2011. október 31., hétfő

Piros 65 beszámoló

        Életem első teljesítménytúrája volt tavaly a Piros50 és akkora hatással volt rám, amit meg akartam ismételni. A táj gyönyörű volt, és olyan kihívás elé állított, amit addig még nem tapasztaltam. Akkor hatalmas nagy küzdések árán 11 óra alatt teljesítettem a távot. Úgy éreztem soha többé nem akarok ilyen túrán indulni, de mindez csak pillanatnyi első felindultságból gondoltam így. Miután felépültem a 6 hetes kényszerpihenőből már szinte azonnal azt terveztem, hogy idén 65-ön szeretnék indulni.



        A pirosra idén már tudatosan készültem és a túrát megelőző hetekben szinte csak terepen jártam. Szerdánként SZESZ -eltem és hétvégeken teljesítménytúrákra jártam. A túra utolsó 30 kilijét bejártam a leendő túratárssal, hetekkel korábban, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult a tényleges megmérettetésen. Sikerült nagy szervezkedések árán szert tennem egy új cipőre is ami a túrán debütált először. A stratégia az volt, hogy az elején futok ahol lehet, és később beérve túratársam aki korábban indul közösen húzzuk be a végét. Sötétben és a táv utolsó harmadában már jól esik, ha van valaki az emberrel és nem kell egyedül baktatnia az erdőben.

 
Cipő

        A cipőről annyi szót ejtenék, hogy egy ideje éreztem szükségét egy kifejezetten terepfutó cipőnek, főleg mikor már heti 20-40 kilit töltöttem erdei futásokkal vagy túrákkal. A mezei futócipő messze nem ideális, de erre akkor jöttem rá igazán mikor az új cipővel teljesítettem a 65 kilit. A cipő egy Adidas Marathon 10-es amiből megfelelő méretűt (50 2/3) csak USA-ban találtam. Szerencsére sikerült megszervezni, hogy kinti ismerős átvegye a cipőt és hazajusson. Pénteken a túra napját megelőzően átvettem és bár nem nyugodt szívvel, de előzetes próba nélkül indultam vele a piroson. Egyébiránt azért is volt érdemes megrendelni külföldről a cipőt, mert olcsóbban beszerezhettem, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A méretet tekintve volt kétségem, de mivel az utolsó 3 cipőm mind azonos méretű Adidas volt ezért kevésbé aggódtam.


 Előkészületek

        A pénteki napon rohamtempóban telt. Annak ellenére, hogy a cipőt délelőtt átvettem Ferihegyen nem tudtam egészen este hétig még felpróbálni se. Este bevásároltam és a kocsit baráti segítséggel kivittem Nagykovácsiba, betárazva meleg holmival, hogy ha este vége a túrának azonnal kényelmes körülmények között a lehető legrövidebb idő alatt hazajuthassunk. A táskára otthon elkezdtem rádobálni azokat a dolgokat melyek nélkül nem szeretnék elindulni. Pakoltam be müzli szeletet, egy szendvicset, izo-t, kesztyűt, fejlámpát, tartalék felsőt és csokit. Kikészítettem a másnapi öltözetemet és próbáltam időben lepihenni, mert tavaly 4 óra alvás után túráztam, ami azért nem ideális. Az este folyamán még sikerült fuvart is találnom a rajthoz így megspórolva magamnak fél órát legalább.

