2011. szeptember 6., kedd

Első félmarcsi versenyem (1:59:53)

Szeptember 4-én sikerült teljesíteni a félmaratoni célkitűzésem módosított változatát. Eredetileg arról szólt a történet, hogy csak fussak le egyben 21 km-t. Ez tavasszal majdnem sikerült, de csak egy félmaraton váltó és egy betegség miatt kihagyott verseny lett. Végül váratlan lehetőségként az Ultrabalatonon futhattam 22 km-t. Ekkor már úgy éreztem teljesült a szent cél és hátradőlhetek! Azután nézegetve az eredményt (2:06-os félmaraton) úgy gondoltam talán ezen még lehet javítani. Így jött az újratervezés, azaz legyünk két órán belül!

A fentiek fényében kértem segítséget a Nike futóklubban profi edzőtől. Alap elképzelésem az volt, hogy heti 3 alkalomnál többet nem szeretnék futni és ennek szellemében kezdtük el Vajda Zsuzsival összeállítani az edzéseket. Hétfő jellemzően könnyű 6-8 kilis futásokról szólt és fartlekről. Szerdán résztávozás ment mindig változó leosztásban a vasárnap pedig a hosszú futásoké volt 10-15 kilis adagokban.

Ilyen felkészülés után indultam neki a félmaratonnak a legkisebb izgalom se volt bennem, hogy esetleg kudarc érhetne, bár az időjárás nem ígérkezett ideálisnak, hiszen 30 fokot mondtak a híradások. Mindezek ellenére nyugodtan kiérkeztem a versenyre a gondok akkor kezdődtek mikor a táskámban felejtettem a Triós chip-et (indultam 3 fős váltóban is) és vissza kellett menni a csomagmegőrzőbe. Itt elvesztettem értékes perceket mely alatt meglátogathattam volna egy Toi Toi-t. Sajnos akkora sorok álltak WC-k előtt, hogy nem mertem beállni és inkább úgy voltam majd lesz valahogy.

Beálltam a 2 órás iramfutó elé annak szellemében, hogy ha ő beelőz akkor baj lesz. Hát persze beelőzött...
Az elején sikerült teljesen ideális tempót elkapnom a rajt után és egészen a budai oldalig nem volt gond. Az Andrássy úton rám talált saját szurkolótáborom Mariann és Claudio személyében akiknek nagyon örültem és elárulhatom, hogy titkon számítottam is rájuk annak ellenére, hogy előző este még hatalmasat buliztak. Claudionak ugyanis szülinapja volt ahol én is a zabálás erejéig részt vettem. :)

Budán megtörtént a triós váltás ami teljesen tökéletesen és különösebb időveszteség nélkül zajlott. Anita szerencsére könnyen kiszúrt és integetett így könnyen megtaláltam. Itt találkoztam KDMarianna-val aki a triós futótársát várta Futó Lívit akivel a rajtnál találkoztam. Itt volt az első frissítés amit én kihagytam, mert nem éreztem szükségét állandóan megállni és ezzel lendületet veszteni főleg mivel pár száz méterrel korábban megvolt a váltásom és alig kezdtem el újra futni. Budán lefelé nagyon tűzött a nap. Mikor jött a visszafordító a Petőfi hídnál ott kicsit lett levegő ami jólesett, örültem a szellőnek, mert dőlt rólam addigra a víz és már alig láttam az izzadtságomtól. 8 kilinél akartam kétbetűs kitérőt tenni, mert már a rajt óta cipelt teher azért eléggé zavaró volt. Itt a 4 Toi Toi mind foglalt volt folyamatosan ki-be ugráltak a versenytársak és nem kívántam várakozni. Frissítettem izoval, de nem esett jól vizet és banánt nyomtam, mert féltem, hogy a következő víz soká lesz. Ezután csak úgy repültek a kilik. Az Endomondo nem bírta a meleget és 5 km után elhallgatott ezért csak az út szélére elhelyezett km jelzésekre és az órára hagyatkozva konstatáltam, hogy jól haladok. 11 km megvolt szinte pontosan 1:00 körül. A kétfős váltónál sikerült benézni a nem túl egyértelmű útbaigazítást, de ez senkit se zavart. Sőt nekem még tetszett is, mert legalább nem a tömegben futottam. Általában próbáltam a tömegen kívül futni, mert antiszociális köcsög vagyok. :) Ennek eredménye az volt, hogy mindenki futott az árnyékot keresve én meg a napon. 16 kili-ig jó hangulatban telt a futás, ahol lehetett ittam kicsit és locsoltam magam plusz banánt ettem. Próbáltam a nézőket szurkolásra buzdítani és köszöntem a lelkesítést. A pesti rakparton végig kerestem az ismerős arcokat főleg ahol szembe futott a mezőny és sikerült is Miklós Istvánt kiszúrni, de csak arra volt erőm, hogy le Dagad Köcsögözzem a póló alapján amiről felismertem.

