálltak inni. Én egészen 10 kiliig nem akartam frissíteni, ott viszont inni és enni is. A hiba ott csúszott be, mikor elnéztem a frissítőállomásokat.

Első frissítéstől az Apolló hídig

Az első frissítést benéztem és tíz kili helyett nyolcnál ejtettem meg. Vagyis próbáltam megejteni, ugyanis ez valami kisebb pont lehetett. Nem volt kaja és nem volt kitöltve ital, már leálltam mikor láttam ezt és 15-20 másodpercet várakoztam mire kaptam egy fél pohár vizet. Ez kicsit felbosszantott, de nem sokat bosszankodtam, inkább felzárkóztam az iramfutóimhoz. A mezőny ekkorra állandósult és csomó "ismerős" arc között futottam. Valahogy szeretek másokhoz igazodni verseny közben és ekkor óhatatlanul is megjegyzem a velem egy iramban futókat. Mindig van pár kiszemelt alak akivel próbálom tartani a ritmust. Persze az iramfutókat is figyeltem, megelőzni nem akartam őket, csak tisztes 20-30 méterről követtni. A 10 kilis frissítő is meglett és ott már nem ittam csak ettem egy kis banánt futólag. A széles útszakasz átváltott egy árvízvédelmi töltésre, melynek aszfaltozott volt a burkolata. Itt már kevesebb volt a helyünk, de a mezőny is jobban elnyúlt így nem volt zavaró a keskenyebb pálya. Olykor kicsit kellett fűben előzni, de egy kezdő terepfutónak ez nem lehet akadály. :) Ekkor már 12 kili felé jártunk és kicsit kezdtem érezni, hogy azért mégis futok és egyszer el fog fogyni az energiám. A következő frissítés 15 kilinél jött és ott is ittam, de csak nagyon keveset, mert hideg volt a víz. Ettem banánt ennél a pontnál is, anno első félmaratonom is banános frissítéssel oldottam meg és nem okozott csalódást. Ekkorra már többször elkezdett több-kevesebb hó szállingózni amit őszinte meglepetéssel fogadtunk. Szerencsére annyira nem esett, hogy gondot okozzon... ekkor még.

Az utolsó szakasz

Egy széles felhajtón kanyarodtunk fel az Apolló hídra és ott eleinte még egész könnyen haladtam, bár a szelet éreznem kellett volna, de a hídpálya íve kicsit tompított erején. Iramfutók kicsit eltávolodtak tőlem, de még mindig látótávolságban maradtak, kicsit éreztem, hogy azért mégis lassulok. A híd közepén azonban teljes erejével csapott le a szél és mintha falba egy gumiszalag feszült volna a derekamon, éreztem rá kell kapcsolni vagy kíméletlenül belassulok. Bedőltünk mindannyian és próbáltuk legyőzni az elemi erővel lecsapó szelet, annyira már nem volt 17 kili környékén élvezetes, de valahogy be kell érni, nincs mese! A versenyközpont irányába fordultunk és valamiért azt reméltem, hogy egy kanyar és áthaladok a célvonalon, kicsit rá is kapcsoltam (időben nem sokat látni belőle), hogy kiadjam a maradékot magamból. Ekkor jött a meglepetés, mert bár a célvonalon újra átfutottunk, de még kellett pár kilit gyűjteni, mert csak 18 kili környékén jártunk!

+1 "ajándék" hurok

 A mezőny szépen haladt tovább és én a mezőnnyel, kicsit benéztem a történetet és még pár kilit teljesítenem kell. Sajnos ekkor már nem volt sok motivációm, iramfurókat elvesztettem az óváros szűk utcáin kanyarogva és a kikövezett vizes burkolat se igazán volt ínyemre. Küzdések árán azonban beértem és elsőre azt gondoltam, hogy "na megcsináltam, nem fényes, de mégis élvezetes volt összességében". Végül azonban mikor lenyomtam az órát láttam, hogy 1:52... valamennyit mutat ami kicsit jobb kedvre derített! Reméltem, hogy a nettó chipes időm akár 1:51 is lehet és ez így is történt!

Nagyon elégedett lettem a teljesítményemmel miközben sorba álltam a befutócsomagért ami már megszokott módon nem volt kiporciózva. Nyomták a kezembe az almákat és az édességeket. Ezután visszamentem az autómhoz, hogy a cuccaimat felszedve átöltözhessek. Nagyon elégedetten utaztam haza Pozsonyból és bármikor szívesen visszajönnék egy ilyen jó tavaszi félmaratonra!

(A bejegyzés kb. egy évig íródott,  érdekes volt átolvasni újra az elejét is kiegészíteni a végével amit már egy év távlatában már kicsit máshogy látok, de a jó érzés ugyanúgy megmaradt. Az elmúlt év síkfutásban azóta se hozott pluszt számomra.)

Rotary félmaraton 1:54:55

        Már tavaly kiszemeltem ezt a versenyt, de nem tudtam elindulni más programok miatt. (haverok Prága - Krakkó) 2012-ben azonban nem ütközött más semmivel, így már jó korán beneveztem a 4RUN versenysorozat versenyeire. A Borvidék félmaraton tavaly nagyon tetszett, mely a sorozat második tagja és Keszthelyre is be voltam nevezve, de lebetegedtem. Idén próbálom mindet teljesíteni.

        Az időjárás pompás 20-23 fokot prognosztizált amiből reggel még csak a fele volt meg, de mire rajtoltunk már nagyon kellemes meleg lett. Kicsit idegenkedtem a rövid gatyától és a pólótól, mert idén még nem futottam nyári öltözetben, de ha meleget mondanak, akkor nincs mese! Odaértünk időre, az útitársaim Futó Lívi, Dvorcsák Laci és Ujhelyi Tamás voltak. Sikerült lebótolni, hogy a Nike busz gyomra vigyáz a cuccunkra, így nem kellett a csomagmegőrzéssel vesződni. A busz tövében átöltöztünk és miután találkoztunk pár ismerőssel, lassan jött a rajt ideje. Megelőző hetekben nem igazán foglalkoztam a versennyel. Pénteken kezdett elérni valami izgatottság, de én általában nem szoktam túlparázni a versenyeket, szóval ez nem volt annyira számottevő. Ez az év első félmaratonja volt számomra, összesítettben a harmadik. Sok célom nem volt, csak az utolsó időm körül teljesíteni. Az 1:57 - 1:59 -es idővel teljesen elégedett lettem volna. Azért se voltak ambícióim. mert Kassa után nem volt edzéstervem és csak úgy futkároztam hegyen és túrázgattam. Síkon futottam pár alkalommal, de a tempó nem volt kemény. Egyszer megdöntöttem a szigeti rekordom, az arra elég volt, hogy éreztem a sebességem azért megmaradt 2012-re. Valamint volt egy privát hídfutásom nagyon kényelmes tempóban ami 28 kili lett. Persze mivel síkon keveset futottam, nem igazán éreztem, hogy mi az a jó tempó. Tavaly őszig szinte kizárólag síkon futottam és szinte óramű pontossággal ráálltam már a kívánt tempóra. A lényeg az volt, hogy fussak egy tisztességeset. DK Gergő adott egy kis motivációt, mert mondta, hogy szeretne tőlem jobbat futni. Ezt verseny közben és ott volt a fejemben a félelem, hogy egyszer csak elrobog mellettem.

Első kör

        Beigyekeztünk a rajthelyre és rövid időn belül elrajtoltunk. Az első pár száz méter kanyargós és tülekedős volt, mert a stadionból ki kellett futni és itt még nagyon együtt voltunk. Én általában a kisebb ellenállás felé tartok, így kanyarokban is a külső íven futok, mert nekem többet ér egy kis tér, mint az a pár méter levágása. Az elején felvettem a mezőny tempóját ami kényelmesnek is tűnt, miután Endomondo elkezdte lökni az első ezrek eredményét kiderült, hogy 5:20-on belül futok, amit túl erősnek véltem. Nem akartam kifutni magam, mert a négy körből még az az első volt. Mégis a negyedik kilométerem 5 percen belüli lett. Az első gyorsan el is repült, mert nem bírtam lassabb tempót felvenni, mikor az ember sok gyors ember között fut, akkor nehezen veszi rá magát, hogy lassuljon. Persze balfaszkodtam is, mert nem kötöttem második csomót a cipőre így 2 kili után újra kellett kötnöm az egyik cipőm, persze a lemaradást visszahoztam, de az nem esett jól. Az első kör végén kaptam lelkesítést "hajrá kosaras" felkiáltással. Nem tudtam ki volt, de nagyon viccesnek véltem. Itt a végén csapódtam hozzá egy szimpatikus fiatal párhoz, akik meglátásuk szerint 1:50 valamennyit akarnak futni. Gondoltam az nekem jó és ennek megfelelően az ő tempójukra lassultam vissza.

Második kör

        A kör kezdetén át kell futni a stadionon ami nagyon lelkesítő, főleg mert ott sok szurkoló van és olyan rekortán ami egy álom! :) A második körre vissza is lassultam 5:20-5:35 közötti tempóra és végig a párocskát kísértem. Ez a kör viszonylag eseménytelenül telt el. A kör felénél szinte elsuhant mellettem Ulrik. Nagyon tolta és oda is toltam neki egy hajrát, de lehet nem nagyon vette észre, mert más síkon létezett. A kör végén frissítettem először egy fél pohár vízzel.