Rómaifürdő - Csobánka

        Szombaton 5:30-kor ébredtem és kényelmesen elkészülve leindultam a találkozási ponthoz. Túratársam készülődés közben üzent 7-kor, hogy már fél órája úton van. Ettől kicsit feszült lettem, mert így ha 8 körül rajtolok, egy másfél órás előnyt kell lefaragnom, ami azért számomra baromi soknak tűnt. Az autó 7:35-kor felszedett és 10 perc alatt eszeveszett iramban kiértünk a rajthoz. :) Rövid ismerkedés és a barátok/ismerősök üdvözlése után 7:55-kor már el is rajtoltam. Ahogy elpakoltam az itinert át is álltam kocogós tempóra és haladtam az utcákon, szerencsére a leírást csak az ellenőrzőpontokon kellett elővennem, mert jól láthatóan nyilakkal jelölték az útvonalat. Még a 2. kilinél beértem Timit és egy szakaszon közösen haladtunk és beszélgettünk, de később a tisztásra kiérve ismét futósra vettem a tempót. Nagyon jó volt az idő és kellemes hangulatban futottam, egyedül a Nagy-Kevélyre sétáltam. A kilátás onnan csodálatos volt ismét, de csak rövid ideig csodáltam, hiszen sietnem kellett! A túrázókat folyamatosan előztem és belegondoltam, hogy bezzeg egy éve én is csak sétáltam lefelé. Az új cipő itt a sziklás lejtőn azonnal megmutatta előnyét, mert lényegesen jobban tapadt és kevésbé éreztem a terep egyenetlenségeit. A túrázóknak kivétel nélkül köszöntem és szinte mind viszonozta egy köszönéssel vagy akár hajrázással. Az úton lefelé találkoztam Szaszával is aki éppen állította össze felszerelését, hogy a terepfutó mezőnyt megörökíthesse. Ekkor jutott eszembe először, hogy hamarosan ők is beérhetnek, mert bár a terepfutók 8:30-kor rajtolnak, de ők lényegesen gyorsabbak. Tavaly emlékszem a Nagy-Kevélyre felfelé már elkezdtek előzgetni, most 10 perccel később indultam, de annyival gyorsabban haladtam, hogy egészen a Csikóváraljai menedékház után értek be az első futók az első feltételes ellenőrzőpont után.

Mi a feltételes ellenőrzőpont? Erre a legfrappánsabb választ Kitörés60 túrán hallottam: A feltételes ellenőrzőpont azért feltételes, mert feltétele a túra teljesítésének. :P