A parlament közelében előzött meg G. Mariann gyanúsított vadi új futóblogos pólójában látszólag teljesen alázó tempóban. Kicsit belegondoltam, hogy felzárkózom hozzá, mint utólag kiderült csak 50 másodperccel futott jobb időt. Lehet ha belehúzok akkor ezen az előnyén faraghattam volna. Az Alkotmány utcánál találtam Toi Toi-t éppen egy sporttárs előtt vetődtem be és könnyítettem a terhemen. Sajnos nem volt jóleső a könnyítés sőt teljesen rosszul esett. Valahogy a megszoktam már valószínű 16 kili alatt a kialakult helyzetet. Ezután jött a fekete leves! Versenyt megelőzően azt gondoltam ha meglesz a 16 akkor már csak be tudok érni valahogy. Persze csak itt jött a felüljáró a Nyugati térnél ahol Saci néni lelkesített. Ezután Panzsi húzott el mellettem veszett tempóban. Őt is csak azért vettem észre, mert a hátán hordta a nevét. :) 18 kilinél beértek Németh Csabiék amitől nagyon megrémültem. Ugyanis ha beér a 2 órás iramfutó akkor oda a kitűzött cél! Ezután próbáltam velük tartani az iramot és nagy kínok árán sikerült 10-20 méteren belül maradnom. Csabi folyamatosan lelkesített mindenkit és ösztönzött, hogy csak egy kicsit kell már kibírni és ne csüggedjünk. Az utolsó frissítést ki is hagytam 19 kili után, mert már nem igazán volt rá szükségem. A lábaimból elillant erőt ez már nem hozza vissza.


Utolsó ezren megelőztem Csabiékat és folyamatosan figyeltem az órát. A célegyenesben 1:59-volt és rákapcsoltam amennyire ment így 1:59:57-el beestem. Utolsó 2 kilin már a lábaimba nem volt erő kidörzsölődtem szóval szó szerint vért izzadtam az eredményért, de a kitűzött cél meglett. Élveztem a versenyt alapvetően, de hosszú ez a 21 km ilyen melegben. Az iramfutóknak Németh Máriának és Németh Csabának megköszöntem a segítséget.
A célba érkezés után percekig csak próbáltam összeszedni magam érmet és befutócsomagot megkaptam ezután kerestem az árnyékot. Szerintem mindenki megérdemli a gratulációt aki ilyen hőségben volt ereje és elindult a versenyen. Végső mért idő 1:59:53 egy hónap és jön egy újabb félmaraton ahol remélem tudok javítani.

4 megjegyzés:

  1. Bár Antiszociális Köcsög vagy, azért nagyon gratulálok! És jó a részletes beszámoló, ezt amúgy is kértem volna szóban.
    "Ezután csak úgy repültek a kilik" - bízom benne, egyszer nálam is lesz ilyen :)
    Hajrá!
    Simone Lewis

    VálaszTörlés
  2. Nagyon gratulálok ahhoz, hogy így végigcsináltad a versenyt, és örülök, hogy sikerült elérned a célodat! :) És köszönöm, hogy együtt futottunk a Pöttyös Kancsó csapatban! :)

    csiripiszli12

    VálaszTörlés
  3. Nahát, kicsit el van csúszva az óra, olyan 9 órával, vagy nem tudom, mi történik :)

    VálaszTörlés
  4. Jaj hát nincs itt beállítva semmi. Ekkora forgalomra nem számítottam, sőt látogatókra. :)

    VálaszTörlés