Harmadik kör

        Ebben a körben még mindig a párocskával tartottam a tempót, de itt már jöttek bajok. Elkezdett fájni a bal jobb térdem és ez kicsit nyugtalanított. Ebben a körben ért utol Fejes Laci is. Nagyon vicces volt, mert azt mondta már egy ideje be akar érni. Kicsit beszélgettünk, amennyire legalábbis nekem ment. Nem igazán szeretek hosszabban beszélgetni versenyen, mert elvonja a figyelmem a futásról és a tempóról. Laci mesélte, hogy előző nap is futott egy félmaratont ami ráadásul nagyon jól sikerült teljesítenie. Én a saját jó teljesítményem csak feltételeztem, mert a második és harmadik körben a GPS elszállt és nem tudtam az ezrek időeredményét. Újra megerősítettem magamban azt az elhatározásom, hogy egy maratonra még kevés vagyok. Fejben legalábbis tutira. Nagyon untam már a melegben körözést és kezdtem rosszul érezni magam. A kör végén frissítés jött ismét, már 15 kilinél tartottunk és itt már enni is akartam valamit. A kajálás viszont elmaradt, mert nem találtam semmi gyümölcsöt, végül csak ittam. Kiszúrtam, hogy ott áll a kör végénél Saci néni és rájöttem, hogy az első köröm végén valószínű ő lelkesített a "hajrá kosaras" megjegyzéssel. Az eddigre már beérkezett futós ismerősök is lelkesítettek a stadionban. Kiáltották, hogy "hajrá magas köcsög!" ez nagyon jól esett, olyan lökést adott ami nagyon kellett.

Negyedik kör

        Ebben a körben újra egyedül futottam és itt próbáltam kicsit még rátenni egy lapáttal, bár eddig is jó időket futottam, de nagyon meleg volt. Úgy éreztem az utolsó pár kili lesz a halálom és kidőlök azonnal. Az utolsó körben újra volt GPS jel és mikor benyögte, hogy 5:17, akkor lepődtem meg igazán. Azt gondoltam, hogy csak a tempó megtartása okoz rosszullétet, holott gyorsítottam és attól kezdtem megborulni. Az utolsó körön még megvolt a térdfájásom és kiegészült egy kis görccsel a felkaromban is. Soha! Soha nem görcsölt be a karom futás közben és ez most nagyon szarul esett. Persze megoldottam a problémát, de mégis... A végén még pacsiztam Saci nénivel és próbáltam értelmes fejet vágva átfutni a célvonalon.

        Az időm tök jó lett és nagyon örültem, hogy sikerült javítanom 3 percet az utolsó október elején Kassán futott 1:57:56-os félmaratonomon. Azt azért remélem, hogy nem lesz sok futóversenyem melegben, mert nehezen viseltem. Ekkor eldöntöttem, hogy egy hétre rá Pozsonyban nem fogok csak városnézőst futni, mert nagyon kinyúltam a verseny végére. Főleg az első kör vert oda és éreztem, hogy egy dolog 5 kilit futni 5 percesekkel, de azután még 16 kilin kitartani megterhelő. Azt meg nem hiszem, hogy sikerülne ezen az időn javítani egy héttel később. A végjátékban nem lassultam ami már pozitív, de van hová fejlődni.

Köszönöm a lelkesítést mindenkinek! Kicsit késett a leírás, de sok a teendőm, sorry. Képeket köszönöm Regősné Kiss Editnek!

2011 összefoglalása

        Most, hogy elhárultak bizonyos akadályok írok egy összefoglalót az elmúlt évről. A 2011-es volt az első teljes futással töltött évem, és úgy érzem részben elégedett lehetek a teljesítményemmel. Utólag visszatekintve érdekes, hogy a február 22-én lefektetett célokat mennyiben írta felül az élet.

Mivel sokan még akkor nem ismertetek, ezért bemásolom az egy éve megfogalmazódott terveim:

- félmaraton
- Kékes csúcsfutás
- Salzkammergut Trophy
- Csúcsok csúcsa minősítés
- MTVE érem
- Balaton átúszás
opcionális:
- Mátra teljesítménytúrázója
- Cartographia kupa
- maraton

Futás

        Áttekintve a listát, ami számomra meglepő az a maraton! Hogy a francba gondoltam én, hogy maratont akarok futni??? Ez számomra hatalmas rejtély, de biztos valami különlegesen optimista időszakomat élhettem. :) A maratont egyszer teljesíteni akarom, de nem úgy akarom átvinni a lécet, hogy paraszthajszálon múljon a siker. Ha egyszer nekimegyek, akkor az legyen 4 óra körüli! Valószínű ez borzasztóan naiv gondolat, mert egy maraton alkalmával rengeteg dolog közbejöhet, de szeretném, ha nem a fizikai teljesítőképességemen múlna a célkitűzésem.
         Mikor ezeket a célkitűzéseket felírtam, akkor versenyen még nem futottam 10 kilinél többet és a szigeti futkorászások során is elvétve csúszott be egy-egy 15 kilis etap. Vivicittán lefutottam a 10 kili körüli távot és később párosban teljesítettem nővéremmel a Borvidék félmaratont. Elvileg Keszthelyen teljesítettem volna első félmaratonom, ahol még az volt a cél, hogy bele gyaloglás nélkül meglegyen. Keszthely betegség miatt elmaradt és végül az első "félmaratonom" az Ultrabalatonon futottam 2:06:56-os idővel. Mivel ezt a célt kipipálhattam, kicsit úgy éreztem, hogy kell valami újabb az év második felére. A következő cél az a 120 percen belüli félmaraton lett. Ezt szintén sikerült teljesíteni egy igazán küzdős versenyen ahol sokan megborultak a hősében.

        A Kékes csúcsfutás ezúttal ismét elmaradt, pontosan nem is tudom miért. Szerintem valami más programmal ütközött, de az is lehet, hogy nem éreztem magam késznek a versenyre.

        Egyértelműen sorsdöntő hatása volt az Ultrabalatonnak, ahol megkezdődött szocializációm a futótársadalomba. A versenyt megelőzően egy kezemen meg tudtam számolni a futós ismerőseim számát, ma már a lábujjaim is kevesek lennének. Ekkor alakult a Köcsög csapat is, akikkel igazán jó csapatot alkottunk az Ultrabalaton után is.

Teljesítménytúrák

        A túrázás szerves része volt 2011-ben az életemnek, ha nem futottam, akkor túráztam. Persze az év elején még nem tudtam, hogy később elegyíteni fogom a teljesítménytúrázást és a futást. Februárra már volt mögöttem néhány túra és úgy éreztem, hogy érdemes e téren is bizonyos célokat kitűzni.
        Az MVTE érem megszerzése volt a legkevésbé problémás eset, hiszen a túrák nagy részét itt a Budai hegységben kellett teljesíteni. Semmi utazás és extra szervezés. (egy kivétellel) A Márta teljesítménytúrázója mozgalom egy óriási álomnak bizonyult. A Téli Mátra ekkor már mögöttem volt, de a fekete levest a Mátrahegy túrán kellett megennem. Ott olyan pofont kaptam, amely hatására azonnal letettem 2011-ben a Mátra látogatásáról. Ezzel párhuzamosan a Csúcsok csúcsa minősítés is kicsit távolabb kerül.
        Ami viszont összejött pluszban az a Pest megye teljesítménytúrázója mozgalom teljesítése. Bár még december 30-án is túráznom kellett, de megvan! :)

Úszás

A Balaton átúszása is egy olyan cél, amit 2010-ről hoztam magammal, ugyanis bármennyire hihetetlen, de a futás nem a legkedveltebb sporttevékenységem. :) Az úszást bonyolultabb megoldani, mint a futást és ez a felkészülésemben akadályként jelentkezett. A verseny közeledtével rájöttem, hogy ez nem fog menni. Utólag kiderült a kisebbik probléma lett volna a felkészülés, mivel úgy általában elmaradt a Balaton átúszás, mint esemény. 2011-ben lényegesen kevesebbet úsztam ez pedig előrevetítette, hogy ismét tolni kell ezt a célt.

Kerékpározás

2010-ben három mountain bike versenyen vettem részt és alapvető célkitűzés volt, hogy ezeket a versenyeket 2011-ben is teljesítenem kell. A háromból csak egy sikerült, a másik kettőt túra és futás miatt elhalasztottam. A Salzkammergut Trophy szintén olyan verseny, ami elmaradt sajnos a kelleténél több elszántság és szervezés kellett volna a teljesítéséhez. Pedig igazán remek verseny! 2010-ben csak ketten vesztették életüket rajta! :S

Röviden ennyit lehetne írni a 2011-es évről. Egy második bejegyzésben próbálom leírni körvonalakban a 2012-es terveket és pár számadatot is megosztok a kedves olvasókkal. Tanulságként az elmondható, hogy nehéz összehangolni több sportágat is úgy, hogy egyforma odaadással tudjak mindegyiknek adózni. Egyértelműen az úszás teljesen és a kerékpározás részben hátrányt szenvedett.


Folyt. köv.

NaHáT20 + Éger-Völgy40

       Na jó leírom ezt a két túrát is, mert mindkettőnek megvan a maga különlegessége és tanulsága  a jövőre nézve.

        A NaHáT 20 -ra Péter barátom hívta fel a figyelmem, és bár olvastam róla a teljesitmenyturazoktarsasaga.hu oldalon, de úgy éreztem nem fárasztanám magam egy 20-as túrával a 45-öst megelőzően. Végül Péter unszolására belevágtam, hiszen a Börzsönyben még úgyse jártam, és ez egy lehetőség eme hiányosságom pótlására.