Csobánka - Dömös

        A feltételes ellenőrzőpontnál fúvószenekar fogadott és hatalmas szurkolás, itt hirtelen el is felejtettem frissíteni és csak pecsételtettem. Láttam Gergőt fényképezőgéppel a kezében. Az emelkedőn ért be az első terepfutó, aki KÖSZÖNT. Ezt azért kell megjegyeznem, mert a többi ezt mind elhanyagolta kevés kivétellel. Jó értem én, hogy sietnek, és ha nem is kell mindenkivel cseverészni, de egy helló tök rendes gesztus főleg ha az emberen látszik, hogy szintén fut vagy legalábbis próbál és nem bakancsos turista. Jó ezen sérelmemen azért túlteszem magam, csak ott nem esett jól. Az emelkedőn beértem Lacit is, akit már messziről kiszúrtam a Kassás hátizsákjáról. :) Így újabb ismerőssel találkozhattam. Ez 16 kilinél és 2 óránál volt éppen. Erre azért emlékszem, mert kitárgyaltuk, hogy ki mikor indult. Ő valamivel korábban indulhatott, de azt pontosan nem mondta mikor. Az emelkedő kemény volt és ekkor már kezdett a bal lábfejemben holmi fájdalom előbújni. Konkrétan a lábfejem felső fele fájt, ami valami hibás kötés vagy begyűrődő cipőnyelv esetleg zokni miatt lehetett. A Tölgyikreknél ellenőrzőpont majd újabb ereszkedés. Ezen a szakaszon többször is előzgettük egymást egy párral. Szinte már vicces volt, hogy mindig egymást kerülgetjük, később 25 kili felé meg is jegyezték, hogy akár együtt is mehetnénk. :) A Tölgyikrek után volt egy tisztás ahol tavaly beázott az akkori futócipőm, amit éppen ez a jelenlegi küldött nyugdíjba. Akkor ez nagyon bosszantott és féltem, hogy most is lesz víz, de szerencsére a túra végéig nem volt semmilyen dagonya, most is úgy néz ki a cipőm, mint amikor a dobozból vettem ki. :D Dömösre ereszkedés közben 6:30-7:00 közötti tempóban haladtam. Az mindvégig foglalkoztatott, hogy merre járhat a túratársam és a Tölgyikreknél üzentem is neki egy Tölgyikrek-et. Azt gondoltam azért Dobogókőig be kellene érnem, mert azért mégis elviselhetőbb a túra társaságban. Mikor beértem egy futó párt meg is kérdeztem tőlük, hogy mégis ők mikor indultak. Gondoltam, ha tudom a rajtidőt, akkor viszonyíthatok, hogy mégis mennyire lehet tőlem túratársam, aki 6:30-kor indult. A pár azt mondta 7:15-kor indultak így már volt viszonyítási pontom. Azt is figyeltem, hogy az ellenőrzőpontokon, a 65-ös túrán kb. a mezőnyben hol állok. Tölgyikreknél a 23-ból 3-4 túrázót előztem be Dömösnél ez már 8-10-re emelkedett.
        Később beértem egy héttel korábban az Éger-völgyben megismert túratársat, akitől újra informálódtam. Ő 7:00-kor rajtolt így újra haladtam előre az időben. :D
Aminek örülök, hogy eltévedni szinte lehetetlen volt, pedig minden túrán van, olyan elágazás ahol eltanácstalanodok olykor, itt ez minimális volt. Dömösre tartva volt egy futó, aki követett pár méter távolságból és egyszer egy éles balra leágazásnál ő tovább haladt a szekérúton. Fél füllel hallottam, hogy visszafordul, és újra nyomomba szegődik. Szerintem, ha fordított az eset lazán követtem volna a téves úton, és jól elkavarunk.
        Hamarosan kaptam egy válasz SMS-t melynek ez volt a tartalma: szfv. Kicsit értetlen fejjel tekintettem az üzenetre. Mit jelenthet? Székesfehérvár? Folytattam a futást és kicsivel később olyan 27 kili környékén megpillantottam túratársam és ekkor nagyon megörültem! Mikor találkoztunk azonnal megkérdeztem mi a franc az az szfv amire az volt a válasz, hogy Szőke-forrás-völgy és hozzáfűzte, hogy sejtette nem fogom érteni. A hangulatom felhőtlen volt szó szerint, mint a hülyegyerek szökelltem. Valahogy nagyon jól ment a futás és menet közben láttam, hogy a félmaratont is sikerült 2:30-2:40 körüli idővel teljesíteni. A hátralévő pár kilit már közösen futva teljesítettük Dömösig. A ponton taps fogadott minket és nagy lelkesítés, amiért ezer hála! Az asztal rogyásig volt kajával és rendkívül finom bodzaszörppel. Egy pohár szörpöt és egy vizet azonnal megittam, mert közben rájöttem, hogy szinte alig ittam a túra rajtja óta.  Enni nem mertem semmi kenyeret csak egy mogyoróvajkrémes kekszet.

Rögzített útvonal Dömösig

Dömös - Dobogókő

        Ezt nem különösebben kedvelem. Tavalyi emlékeim alapján itt egy kimerítő és hosszú emelkedő várt ránk. A bal lábfejem fájt ezért örültem, hogy nem futottunk, hanem sétáltunk. A tempó nekem kicsit lassú volt, de alapvetően kényelmes és nagyon alkalmazkodó típus vagyok. :) Úgy gondoltam, hogy messze még a vége és 30 kili után jön a talpfájás, amit nehéz lesz elviselni ezért nem árt egy kicsi kellemesebb tempó. Megelőztek terepfutós ismerőseim, akikkel üdvözöltük egymást, és itt láttam egy megzuhant futót is aki egy fa tövében ült és eléggé haldokló ábrázata volt. Emberünk nem tudom mit művelt, de nagyon elszámolhatott valamit, de szerencsére Szeszéék segítettek neki, ahogy tudtak. Közben megelőztek korábban lehagyott ismerőseim, de ez pillanatig se zavart. Ez teljesítménytúra nem futóverseny és egyébként se vagyok versenyző alkat, mint ezt már korábban mondták nekem. :) A jobb lábam viszont eléggé elkezdett fájni a forgómnál és úgy általában is ezért inkább átváltottam saját tempómra és megbeszéltük, hogy Dobogókőn újra összeáll a túrapáros. A Szakó-nyeregnél újabb pont volt ahol úgy gondoltam megiszom az Izo felét. Mire azonban észrevettem magam már alig maradt 1,5 deci az üveg alján így azt már nem hagytam meg. Dömös után éppen kezdtem éhezni ezért itt benyomtam egy müzli szeletet is. Elbeszélgettem a pontőrökkel és itt találkoztam egy újabb túratárssal, akit szintén Éger-völgyben ismertem meg. Azon gondolkozott, hogy kiszáll 35-nél, mert Dömösnél megfájdult a lába.
        A maradék pár kilit viszonylag könnyen legyűrtem, olykor még futottam is. :) Kevésbé volt ijesztő az emelkedő, mint ahogy emlékeimben élt. Dobogókőn kaptam egy banánt és kicsit lepihentem. A terepfutók folyamatosan érkeztek be és haladtak tova. Itt kb. 30 percet időzhettünk, meglátogattuk a Matyi büfét ahol réteseztünk és palacsintáztunk, valamint betoltunk egy-egy pohár jó meleg teát. Dobogókőn rendesen hűvösebb voltlett és kesztyűben kellett teáznunk. Ekkor komolyan aggódtam, hogy nem kevés-e az öltözetem, de sokat nem tehettem, mert túlzottan sok lehetőségem nem volt jobban felöltözni.

Dobogókő - Kopár

        Na ez a szakasz is szívás! Először is nagyon jól el lehet kavarodni és itt van a Fehér-hegy! 3 héttel korábbi bejárásunk alkalmával pár kili alatt 3x kavartunk el legalább. Akkor az volt a tanulság, hogy mindig balra kell menni kivéve, ha nem. :) Ja és figyelni kell az útvillákra, horhosokra, kökényesekre és útdeltákra. Most szerencsére volt szalagozás és festés így a  magas fűvel benőtt szekérutat is azonnal megtaláltuk, majd a megfelelő kökényesben haladva letértünk az útdeltában. :) Pilisszentlélekre Pilisszentkeresztre érve meglátogattuk a helyi kocsmát ahol meghallgattam a két kocsmabútor és a kocsmáros elmélkedését a nőkről. A dohányzást tekintve jól álltak a srácok, mert vágni lehetett a füstöt és igazi kihívás volt túlélni azt pár percet a kocsmában.

        A feltételes ponton találkoztunk egy felháborodott futó/túrázóval.
Emberünk érdeklődött a pontőrnél, hogy ki volt az a hülye, aki a felfestéseket készítette. Erre a pontőr higgadtan válaszolta, hogy részben ő és érdeklődött, hogy miért, mi a probléma vele? Emberünknek túl sok volt a felfestés és szerinte úgy néz ki az erdő, mint amit agyonmázoltak. A srác mondta, hogy a futók miatt ez fontos, mert őket ez sokban segíti és különben is ez a festék pár nap alatt el fog tűnni.
Mindig van olyan, akinek semmi se jó! Fogadjunk, ha kevesebb lett volna a jelzés, akkor az lett volna a problémája. Az ilyen ember minek jár túrázni?

        A következő pont Csévi-nyereg volt. Személy szerint ez az egyik kedvenc pontom. Semmi extra nincs itt, de tavaly finom csokit ettem itt. Idén is volt csoki és jó hangulatú pontőrök. Sajnos Kopárig egyre nehezebben haladtunk, mert túratársam nem érezte jól magát, de bármennyire is próbált lerázni és különböző módon hátráltatni én nem tágítottam mellőle. Az már látható volt, hogy nem tud végig jönni velem, de legalább Kopárig próbáltam kísérni, segíteni sokat nem tudtam rajta. Számításaink alapján még így is szintidőn belül teljesített sőt a tavalyinál is jobbat és világosban leértünk a hegyről. Kopárnál túratársam átnevezett 50-re, és megszervezte hazajutását. Én itt benyomtam egy tányér gulyást sok kenyérrel. Nagyon jól esett a meleg kaja, mert már kezdtem fázni. Ekkorra már fél hét felé jártunk és rendesen sötét lett kaja végére. A ponton kb. 20 percet időzhettem ezután egyedül folytattam utam.