NaHáT 20

Nagymaros - Zebegény

        Már a rajtot megelőző gyülekezés is érdekesre sikeredett, mert rengeteg ismerőssel összetalálkoztam. Volt akikkel Piliscsabán találkoztam korábban, és volt akivel SZESZ-en találkoztam utoljára néhány nappal korábban. A nevezés után elindultunk, és a stratégia szerint kocogósra vesszük a témát, ha emelkedő jött akkor séta. A túra eleje azonnal emelkedővel indult így javarészt sétáltunk, míg elértünk az első ellenőrzőpontra. Az emelkedőn elkélt a határozott fellépés, mert a keskeny ösvényen csak libasorban tudtak haladni a túrázók. Olykor a bozótosban előztünk, de általában többé-kevésbé udvariasan elengedtek minket a túratársak.
       Leelőztük a Skorpiókat is, akiket vezetőjük határozott hangon utasította az szabad út biztosítására. Ezúton is köszi Skorpiók! A nyomulásunk hasznosnak bizonyult, mert a tömeget megelőzve érkeztünk az első pontra a Szent Mihály-hegy nyergénél. Ezután kisebb emelkedő és elértük a Julianus kilátót. Áldottam az eszem, miért elhoztam magammal a komolyabbik fényképezőgépem és tudtam pár csodálatos képet lőni a Duna-kanyar ezen szakaszáról. Korábban sokszor bánkódtam, amiért nincs ott velem egy-egy teljesítménytúrán, mert csodálatos panorámákat tudtam volna megörökíteni. Ez számomra örök harc, hogy megér-e annyi plusz súlyt és figyelmet a drága fényképezőgép cipelése. Most egyértelműen megérte. A hátizsákban alul volt a szélnadrágom, azután jött a fényképezőgép és végül a szélálló felső, így ideálisan bevédtem a gépet az esetleges ütődésektől.
        Az út innen enyhe ereszkedéssel folytatódott, ahol nagyon jól lehetett futni, bár én még mindig óvatos vagyok az első Piros túrám okán, ahol nagyon lesérültem, és ez egy év távlatából is óvatosságra késztet. Peti kicsit gyorsabban haladt lefelé, de itt is beigazolódott a tapasztalatom, hogy aki lefelé gyors az felfelé lassabb, ill. fordítva. :) A következő pont a zebegényi Trianon emlékű volt, itt Peti benyomta a zselét, amit magával hozott. A rajtnál tapasztalt hűvös itt már kezdett enyhülni, csodálatosan gőzölögtünk a napon, de sokat nem időztünk, mert az ácsorgásban elkezdtünk kihűlni. A vastag futónadrágot vettem fel reggel és annak ellenére, hogy 6-12 fok volt nem igazán fáztam benne, de felül azért nem volt ekkora komfortérzetem. Másnapi Éger-völgyi túrára a vékonyabbik nadrágot csomagoltam be.

Zebegény - Nagymaros

        Zebegényen áthaladva egy kékútnál vizet vételeztünk és újra behaladtunk az erdős részre. Itt is helyeként kocogtunk. Volt kisebb bizonytalankodás, ahol végül átvágunk egy csalitoson, de ezt leszámítva minden gond nélkül elértünk Törökmezőre a halastóhoz. A tóban csodálatosan tükröződött a hegyoldal, azonnal felelevenítette bennem gyermekkori emlékeim a nappali falán lévő hatalmas poszterről, ami szintén egy hegyvidéki tájat ábrázolt. (A 80-as években nagy kultusza volt a ma már eléggé giccsesnek ható képeknek.) Itt tömhettünk magunkba kenyeret, és kaptunk teát is. Petire rátört egy nosztalgiahullám, és holmi gyermekkori táborozásokról mesélt, részben az ő helyismerete miatt annyira nem volt nehéz a tájékozódás. Az itiner kicsit nehezen értelmezhetőnek tűnt, de gondolom ez csak megszokás kérdése. A szakasz végére maradt még egy meredekebb emelkedő, de ezt leszámítva semmi vészes nem volt. A célban ismét zabálhattunk kenyeret és ihattunk szörpöt, majd ezek után hazaindultunk.

        Nagyon tetszett a Börzsöny és bár keveset láttam belőle, az a kevés meggyőzött arról, hogy ide vissza kell jönnöm. Sőt vissza is jövök november 5-én, mert az egyik fotóm annyira megtetszett egy barátomnak, hogy élőben is szeretné megnézni. Sőt ezen felbuzdulva még egy blogot is indított Hordozó...(tt) címmel. :) Továbbá idén még a Vulkán túrára szintén visszanézek a környékre.

Endomondo-s útvonal

Éger-völgy 40

Éger-völgy -  Petőczpuszta

        A Mecsekben se túráztam még soha, anno haverokkal jártunk a környéken, de csak idejöttünk, beittunk és hazamentünk. Pécsre sikerült végül fuvart szereznem és a rajtnál foglaltam szállást Teca Mamánál. Már odaérkezéskor elkezdett szemerkélni az eső, és ez míg el nem aludta a Columbon így is maradt. :) Másnap reggel fél hatkor ébredtem és kicsi készülődés után fél hétkor rajtoltam. Itt láttam élőben először Ebolát (gondolom máskor is láttam csak nem tudtam ki ő). Szemerkélő esőben léptem ki a panzióból és azonnal tanácstalanul ácsorogtam, mert lövése nem volt, hogy merre az arra. Sötét is volt ezért hozzácsapódtam 3 túrázóhoz, mint kóbor kutya és követtem őket néhány méterről. Már itt szembe jött egy túrázó, ami ekkor még nem volt igazán érdekes, böngészgettem az itinert séta közben. Mikor "szagot fogtam" azonnal kilőttem és kocogósra vettem a tempót. Az örömöm nem sokáig tartott, mert azonnal eltévedtem az első kilinél. A leírás kicsit érdekes, mert egy útvilla után nem említ egy éles fordulót ezért ott elkavartam. Mikor éreztem, hogy nincs zöld jelzés visszafordultam. Találtam egy zöld jelzést és azonnal megindultam futós tempóban. Ekkor újra találkoztam az emberrel, aki az elején szembe jött és felfedeztem, hogy visszafelé haladok. :( Gyors forduló és most harmadjára megjártam ugyanazt az ösvényt 20 percen belül. Most felfedeztem egy jelet és teljes biztonsággal megindultam újra.
       Az eső szemerkélt, de az erdő ezen sokat enyhített és néhány száz méter után nekivetkőztem, mert a széldzseki soknak bizonyult. A jelzések ezek után egyértelműek voltak, ahol nem volt jel ott szalagozással találkoztam és tudtam, hogy csak a zöldet kell követnem a pirosig. A piros viszont nagyon soká jött... Kezdtem elbizonytalanodni és egy-egy kereszteződésnél hosszasan tanulmányoztam a térképet és a leírást, de más jelzéssel nem találkoztam. Ha elvétem is a kereszteződést, viszonylag egyszerűen eljuthatok az első EP-ig. Az sokat dobott volna a magabiztosságomon, ha látok más túrázót, de teljes magányban kellett haladnom.
        A kereszteződést megtaláltam és ez megnyugtatott, innentől rákapcsoltam, mert tudtam, hogy sokáig a piroson kell haladni. A táj csodás volt, a hegyoldalban vezetett az ösvény először fenyőerdőben haladtam, ami később átváltott tölgyre. Az EP is hegyoldalban volt melynél csodálatos panoráma kínálkozott a semmire. A köd takarásában egy település lehetett, ugyanis a harang hangját felfedeztem, de látni semmit se láttam. A szakasz kifejezetten kellemes futóútvonal. Keskeny, kanyargós és játékos. :) Volt olyan szakasz ahol a sűrű növényzettől nem láttam az utat, vagy a hegyoldalt kimosta az eső, de összességébe rendkívül jól jelzett szakasz volt.
Később kijutottam az erdőből és elértem egy újabb ellenőrzőpontot ahol szörpöt kínáltak kis asztalról.

Petőczpuszta - Orfűi műút

        A pontról láttam pár túrázót így a nyomukba eredtem. Az eddig sikeresen szárazon tartott aszfaltos futócipőm itt a magas fűben megadta magát és menthetetlenül átázott. :( Mint pár percre rá kiderült hiába, ugyanis nem a helyes úton haladtunk. A rövid elkavarás után beértünk újra az erdőbe és egy széles úton végig lefelé haladtunk. A szakaszon elég jó tempót kaptam el, szinte vitt a lábam és bár olykor elbizonytalanodtam az átázott talajon. Volt olyan szakaszom ahol 5:16-os ezret futottam! Az erdőből kijutva egy kezdetben kavicsos, később aszfaltossá váló műútra jutottam, itt beértem két terepfutó lányt és le is hagytam őket. Pár kili múlva beértem a sofőröm is, aki hat után nem sokkal indult és szerinte eléggé az elején haladhatott, bár ő eltévesztette a leágazást a zöld jelzésről a piros felé és megmászott egy csúcsot. Úgy gondoltam feladom a futást és kicsit sétálok vele. Nos, ez hatalmas hiba volt. Egyfelől elég hamar elkezdtem fázni, ami nagyon kellemetlenül érintett, másik oldalról rájöttem, hogy az ő sétálós tempója nekem gyors. Van az a tempó ami, már kényelmesen nem tudok sétálni, akkor inkább kicsivel gyorsabban futok. A kocsmáig mindenesetre vele tartottam, még ha enne az is lett a következménye, hogy a két terepfutó csaj visszaelőzött. A kocsmába kellemesen lehetett vágni a füstöt és pecsételés után azonnal betoltam egy szelet tepertőkrémes kenyeret és egy pohár szörpöt.
        A haverom nem vártam meg, inkább kocogva elindultam. Láttam a szintvonalas térképen, hogy 9 kilin át emelkedő lesz, de elég enyhe, ami azért futható. Sokáig aszfalton, később kavicsos úton kellett haladni. Érintettem egy üzemi területet ahol pár kutya komoly riadalmat keltett bennem, de szerencsére a harapósabb fele meg volt kötve a másik része, meg nem akart megenni. A tepertőkrémes kenyér egy kézifékessel keresztbe állt a gyomromba és úgy viselkedett, mint egy rakás tégla. Futni képtelen voltam, pedig éreztem, hogy ha most ne futok, akkor egy ideig nem is lesz esélyem. Szégyen nem szégyen sétáltam és nagyon igényét éreztem magamban a könnyítésen. A szakaszon újabb futók értek be és ez nem igazán motivált. Elhatároztam, hogy kétbetűs kitérőt kell tennem, amit egy farakás takarásában lévő csalánosban meg is ejtettem. :) Kellemes érzésnek nem nevezném, ha a csalán csiklandozza az ember hátsóját, garantáltan nem jutott eszembe, hogy elővegye a Népszabadságot olvasásra, inkább sietősre vettem. :D
        Óriási tehertől megkönnyebbülve újra ment a futás, de sokáig nem élvezhettem, mert éles emelkedő és küzdés a sárral c. előadás vette kezdetét. A csúcs közelébe EP és ezután ereszkedés az Orfűi műúthoz. Itt már segített a tájékozódásban, hogy a jeleken túl kivehető volt a futók nyoma is, és ha kicsit elbizonytalanodtam, akkor csak a nyomokat kerestem. Az orfűi pontnál rendkívül kedvesek voltak! A füzetemet elvették kihámozták pecsételték és visszapakolták. Kaptam csokit és útbaigazítást! (olykor baromi idegesítő, hogy a pontőrnek fingja nincs merre halad tovább a túra) Itt még tanácsolták, hogy nyújtsak kicsit és tájékoztattak, hogy 6-an vannak előttem. (6-ból 5 akkor előzött meg, mikor agonizáltam a kocsma után)

Orfűi műút - Éger - völgy

        Emelkedő jött újra és ezt nagyon nehezen fogadtam, keservesen haladtam. Az enyhébb szakaszokon bele-bele futottam, de kb. csak adta a szarnak egy pofont. A korábbi túratársam be is ért, és ezután együtt haladtunk. Emelkedőn ő volt gyorsabb, lejtőn meg én voltam vakmerőbb. Esemény akkor történt, mikor nem találtuk a P-K elágazásánál lévő pontot. Tudtuk, hogy kéken kell haladni, de mégis elbizonytalanodtunk és felhívtuk Ebolát. Kiderült, hogy a pont elköltözött 3-400 méterrel odébb, amiért csókoltatom ezúton is őket! Ennek okán kavartunk ugyanis el később egy bő fél órát. Itiner szerint ugyanis a pont után 500 méterrel kellett letérnünk, de mivel a pontot áthelyezték ezért az lecsökkent 1-200 méterre amit mi nem vettünk figyelembe. Az elkavarás mindig borzasztó, de most különösen!
        Gyanú árnyéka akkor vetült az eltévedésünkre, mikor elfogytak a lábnyomok és a jelzések is. Túratársam teljesen határozott volt, én szerintem nem. :) A végén eljutottunk arra a szintre, hogy visszamentünk a pontig és akkor vettük észre a leágazást! Na, elkezdtük megmászni a Vörös-hegyre ahol a túratársam Gábor idegből haladva leszakított és innen már csak a célban találkoztunk újra. A túra e részén már a hideggel folyamatosan küszködtem, de futni nem igazán volt energiám.
        A csúcs közelében részem volt napsütésben is, de csak múló pillanatig élt. Az útvonal innen csak lefelé haladt a völgyig, de ez kicsit se motivált, mert kimerült voltam. Feladtam és inkább tempós sétára próbáltam ösztökélni magam. Az utolsó EP-n kaptunk cukorkát (azóta se kóstoltam) és összeálltam egy sráccal, akivel kellemesen elbeszélgettünk. A célban üdvözöltem Ebolát és bemutatkoztam neki, hogy én vagyok a B. Jani a facebook-ról. :) Átvettem a jutalmam és személyesen Ebola vezérigazgató úr személyesen adott nekem csodálatosan finom virslit! A virsli álom finom volt! Olvasta korábbi beszámoló ahol lehúzták a virslit, szerintem itt kompenzálni akartak, ami tökéletesen összejött! A virsliből repetáztam is amire bátran buzdítottak mindenkit. Az eltévedés egyébként úgy a mezőny túlnyomó részére jellemző volt. Virslizés közben mindenki megosztotta a saját történetét. :)
        Átöltözést gyorsan megoldottuk, és visszaindultunk Budapestre. Megvan a haszna annak, ha az ember fia a túra rajthelyén alszik. :) A visszaút kicsi kalandosra sikeredett, mert a 6-os főutat lezárták és Paksnál letereltek minket, de kertek alatt átevickéltük a lezáráson és pik-pakk hazaértünk.

        A túra középső szakasza a sok aszfaltos résszel kicsit kiábrándító, de az első és utolsó harmada rendkívül szép és nem bántam meg, hogy elindultam rajta. Tanulságként elkönyveltem, hogy nem szabad bármit megennem és nem ajánlatos jófejségből betársulni más ritmusú túrázó mellé.

A megtett útvonal endomondóban

Ezen hétvégén vonult nyugdíjba régi aszfaltos, majdan terepen használt cipőm. Mindkét terepen már új cipők vették át szerepét.

Piros 65 beszámoló

        Életem első teljesítménytúrája volt tavaly a Piros50 és akkora hatással volt rám, amit meg akartam ismételni. A táj gyönyörű volt, és olyan kihívás elé állított, amit addig még nem tapasztaltam. Akkor hatalmas nagy küzdések árán 11 óra alatt teljesítettem a távot. Úgy éreztem soha többé nem akarok ilyen túrán indulni, de mindez csak pillanatnyi első felindultságból gondoltam így. Miután felépültem a 6 hetes kényszerpihenőből már szinte azonnal azt terveztem, hogy idén 65-ön szeretnék indulni.

        A pirosra idén már tudatosan készültem és a túrát megelőző hetekben szinte csak terepen jártam. Szerdánként SZESZ -eltem és hétvégeken teljesítménytúrákra jártam. A túra utolsó 30 kilijét bejártam a leendő túratárssal, hetekkel korábban, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult a tényleges megmérettetésen. Sikerült nagy szervezkedések árán szert tennem egy új cipőre is ami a túrán debütált először. A stratégia az volt, hogy az elején futok ahol lehet, és később beérve túratársam aki korábban indul közösen húzzuk be a végét. Sötétben és a táv utolsó harmadában már jól esik, ha van valaki az emberrel és nem kell egyedül baktatnia az erdőben.

 
Cipő

        A cipőről annyi szót ejtenék, hogy egy ideje éreztem szükségét egy kifejezetten terepfutó cipőnek, főleg mikor már heti 20-40 kilit töltöttem erdei futásokkal vagy túrákkal. A mezei futócipő messze nem ideális, de erre akkor jöttem rá igazán mikor az új cipővel teljesítettem a 65 kilit. A cipő egy Adidas Marathon 10-es amiből megfelelő méretűt (50 2/3) csak USA-ban találtam. Szerencsére sikerült megszervezni, hogy kinti ismerős átvegye a cipőt és hazajusson. Pénteken a túra napját megelőzően átvettem és bár nem nyugodt szívvel, de előzetes próba nélkül indultam vele a piroson. Egyébiránt azért is volt érdemes megrendelni külföldről a cipőt, mert olcsóbban beszerezhettem, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A méretet tekintve volt kétségem, de mivel az utolsó 3 cipőm mind azonos méretű Adidas volt ezért kevésbé aggódtam.

 Előkészületek

        A pénteki napon rohamtempóban telt. Annak ellenére, hogy a cipőt délelőtt átvettem Ferihegyen nem tudtam egészen este hétig még felpróbálni se. Este bevásároltam és a kocsit baráti segítséggel kivittem Nagykovácsiba, betárazva meleg holmival, hogy ha este vége a túrának azonnal kényelmes körülmények között a lehető legrövidebb idő alatt hazajuthassunk. A táskára otthon elkezdtem rádobálni azokat a dolgokat melyek nélkül nem szeretnék elindulni. Pakoltam be müzli szeletet, egy szendvicset, izo-t, kesztyűt, fejlámpát, tartalék felsőt és csokit. Kikészítettem a másnapi öltözetemet és próbáltam időben lepihenni, mert tavaly 4 óra alvás után túráztam, ami azért nem ideális. Az este folyamán még sikerült fuvart is találnom a rajthoz így megspórolva magamnak fél órát legalább.

Rómaifürdő - Csobánka

        Szombaton 5:30-kor ébredtem és kényelmesen elkészülve leindultam a találkozási ponthoz. Túratársam készülődés közben üzent 7-kor, hogy már fél órája úton van. Ettől kicsit feszült lettem, mert így ha 8 körül rajtolok, egy másfél órás előnyt kell lefaragnom, ami azért számomra baromi soknak tűnt. Az autó 7:35-kor felszedett és 10 perc alatt eszeveszett iramban kiértünk a rajthoz. :) Rövid ismerkedés és a barátok/ismerősök üdvözlése után 7:55-kor már el is rajtoltam. Ahogy elpakoltam az itinert át is álltam kocogós tempóra és haladtam az utcákon, szerencsére a leírást csak az ellenőrzőpontokon kellett elővennem, mert jól láthatóan nyilakkal jelölték az útvonalat. Még a 2. kilinél beértem Timit és egy szakaszon közösen haladtunk és beszélgettünk, de később a tisztásra kiérve ismét futósra vettem a tempót. Nagyon jó volt az idő és kellemes hangulatban futottam, egyedül a Nagy-Kevélyre sétáltam. A kilátás onnan csodálatos volt ismét, de csak rövid ideig csodáltam, hiszen sietnem kellett! A túrázókat folyamatosan előztem és belegondoltam, hogy bezzeg egy éve én is csak sétáltam lefelé. Az új cipő itt a sziklás lejtőn azonnal megmutatta előnyét, mert lényegesen jobban tapadt és kevésbé éreztem a terep egyenetlenségeit. A túrázóknak kivétel nélkül köszöntem és szinte mind viszonozta egy köszönéssel vagy akár hajrázással. Az úton lefelé találkoztam Szaszával is aki éppen állította össze felszerelését, hogy a terepfutó mezőnyt megörökíthesse. Ekkor jutott eszembe először, hogy hamarosan ők is beérhetnek, mert bár a terepfutók 8:30-kor rajtolnak, de ők lényegesen gyorsabbak. Tavaly emlékszem a Nagy-Kevélyre felfelé már elkezdtek előzgetni, most 10 perccel később indultam, de annyival gyorsabban haladtam, hogy egészen a Csikóváraljai menedékház után értek be az első futók az első feltételes ellenőrzőpont után.