Kopár - Nagykovácsi

        Ez a szakasz nagyon nyomasztó volt, mert a sötétség teljessé vált így a tájékozódás nagyon nehézkes lett. Bár 3 héttel korábban bejártuk a szakaszt, de már kevésbé emlékeztem az útvonalra és mintha a festés és a szalagozás is kicsit gyérebb lett volna. Persze lehet csak hisztis voltam és a sötét miatt nem láttam a festéseket mindenhol. Első pár perc után egy útvillánál majdnem elkavartam, de itt még tudtam, hogy nem a logikusabbnak tűnő irányba kell haladnom. A következő pont Kakukk-hegyen volt és itt kicsit futottam majd a hegyről lefelé is elég jól haladtam, de Pilisszentivánra beérve újra nagyon fájta a lábfejem ezért ráhagytam és sétáltam. Számításaim szerint 10 kili volt ez a szakasz, amit 2 óra alatt elvileg teljesítenem kell. A lakott részről kiérve ismét nagyon nyomasztó volt, mert egyedül bandukoltam a sötét erdőben. Körülöttem sehol egy lélek, helyenként elbizonytalanító útelágazásokkal és itt találkoztam először és utoljára sárral is, de nem érdekelt csak jussak tovább. Tudtam, hogy lesz, egy forgókapu ahol bejutok a természetvédelmi területre és onnan jön a szar rész igazán egy tisztességes emelkedővel. A kapu nagyon soká jött és bár fejben tudtam, hogy milyen helyeken kell elhaladnom, pár kép egészen élénken élt a fejemben pl.: egy jobb kanyar távvezetékoszlop tövében. Ezek a helyek viszont valahogy sokkal messzebb voltak egymástól, mint emlékeimben. Egyszer csak megpillantottam egy útszakaszt, ami mécsesekkel volt megvilágítva méterenként és a végén ott volt egy pont! A hideg és barátságtalan erődben nagyon meleg és kellemes hangulatot teremtettek a pontőrök. Itt aztán a kínálathoz mérten rendesen tömtem a csokit, aszalt gyümölcsöt és ropit. Pár túrázót itt értem be és miután megdicsértük a dekorációt és megköszöntük a pontőrök kedvességét tovahaladtunk.
       Át a forgóajtón be a természetvédelmi területre. Jött a rossz rész pocsékabbik fele. "Nem elég, hogy nyakig vagyunk a szarban, de még hullámzik is." :) A sötéthez még hozzáadódott egy tisztességes emelkedő fel a Nagy-Szénásra. Tudtam mi jön, de próbáltam magam megacélozni belül és átálltam robot üzemmódba. Nem is fizikailag volt megterhelő, hanem szellemileg, vagy talán a kettő bizonyos keveréke lehetett. Mikor tőlem egy méterre különböző zajokat hallok és huszadik alkalommal odanézve se látok semmit eléggé idegesítő. A ponton beért túrázókat lehagytam és a végén még beértem újakat is.

 
       Az emelkedő végét vártam már nagyon, mert tudtam, hogy ott a megváltó EP és azután csak lefelé vezet az út. Menet közben kaptam egy sms-t, hogy túratársam szerencsésen hazaért így miatta már annyira nem kellett izgulni. A fejlámpával való túrázás külön élvezete, hogy szó szerint: teljesen más megvilágításba helyez dolgokat. A fák hatalmas óriásoknak tűntek, melyek lombkoronájáig olykor el se láttam, csak a hosszú egyenes törzsek meredtek rám sorban.
        A pont közeledtével az út két szélére egy-egy bábút állítottak melyen tábla lógott. Pontos szöveget nem tudom, de a lényeg, hogy a pontőr már vár minket és kitartás, csak 100 méter van hátra. :) Itt is nagyon kedvesek voltak. A panorámát most kihagytam, pedig páratlan, de minél előbb végezni akartam a túrával. A lejtőn nehezen tudtam haladni a lábfejem miatt, de már csak pár kili volt hátra. Az útvonalat fejből tudtam, mert más túrán már jártam erre a bejárást megelőzően is. A feltételes pontot se felejtettem el amit egy kis kerülővel kell érinteni és kihagyás esetén visszaküldenek a plébániáról. Pecsételés után két kisebb csoportot útba is igazítottam, mert ők kihagyták a feltételest. A plébániára haladva egy család még angolul megérdeklődte, hogy mi ez a rendezvény ahol én megyek. Elmeséltem nekik röviden, hogy egy 60 kilis túra és reggel nyolckor indultam. Erre ők csak ámuldoztak és további sok sikert kívántak. :) A plébániára beérve pecsételés, oklevél, tea és azonnal leléptem. Becsücsültem az autóba felöltve a polár pulcsit és a vastag sapkát. Ekkor már csak 6 fok volt így nagyon elkélt a meleg öltözet. Fél óra alatt hazaértem, lefürödtem és berendeltem egy pizzát aminek 3/4 részét betoltam, majd bealudtam.