Mi a feltételes ellenőrzőpont? Erre a legfrappánsabb választ Kitörés60 túrán hallottam: A feltételes ellenőrzőpont azért feltételes, mert feltétele a túra teljesítésének. :P

Csobánka - Dömös

        A feltételes ellenőrzőpontnál fúvószenekar fogadott és hatalmas szurkolás, itt hirtelen el is felejtettem frissíteni és csak pecsételtettem. Láttam Gergőt fényképezőgéppel a kezében. Az emelkedőn ért be az első terepfutó, aki KÖSZÖNT. Ezt azért kell megjegyeznem, mert a többi ezt mind elhanyagolta kevés kivétellel. Jó értem én, hogy sietnek, és ha nem is kell mindenkivel cseverészni, de egy helló tök rendes gesztus főleg ha az emberen látszik, hogy szintén fut vagy legalábbis próbál és nem bakancsos turista. Jó ezen sérelmemen azért túlteszem magam, csak ott nem esett jól. Az emelkedőn beértem Lacit is, akit már messziről kiszúrtam a Kassás hátizsákjáról. :) Így újabb ismerőssel találkozhattam. Ez 16 kilinél és 2 óránál volt éppen. Erre azért emlékszem, mert kitárgyaltuk, hogy ki mikor indult. Ő valamivel korábban indulhatott, de azt pontosan nem mondta mikor. Az emelkedő kemény volt és ekkor már kezdett a bal lábfejemben holmi fájdalom előbújni. Konkrétan a lábfejem felső fele fájt, ami valami hibás kötés vagy begyűrődő cipőnyelv esetleg zokni miatt lehetett. A Tölgyikreknél ellenőrzőpont majd újabb ereszkedés. Ezen a szakaszon többször is előzgettük egymást egy párral. Szinte már vicces volt, hogy mindig egymást kerülgetjük, később 25 kili felé meg is jegyezték, hogy akár együtt is mehetnénk. :) A Tölgyikrek után volt egy tisztás ahol tavaly beázott az akkori futócipőm, amit éppen ez a jelenlegi küldött nyugdíjba. Akkor ez nagyon bosszantott és féltem, hogy most is lesz víz, de szerencsére a túra végéig nem volt semmilyen dagonya, most is úgy néz ki a cipőm, mint amikor a dobozból vettem ki. :D Dömösre ereszkedés közben 6:30-7:00 közötti tempóban haladtam. Az mindvégig foglalkoztatott, hogy merre járhat a túratársam és a Tölgyikreknél üzentem is neki egy Tölgyikrek-et. Azt gondoltam azért Dobogókőig be kellene érnem, mert azért mégis elviselhetőbb a túra társaságban. Mikor beértem egy futó párt meg is kérdeztem tőlük, hogy mégis ők mikor indultak. Gondoltam, ha tudom a rajtidőt, akkor viszonyíthatok, hogy mégis mennyire lehet tőlem túratársam, aki 6:30-kor indult. A pár azt mondta 7:15-kor indultak így már volt viszonyítási pontom. Azt is figyeltem, hogy az ellenőrzőpontokon, a 65-ös túrán kb. a mezőnyben hol állok. Tölgyikreknél a 23-ból 3-4 túrázót előztem be Dömösnél ez már 8-10-re emelkedett.
        Később beértem egy héttel korábban az Éger-völgyben megismert túratársat, akitől újra informálódtam. Ő 7:00-kor rajtolt így újra haladtam előre az időben. :D
Aminek örülök, hogy eltévedni szinte lehetetlen volt, pedig minden túrán van, olyan elágazás ahol eltanácstalanodok olykor, itt ez minimális volt. Dömösre tartva volt egy futó, aki követett pár méter távolságból és egyszer egy éles balra leágazásnál ő tovább haladt a szekérúton. Fél füllel hallottam, hogy visszafordul, és újra nyomomba szegődik. Szerintem, ha fordított az eset lazán követtem volna a téves úton, és jól elkavarunk.
        Hamarosan kaptam egy válasz SMS-t melynek ez volt a tartalma: szfv. Kicsit értetlen fejjel tekintettem az üzenetre. Mit jelenthet? Székesfehérvár? Folytattam a futást és kicsivel később olyan 27 kili környékén megpillantottam túratársam és ekkor nagyon megörültem! Mikor találkoztunk azonnal megkérdeztem mi a franc az az szfv amire az volt a válasz, hogy Szőke-forrás-völgy és hozzáfűzte, hogy sejtette nem fogom érteni. A hangulatom felhőtlen volt szó szerint, mint a hülyegyerek szökelltem. Valahogy nagyon jól ment a futás és menet közben láttam, hogy a félmaratont is sikerült 2:30-2:40 körüli idővel teljesíteni. A hátralévő pár kilit már közösen futva teljesítettük Dömösig. A ponton taps fogadott minket és nagy lelkesítés, amiért ezer hála! Az asztal rogyásig volt kajával és rendkívül finom bodzaszörppel. Egy pohár szörpöt és egy vizet azonnal megittam, mert közben rájöttem, hogy szinte alig ittam a túra rajtja óta.  Enni nem mertem semmi kenyeret csak egy mogyoróvajkrémes kekszet.

Rögzített útvonal Dömösig

Dömös - Dobogókő

        Ezt nem különösebben kedvelem. Tavalyi emlékeim alapján itt egy kimerítő és hosszú emelkedő várt ránk. A bal lábfejem fájt ezért örültem, hogy nem futottunk, hanem sétáltunk. A tempó nekem kicsit lassú volt, de alapvetően kényelmes és nagyon alkalmazkodó típus vagyok. :) Úgy gondoltam, hogy messze még a vége és 30 kili után jön a talpfájás, amit nehéz lesz elviselni ezért nem árt egy kicsi kellemesebb tempó. Megelőztek terepfutós ismerőseim, akikkel üdvözöltük egymást, és itt láttam egy megzuhant futót is aki egy fa tövében ült és eléggé haldokló ábrázata volt. Emberünk nem tudom mit művelt, de nagyon elszámolhatott valamit, de szerencsére Szeszéék segítettek neki, ahogy tudtak. Közben megelőztek korábban lehagyott ismerőseim, de ez pillanatig se zavart. Ez teljesítménytúra nem futóverseny és egyébként se vagyok versenyző alkat, mint ezt már korábban mondták nekem. :) A jobb lábam viszont eléggé elkezdett fájni a forgómnál és úgy általában is ezért inkább átváltottam saját tempómra és megbeszéltük, hogy Dobogókőn újra összeáll a túrapáros. A Szakó-nyeregnél újabb pont volt ahol úgy gondoltam megiszom az Izo felét. Mire azonban észrevettem magam már alig maradt 1,5 deci az üveg alján így azt már nem hagytam meg. Dömös után éppen kezdtem éhezni ezért itt benyomtam egy müzli szeletet is. Elbeszélgettem a pontőrökkel és itt találkoztam egy újabb túratárssal, akit szintén Éger-völgyben ismertem meg. Azon gondolkozott, hogy kiszáll 35-nél, mert Dömösnél megfájdult a lába.
        A maradék pár kilit viszonylag könnyen legyűrtem, olykor még futottam is. :) Kevésbé volt ijesztő az emelkedő, mint ahogy emlékeimben élt. Dobogókőn kaptam egy banánt és kicsit lepihentem. A terepfutók folyamatosan érkeztek be és haladtak tova. Itt kb. 30 percet időzhettünk, meglátogattuk a Matyi büfét ahol réteseztünk és palacsintáztunk, valamint betoltunk egy-egy pohár jó meleg teát. Dobogókőn rendesen hűvösebb voltlett és kesztyűben kellett teáznunk. Ekkor komolyan aggódtam, hogy nem kevés-e az öltözetem, de sokat nem tehettem, mert túlzottan sok lehetőségem nem volt jobban felöltözni.

Dobogókő - Kopár

        Na ez a szakasz is szívás! Először is nagyon jól el lehet kavarodni és itt van a Fehér-hegy! 3 héttel korábbi bejárásunk alkalmával pár kili alatt 3x kavartunk el legalább. Akkor az volt a tanulság, hogy mindig balra kell menni kivéve, ha nem. :) Ja és figyelni kell az útvillákra, horhosokra, kökényesekre és útdeltákra. Most szerencsére volt szalagozás és festés így a  magas fűvel benőtt szekérutat is azonnal megtaláltuk, majd a megfelelő kökényesben haladva letértünk az útdeltában. :) Pilisszentlélekre Pilisszentkeresztre érve meglátogattuk a helyi kocsmát ahol meghallgattam a két kocsmabútor és a kocsmáros elmélkedését a nőkről. A dohányzást tekintve jól álltak a srácok, mert vágni lehetett a füstöt és igazi kihívás volt túlélni azt pár percet a kocsmában.

        A feltételes ponton találkoztunk egy felháborodott futó/túrázóval.
Emberünk érdeklődött a pontőrnél, hogy ki volt az a hülye, aki a felfestéseket készítette. Erre a pontőr higgadtan válaszolta, hogy részben ő és érdeklődött, hogy miért, mi a probléma vele? Emberünknek túl sok volt a felfestés és szerinte úgy néz ki az erdő, mint amit agyonmázoltak. A srác mondta, hogy a futók miatt ez fontos, mert őket ez sokban segíti és különben is ez a festék pár nap alatt el fog tűnni.
Mindig van olyan, akinek semmi se jó! Fogadjunk, ha kevesebb lett volna a jelzés, akkor az lett volna a problémája. Az ilyen ember minek jár túrázni?

        A következő pont Csévi-nyereg volt. Személy szerint ez az egyik kedvenc pontom. Semmi extra nincs itt, de tavaly finom csokit ettem itt. Idén is volt csoki és jó hangulatú pontőrök. Sajnos Kopárig egyre nehezebben haladtunk, mert túratársam nem érezte jól magát, de bármennyire is próbált lerázni és különböző módon hátráltatni én nem tágítottam mellőle. Az már látható volt, hogy nem tud végig jönni velem, de legalább Kopárig próbáltam kísérni, segíteni sokat nem tudtam rajta. Számításaink alapján még így is szintidőn belül teljesített sőt a tavalyinál is jobbat és világosban leértünk a hegyről. Kopárnál túratársam átnevezett 50-re, és megszervezte hazajutását. Én itt benyomtam egy tányér gulyást sok kenyérrel. Nagyon jól esett a meleg kaja, mert már kezdtem fázni. Ekkorra már fél hét felé jártunk és rendesen sötét lett kaja végére. A ponton kb. 20 percet időzhettem ezután egyedül folytattam utam.

Kopár - Nagykovácsi

        Ez a szakasz nagyon nyomasztó volt, mert a sötétség teljessé vált így a tájékozódás nagyon nehézkes lett. Bár 3 héttel korábban bejártuk a szakaszt, de már kevésbé emlékeztem az útvonalra és mintha a festés és a szalagozás is kicsit gyérebb lett volna. Persze lehet csak hisztis voltam és a sötét miatt nem láttam a festéseket mindenhol. Első pár perc után egy útvillánál majdnem elkavartam, de itt még tudtam, hogy nem a logikusabbnak tűnő irányba kell haladnom. A következő pont Kakukk-hegyen volt és itt kicsit futottam majd a hegyről lefelé is elég jól haladtam, de Pilisszentivánra beérve újra nagyon fájta a lábfejem ezért ráhagytam és sétáltam. Számításaim szerint 10 kili volt ez a szakasz, amit 2 óra alatt elvileg teljesítenem kell. A lakott részről kiérve ismét nagyon nyomasztó volt, mert egyedül bandukoltam a sötét erdőben. Körülöttem sehol egy lélek, helyenként elbizonytalanító útelágazásokkal és itt találkoztam először és utoljára sárral is, de nem érdekelt csak jussak tovább. Tudtam, hogy lesz, egy forgókapu ahol bejutok a természetvédelmi területre és onnan jön a szar rész igazán egy tisztességes emelkedővel. A kapu nagyon soká jött és bár fejben tudtam, hogy milyen helyeken kell elhaladnom, pár kép egészen élénken élt a fejemben pl.: egy jobb kanyar távvezetékoszlop tövében. Ezek a helyek viszont valahogy sokkal messzebb voltak egymástól, mint emlékeimben. Egyszer csak megpillantottam egy útszakaszt, ami mécsesekkel volt megvilágítva méterenként és a végén ott volt egy pont! A hideg és barátságtalan erődben nagyon meleg és kellemes hangulatot teremtettek a pontőrök. Itt aztán a kínálathoz mérten rendesen tömtem a csokit, aszalt gyümölcsöt és ropit. Pár túrázót itt értem be és miután megdicsértük a dekorációt és megköszöntük a pontőrök kedvességét tovahaladtunk.
       Át a forgóajtón be a természetvédelmi területre. Jött a rossz rész pocsékabbik fele. "Nem elég, hogy nyakig vagyunk a szarban, de még hullámzik is." :) A sötéthez még hozzáadódott egy tisztességes emelkedő fel a Nagy-Szénásra. Tudtam mi jön, de próbáltam magam megacélozni belül és átálltam robot üzemmódba. Nem is fizikailag volt megterhelő, hanem szellemileg, vagy talán a kettő bizonyos keveréke lehetett. Mikor tőlem egy méterre különböző zajokat hallok és huszadik alkalommal odanézve se látok semmit eléggé idegesítő. A ponton beért túrázókat lehagytam és a végén még beértem újakat is.

 
       Az emelkedő végét vártam már nagyon, mert tudtam, hogy ott a megváltó EP és azután csak lefelé vezet az út. Menet közben kaptam egy sms-t, hogy túratársam szerencsésen hazaért így miatta már annyira nem kellett izgulni. A fejlámpával való túrázás külön élvezete, hogy szó szerint: teljesen más megvilágításba helyez dolgokat. A fák hatalmas óriásoknak tűntek, melyek lombkoronájáig olykor el se láttam, csak a hosszú egyenes törzsek meredtek rám sorban.
        A pont közeledtével az út két szélére egy-egy bábút állítottak melyen tábla lógott. Pontos szöveget nem tudom, de a lényeg, hogy a pontőr már vár minket és kitartás, csak 100 méter van hátra. :) Itt is nagyon kedvesek voltak. A panorámát most kihagytam, pedig páratlan, de minél előbb végezni akartam a túrával. A lejtőn nehezen tudtam haladni a lábfejem miatt, de már csak pár kili volt hátra. Az útvonalat fejből tudtam, mert más túrán már jártam erre a bejárást megelőzően is. A feltételes pontot se felejtettem el amit egy kis kerülővel kell érinteni és kihagyás esetén visszaküldenek a plébániáról. Pecsételés után két kisebb csoportot útba is igazítottam, mert ők kihagyták a feltételest. A plébániára haladva egy család még angolul megérdeklődte, hogy mi ez a rendezvény ahol én megyek. Elmeséltem nekik röviden, hogy egy 60 kilis túra és reggel nyolckor indultam. Erre ők csak ámuldoztak és további sok sikert kívántak. :) A plébániára beérve pecsételés, oklevél, tea és azonnal leléptem. Becsücsültem az autóba felöltve a polár pulcsit és a vastag sapkát. Ekkor már csak 6 fok volt így nagyon elkélt a meleg öltözet. Fél óra alatt hazaértem, lefürödtem és berendeltem egy pizzát aminek 3/4 részét betoltam, majd bealudtam.

A második szakasz útvonala

       Annak ellenére, hogy másnap észrevettem mekkora daganat van a bal lábfejemen más problémám nem lett. Se izomláz se egyéb fájdalom és ennek nagyon örülök. A duzzanat szerintem egy hibás cipőfűző vezetésnek volt köszönhető amit Dobogókőn korrigáltam. A túrát tökéletesen megszervezték és nagyon tetszett a bőséges ellátás és a pontőrök kedvessége. Mindenkinek csak ajánlani tudom a túrát, számomra örök kedvenc lesz. A Magyar Vándorok honlapján olvashattok több információt a túráról.

Eltulajdonított irataim pótlása

Október 10-én felnyomták az autóm futás közben. Ez elég mélyen érintett, de már megszoktam, hogy a sors mindig gondoskodik arról, hogy ne unatkozzon az ember fia. Gondoltam röviden leírom a tényállást és megosztom a tapasztalataim, ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, akkor tudja mi a szitu.

Október 10-én leugrottam futni a Margitszigethez és az autómat leraktam az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő irodaház tövében. A futás után fedeztem fel, hogy a kocsimat felnyomták és hiányzik a kesztyűtartóból a pénztálcám és a fasza ledes zseblámpám. Más érték nem is igazán volt az autómban, szerencsére a ablakot nem zúzták be.

A rendőrségre befáradtam és kiderült, hogy nem csak én voltam károsult, hanem még néhány szintén Ford Focus tulajdonos. Mindenki futó volt és előfordulhat, hogy kifigyeltek minket, mert volt olyan, aki 10 percet futott csak és kipakolták az autóját. Ahogy észrevettem a lopást azonnal letiltottam a kártyáim, már amelyiket tudtam és a rendőrségen feljelentést tettem. A helyszínelő rendőrökre sajnos kellett várni 3-4 órát. Sajnos ez nem az első ilyen jellegű tapasztalatom, mert anno Szegeden 3 órát vártam rá. Ott az egész városra volt egy, itt szerintem szintén kicsit alul méretezett a létszámuk. Elvileg az autóhoz nem lett volna szabad hozzányúlnom, de futócuccban 12 fokban nem volt kedvem a kocsi mellett várakozni.

A helyszínelő rendőrökre várakozás után még egy órát várhattam volna a jegyzőkönyv elkészültére, de azt inkább reggel munkába menet átvettem. Fontos bejelenteni a lopást, különben visszaélhetnek az irataiddal. Pénzt vehetnek fel a nevedben vagy egy fasza kis hitelt továbbá biztosítónak kell jegyzőkönyv és egyes iratoknál elengedik az előállítás költségét.

A következő cuccokat kell pótolnom: személyi (tavasszal kaptam újat), lakcímkártya (élt másfél évet), jogosítvány (decemberben járt volna le), forgalmi engedély (nyáron lett új), Master Card bankkártya (áprilisban kaptam újat), Visa hitelkártya (áprilisban kaptam újat), Cetelem hitelkártya, TAJ kártya, Adókártya, Diákigazolvány, Ikea- Alexandra- Praktiker- Shell hűségkártyák, 5.000 Ft és még ezernyi kacat, amire nem emlékszem.

Tehát a menetrendem a következőképpen alakul:

- bankkártyák letiltása: Sajnos a Cetelemet nem lehet csak munkanapon 9-17-ig ezért arról leemeltek 30ezret, de a kártya biztosítva van és elvileg visszakapom az összeget egy bejelentő kitöltése után. Master Card és Visa letiltása. 23ezer Ft - 3/4 óra

- Rendőrségen bejelentés a lopásról, helyszínelésről jegyzőkönyv és feljelentés írása. Ingyenes - 3-4 óra

- biztosítónál káreset bejelentése, kárszakértő helyszíni felmérése és bejelentőlap kitöltés. A kárfelvételről készült jegyzőkönyv birtokában mehetek javíttatni az autót a Casco terhére. Ingyenes - 1 óra


Mivel nincs érvényes útlevelem, ezért a bankban nem állnak velem szóba, míg nem szerzek fényképes igazolványt. A születési anyakönyvi kivonat és az autó törzskönyve olyan alap iratok melyek nélkül az ember nagyon meg lenne lőve hasonló esetben. Ezekkel tudod legutolsóként igazolni személyazonosságod és azt, hogy az autó a saját tulajdonod.

- ügyfélkapu regisztráció birtokában megindítottam a lakcímkártya pótlását, fél órakattintás után kitöltöttem egy adatlapot és az általam kijelölt okmányirodában kaptam időpontot és átvehette 10 perc alatt. Lakcímkártya pótlása 1000 Ft, de nekem a lopásról készült jegyzőkönyv birtokában nem kellett fizetnem. Ingyenes - 3/4 óra

- személyi igazolvány pótlására bármely okmányirodát kiválaszthatjuk, itt jegyzőkönyvet vettek fel a lopásról és 1500 Ft díj ellenében, amit csekken vagy kártyán befizethettem kaptam ideiglenes személyit. A végleges 2 hét alatt készül el, és a jogosítványért csak végleges személyivel lehet folyamodni. Mivel azonban ott jártam felvették a jegyzőkönyvet a jogosítvány lopásáról is és kaptam egy ideiglenes igazolást mely birtokában vezethetek. 1.500 Ft - 1 óra

- háziorvosnál szereztem az új jogosítványhoz orvosi igazolást. Ez lehetett volna egy fél napos procedúra is, de pofátlan módon előre bejelentkeztem és az asszisztens néni soron kívül beengedett. 6.800 Ft - 3/4 óra

- diákigazolvány pótlásához be kell fizetnem a Neptunos gyűjtőszámlámra az eljárás összegét, kell fotót mellékelnem és kitöltenem pár adatlapot. 1.600 Ft - folyamatban

- TAJ kártya pótlását is fontosnak tartom, bár várhatnék arra, hogy hátha visszakerül valami irat, de úgyis saláta volt már az állapota és véradáshoz szükségem lett rá gyorsba. A nyomtatványt letölthetem, az OEP honlapjáról a pénz csekken vagy átutalással befizethetem és akár postán feladhatom az igénylést. Én utaltam az összeget és kitöltöttem a nyomtatványt. 2.200 Ft - eddig 1/5 óra

A további történéseket folyamatosan írom, kiegészítve a bejegyzést.

Tanulságok:

- semmit se felejts a kocsiban, mert gyorsan és könnyen kinyitható;

- a teljes körű Casco nem terjed ki az iratokra amit a kocsiban felejtettél és elvesztek. Ha lenne kiegészítő poggyászbiztosításom, akkor a kiállítás költségeit a biztosító fedezné valamilyen mértékben;

- a bankkártya letiltás költségét utólag részben vagy egészben visszaigényelheted, ehhez a banknál kell kilincselni. Ezt az opciót nem reklámozzák;

- netbankon keresztül egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb csekket befizetni;

- amit tudsz neten próbálj meg elintézni, van pár eset ahol egyszerűbb és gyorsabb, ha mégse lehet akkor próbálj időpontot foglaltatni;

- ne reméld, hogy az autód riasztójára bárki felfigyel és meghiúsítja a rablást;

- ha van diákod lopásáról jegyzőkönyv azt elfogadják a vonaton és utazhatsz fél áron, még ha nem is lennél rá jogosult;

- ne tárold egy helyen az iratokat, KP-t és a bankkártyákat.

Pozitívumok:

- lett szép új kisebb és praktikusabb pénztálcám. Nulláról indulva nincs benne semmi fölösleges kacat;

- rájöttem hogy kell sárga csekket netbankon keresztül befizetni;

- új már vékonyabb ábrázattal vigyoroghatok a személyin;

- a jogsit amúgy is cserélni kellett, és most kártya alapú lesz az új;

- a diákigazolványra behazudom anyámék címét lakcímnek és így kedvezménnyel utazhatok hozzájuk;

- megtanultam mennyire védtelenek az autóban hagyott cuccaim.

Utolsó frissítés: október 26. 22:33

Kassa félmaraton (1:57:56)

        Úgy érzem a rendszeres és olykor igazán megterhelő és fájdalmas felkészülések megkoronázása egy-egy verseny. A verseny legyen különleges vagy érdekes valamilyen szempontból. Volt pár olyan melyen kár volt indulni és kár volt időt, energiát és pénzt kidobni rá. Ezúton úgy érzem tökéletesen jól döntöttem, mikor a Budapest helyett Kassát választottam. Kassa lehet egyesek számára semmit se mond, és érthetetlen lehet, hogy előnyben részesítettem egy 250 km-re lévő versenyt a helyivel szemben. A Kassai maraton a legrégebbi maratoni verseny Európában és a második legrégebbi a világon! Sok magyar hosszútávfutó ért el itt olyan sikereket melyekkel beírták magukat a magyar hosszútávfutás történelmébe. Többek között ezen és egyéb érvek hatására neveztem be a augusztus elején a versenyre.

        A nevezés után kiderült, hogy Fejes Laci is benevezett a verseny maratoni szakaszára Viktor haverjával, aki rávette Zsolti haverját és sikerült Ck Peti kedvét is meghozni egy félmaratoni kiruccanásra. Így 5 fő + áfa (hozzátartozók 3 fő) indultunk neki a versenynek. A szállást Lacira bíztuk, és utólag azt kell mondanom, hogy ez jó döntés volt, mert a versenyközponttól néhány percnyire sikerült helyet találnia. Nem volt puccos, de a célnak tökéletesen megfelelt. A kiutazást három autóval tudtuk csak összelogisztikázni, mivel a csapat egyik felének már vasárnap vissza kellett utaznia Budapestre, míg Lacival és Viktorral megtoldottuk a hétvégét egy hétfővel. Szombat 10-kor indultunk el, és mivel rengeteg időnk volt így kényelmesen haladtunk Kassára. Annyira kényelmesen, hogy olykor megálltunk egy-egy érdekesebb helyen, például tettünk kis kiruccanást Vizsolyra, ahol megnéztük az ellopott és megkerült bibliát.

        Kiérkezésünk után elfoglaltuk a szállásunk és átvettük a rajtcsomagot. A versenyközpont a főutcán volt és a legcsekélyebb sorbaállás mellett sikerült szert tennünk egy hátizsákra (nem nejlon táskára) ami tartalmazta a chip-et, rajtszámot, ismertetőt a versenyről, technikai ujjatlan pólót, édességet és a maratonosok kulacsot a félmaratonosok energiaitalt is kaptak. A városközpont rendkívül szép és nagyon élhető hely benyomását keltette. Volt itt minden: zöld parkok fehér padokkal, zenélő szökőkút, szűk utcák apró üzletekkel, pékségek, kávézók és mindezt megkoronázta a verseny maga. Kaptunk kupont az esti tészta partyra, de mivel kevesebb kuponunk volt, mint amennyi éhes száj ezért inkább megkérdeztünk egy nénit, hogy hol ehetünk jó helyi kaját. A néni ajánlott pár helyet melyek közül a Polska krčma nyerte el tetszésünk, melyről kiderült miután megtaláltuk, hogy igazából Keltská krčma és semmilyen sztrapacska szerű sőt tészta étellel se tudnak szolgálni, így továbbálltunk és ráleltünk a Reštaurácia Bakchus -ra ahol söröztünk egy jót és betoltuk a szénhidrát adagunk sztrapacska formájában. Ezután felkerestük újra a versenyközpontot és megtudtuk, hogy merre van a tészta party. Sajnos a város másik részén volt ahová villamosozni kellett, de szerencsére a verseny résztvevőinek ezen alkalomból ingyenes volt a villamos. Ez szerintem egy rendkívül figyelmes apróság a szervezők részéről. Az ismételt vacsorán kaptunk alkoholmentes sört és csokoládét így másodjára is bekajáltunk. Ha már ingyen van alapon. :) Ezután visszatértünk a szállásra és 22 óra magasságában lepihentünk, hogy másnap frissen és üdén léphessünk a rajtvonalhoz.

        6:15-kor szinte egyszerre szólaltak meg az ébresztők és mindannyian elkezdtük betermelni a reggelit, mert alig 3 óra volt a rajtig. Zsoltnak olyan korai volt ez az időpont, hogy reggeli után azonnal vissza is feküdt egy órára, mi Lacival és Viktorral elkezdtünk lassacskán készülődni. Negyed kilencig csendesen készülődött mindenki, szinte tapintható volt, hogy nem egy átlagos nap elé nézünk. Felöltöztünk és felhelyeztük a rajtszámokat melyekből kettőt is kaptunk. Az ismertető alapján mindkettőt fel kellett helyeznünk, ez kicsit kényelmetlen, de van benne okosság, hiszen minden kategóriának más volt a rajtszáma. Így elsőre láthattad a közeledben futókról, hogy egy versenyben indultatok-e, vagy ő csak azért húz el melletted szinte állva hagyva mert váltóban fut. A rajtszámokon mindenkinek szerepelt a neve és külföldi esetén az országa zászlaja. Futás közben olykor bele is merültem a versenytársaim neveinek olvasgatásába. :)

        A rajt helyszínére 10 perc alatt kiérkeztünk és megkezdtük a bemelegítést. Fél óra volt a rajtig, rövidesen beesett Peti is, (ő feleségével külön hotelben szállt meg) rövidesen beálltunk a tömegbe a rajtvonal mögé. Lacit és Viktort elvesztettük, ha jól tudom nekik sikerült előrébb helyet csípniük. A tömeg kicsinek tűnt a Nike félmaratonnal összevetve, gondolom ez a létszámkorlátnak is köszönhető. Ideális volt minden, ezúttal nem kellett WC-re mennem mint a Nike félmaraton és az időjárás is kellemes volt. Petivel megbeszéltük, hogy együtt haladunk és a verseny utolsó harmadában, majd eldöntjük milyen taktikával fejezzük be.

        A rajtpisztoly eldördült és szinte azonnal elindult a tömeg, nem kellett vánszorogni és sétálgatni ez kicsit váratlanul is ért, hogy 1 perc elteltével már át is haladtunk a rajtvonalon. Lányos zavaromban az Endomondo-t is késve indítottam. :) A tömeg a téren kettéválik és megkerüli a Szent Erzsébet-dómot mely Európa legkeletibb fekvésű gótikus székesegyháza. Az Opera épülete után újra összeér a "kettészelt" mezőny. Itt vettem észre üde színfoltként a téren átfutó vízfolyást ami a semmiből tűnik elő, majd eltűnik és a székesegyház után újra előbukkan. A verseny első kilométerét erősebben kezdtük, köszönhetően egy kemény rock bandának akik előtt elfutva éppen akkor üvöltött hatalmasat az énekes a mikrofonba. :) A tempóból vissza kellett venni, mert takarékoskodni akartunk az erőforrásainkkal. Peti Endomondója folyamatosan diktálta az tempónkat és ennek megfelelően mindig korrigáltunk. Főleg lassítanunk kellett, mert a mezőny nagyon vitt minket, mindenki remek tempóban futott. Sokszor az az érzésem volt, hogy túl lassan futunk, mert annyian előztek minket, de minden kili után kiderült, hogy márpedig pont jó 5:40 körüli tempóban futunk. Sikerült egyik szakaszon látnunk szembe haladni az élmezőnyt. Mikor mi a harmadik kilit kezdtük ők már a hatodikat kezdték!

        Az első 3 kili után jött egy külvárosi szakasz ami annyira nem volt izgalmas, de még itt is szép számmal álltak a pálya szélén szurkolók ami nagyon tetszett. Úgy általában sokkal többen szurkoltak a futóknak és ez nekem nagyon sokat számított. A hazai versenyeken mindig hiányolom a szurkolókat a pálya széléről. Kicsit úgy érzem ilyenkor, mintha csak egy szűk flúgos, megtűrt csoport tagjaként futnék akit csak megtűrnek a városlakók. Nos Kassán ezt kicsit se éreztem, ott a város egy emberként csápolt és lelkesített minden futót hovatartozás nélkül!
Visszatérve a versenyre, öt kilinél jött az első frissítés amit én kihagytam, úgy éreztem nincs rá vízre szükségem az első 10 kilométeren. Az útvonal hat kilométert követően visszavezetett a belvárosba. Ekkor már kicsit csendesebben futottunk Petivel egymás mellett. Én folyamatosan gyorsabb tempóra akartam kapcsolni, de Peti nagyon bölcsen visszahúzott, hiszen így is jó ezreket mentünk. Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, de ez mégis 21 km és nem 10-15 mint amit hétvégeken szoktam futni. A következő frissítőponton már én is szereztem vizet. Volt itt még piros műanyag palackban valami ital, de ezt nem mertem kipróbálni. Peti 5 kilinél belekóstolt és azonnal ki is köpte, ezért maradtunk a víznél. Apróság, de az útvonal végig fel volt festve az úttestre kék nyilakkal és a frissítőpontok helyét 200 méterrel korábban jelezték szintén útfelfestéssel. Szerintem ez baromi jó, mert így már időben tudsz helyezkedni és agyalni azon, hogy mire van szükséged. A választék nem volt nagy. Volt víz és izo ital. Az asztalok nem voltak poharakkal tele, de folyamatosan pakolták ki a vizet pohárba és mindenkinek jutott akinek szüksége volt rá.

        11 kili után jött egy kicsit megterhelőbb egyhangú szakasz egészen 14 kiliig. Legjobban a rakparthoz hasonlíthatnám. Hosszú egyenes és napsütötte szakasz. 11 kilinél láttam az első sétáló embert és szerintem összesen egy kezemen meg tudnám számolni a belesétáló emberek számát. Kicsit se volt akadályverseny feeling mint Budapesten. Tudom ez nem szép dolog, de engem rendkívül bosszant, mikor sétáló, vagy teljesen magukról megfeledkezett cikázó futókra kell figyelni. Itt ilyen nem volt! Itt mindenki tudott figyelni a másikra, mivel a rendezőség tiltotta a zenehallgatást futás közben. Indoklásuk szerint a futók nagy létszáma (hehe nagy létszám 3000 fő) és a városi forgalom miatt balesetveszélyes lehet a zenehallgatás. Vicces, hogy itthon ilyenekkel nem törődnek és nekieresztenek a városnak 6-7ezer embert. A lényegre visszatérve, 13 kilinél Peti bejelentette, hogy ő most megáll és benyom egy kis gélt, mert szükségét érzi. Sajnáltam, hogy így döntött és szívesen futottam volna vele, de féltem tőle, hogy ha leállok nem tudok újra ritmusomra találni. Ezután végig arra gondoltam, hogy vajon mi lehet vele, és ez a gondolat a célba érkezésik motoszkált bennem. Az egyedüli futást kis segítséggel folytattam, ugyanis kiszúrtam egy lányt aki pont a mi ritmusunkban futott így ráakaszkodtam.

        15 kili magasságában magyar beszéd csapta meg a fülem. Egyre közelebbről hallottam magam mögül és már izgatottan vártam, hogy üdvözöljek egy magyar futótársat. A meglepetésem akkor lett nagyobb mikor megláttam, hogy egy igazi betyár volt a hang forrása teljes felszerelésben. Kicsit beszélgettünk és próbáltam ráragadni, de olyan tempóban futotta maratoni versenyét amit én a kis félmaratoni távomon se tudtam volna tartani. Még hogy tartani! Úgy éreztem 16 kili után, hogy már igazán jöhetne a célkapu mert nekem elegem lett ebből a versenyből. Egyre jobban tűzött a nap és ár ittam vizet és izot is, de az ennivaló hiányát ezek nem pótolták. Valamiért a félmaratonosoknak nem jutott semmilyen ennivaló, csak a második körre pakolták ki a banánt, cukrot és sót a maratonosok részére.

        A káros gondolatok elhessegetése után 19 kilinél találtam magam és úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit megembereljem magam, és ennek megfelelően próbáltam rákapcsolni. Kicsit sikerült is gyorsulnom és már az utolsó hosszú egyenesen futottunk. Éreztem, hogy nagyon elfogyott az erő a lábaimból és bármennyire is próbálok nem megy a gyorsulás. A pulzusom normális volt, szabályosan vettem a levegőt, de mégse tudtam gyorsulni. Végül megpillantottam egy célkaput ami megváltásként bukkant fel és szinte hihetetlennek éreztem, hogy ilyen hamar véget ér küzdelmem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a célkapu nem a számomra megváltást nyújtó. Itt a görkorisoknak volt a célkapujuk, nekünk futóknak még egy kilit kellett megtenni a megváltásig. Az utolsó kiliken próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra meglehetősen kevés sikerrel. Annyira kész voltam, hogy azt se hallottam meg mikor Péter felesége a nevemet kiabálva szurkolt a célban. :S Beérkeztem és nagyon boldog voltam. Péter pár percre rá hatalmas hajrában szintén befutott. Nagyon aggódtam érte és megkönnyebbültem mikor láttam, hogy beérkezett és sikerült a 2 órán belüli célját teljesítenie.

        Utolsó néhány kilin volt még olyan naív elképzelésem, hogy talán sikerülhet az álom 1:55-ös időt megközelíteni, de mivel a lábaim ebben nem támogattak így ez álom maradt. 1:57:56-os időt sikerült futnom ez két perces javulás a Nike félmaratonomhoz viszonyítva. Számomra tejesen megfelelő volt ez az eredmény főleg, hogy az kiírt edzések egy részét ellógtam.

        Megkaptuk az érmet és a befutócsomagot, ami tartalmazott vizet, gyümölcsöt és édességet, továbbá mindenki választhatott üdítőt vagy sört. Had nem mondjam, hogy mindenki a sörnél állt sorban. :) Miután felmarkoltam a sört is, visszamentem a szállásra és lefürödtem, majd visszasiettünk a célba, hogy lássuk a többiek befutását. Sajnos Laciról lekéstünk, mert sikerült PB-t futnia, Viktort gyomra kicsit megborult az izotól ezért kicsit ki kellett állnia és később folytatta a versenyt. A fél órás kitérőt nagyon bánta, de végül teljesítette a 42 kilit. Végül Zsolt is beérkezett, sajnos neki a felkészülés hiánya okozott problémát és belesétálással, de sikerült beérkeznie.

        A verseny után csendes-pihenő következett a szálláson, itt még benyomtam egy szendvicset amit az útra készítettem. Sajnos a szendvics már nem volt a legjobb formájában így két óra benntartózkodás után, mikor felébredtem elfogott az izzadás és kijött belőlem. :( Az estére csak hárman maradtunk, Laci, Viktor és jómagam. Így mentünk városnézésre és vacsizni újfent a Bakchus -ba, ahol most húst akartunk enni hússal. A Laci és Viktor steak-et rendeltek én töltött csirke mellett. A gyomrom folytatta a rendetlenkedést így a vacsorát inkább elcsomagoltattam. Mire hazaértünk már megvolt a hardware-s reset az emésztésemben és meg tudtam enni a vacsorát.

        Hétfőn reggel összepakoltunk és az dóm tőszomszédságában egy pékségben reggeliztünk. A pékségben megvitattuk az előző napot. Van aki örült a PB-nek és van aki kevésbé örült a gyenge teljesítményének. Azt azért tanulságként elkönyveltem, hogy a maraton lefutása olyan mint a szüzesség elvesztése a szexben. Sokan már egy maraton lefutása után maratonistának tarják magukat ami szerintem tévedés. Ha maradunk a szexnél mint párhuzam, egy szexelés után csak elvesztettük a szüzességünk, de nem jelenti azt, hogy jók vagy rosszak vagyunk csak összejött egy numera. Akkor tekintheti szerintem maratonistának magát az ember, ha már több "aktus" van a háta mögött és megtapasztalta a mennyet és a poklot is. Viktornak ez volt a 6. maratonja és most tapasztalt olyat amit eddig még soha. Ki kellett állnia, és fél órás gyomorbántalmak után visszatérni "felállni" és bevégezni. Az ilyenektől lesz valaki maratonista szerintem, vagy amikor Szasza módra egy vasárnapi punnyadás után lemész futni egy 42 kilis körre. Reggeli után leadtuk a kulcsokat és egy kis városnézés és fotózás után a maratoni szobornál hazaindultunk.

       Hazafelé útba ejtettük Encsen az Anyukám mondta éttermet, mely a 2011-es kalauz szerint Magyarország negyedik legjobb olasz étterme. Az első háromban nem jártam, de azt bizton állíthatom, hogy tényleg rendkívüli hely! A fülest Viktor kapta futás közben, mikor szóba elegyedett egy miskolci sráccal. :) Végül egy kiadós pizzázás után délután négyre értünk haza lezárandó egy remek hétvégét.