A második szakasz útvonala

       Annak ellenére, hogy másnap észrevettem mekkora daganat van a bal lábfejemen más problémám nem lett. Se izomláz se egyéb fájdalom és ennek nagyon örülök. A duzzanat szerintem egy hibás cipőfűző vezetésnek volt köszönhető amit Dobogókőn korrigáltam. A túrát tökéletesen megszervezték és nagyon tetszett a bőséges ellátás és a pontőrök kedvessége. Mindenkinek csak ajánlani tudom a túrát, számomra örök kedvenc lesz. A Magyar Vándorok honlapján olvashattok több információt a túráról.


2011. október 26., szerda

Eltulajdonított irataim pótlása

Október 10-én felnyomták az autóm futás közben. Ez elég mélyen érintett, de már megszoktam, hogy a sors mindig gondoskodik arról, hogy ne unatkozzon az ember fia. Gondoltam röviden leírom a tényállást és megosztom a tapasztalataim, ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, akkor tudja mi a szitu.


Október 10-én leugrottam futni a Margitszigethez és az autómat leraktam az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő irodaház tövében. A futás után fedeztem fel, hogy a kocsimat felnyomták és hiányzik a kesztyűtartóból a pénztálcám és a fasza ledes zseblámpám. Más érték nem is igazán volt az autómban, szerencsére a ablakot nem zúzták be.

A rendőrségre befáradtam és kiderült, hogy nem csak én voltam károsult, hanem még néhány szintén Ford Focus tulajdonos. Mindenki futó volt és előfordulhat, hogy kifigyeltek minket, mert volt olyan, aki 10 percet futott csak és kipakolták az autóját. Ahogy észrevettem a lopást azonnal letiltottam a kártyáim, már amelyiket tudtam és a rendőrségen feljelentést tettem. A helyszínelő rendőrökre sajnos kellett várni 3-4 órát. Sajnos ez nem az első ilyen jellegű tapasztalatom, mert anno Szegeden 3 órát vártam rá. Ott az egész városra volt egy, itt szerintem szintén kicsit alul méretezett a létszámuk. Elvileg az autóhoz nem lett volna szabad hozzányúlnom, de futócuccban 12 fokban nem volt kedvem a kocsi mellett várakozni.

A helyszínelő rendőrökre várakozás után még egy órát várhattam volna a jegyzőkönyv elkészültére, de azt inkább reggel munkába menet átvettem. Fontos bejelenteni a lopást, különben visszaélhetnek az irataiddal. Pénzt vehetnek fel a nevedben vagy egy fasza kis hitelt továbbá biztosítónak kell jegyzőkönyv és egyes iratoknál elengedik az előállítás költségét.

A következő cuccokat kell pótolnom: személyi (tavasszal kaptam újat), lakcímkártya (élt másfél évet), jogosítvány (decemberben járt volna le), forgalmi engedély (nyáron lett új), Master Card bankkártya (áprilisban kaptam újat), Visa hitelkártya (áprilisban kaptam újat), Cetelem hitelkártya, TAJ kártya, Adókártya, Diákigazolvány, Ikea- Alexandra- Praktiker- Shell hűségkártyák, 5.000 Ft és még ezernyi kacat, amire nem emlékszem.

Tehát a menetrendem a következőképpen alakul:

- bankkártyák letiltása: Sajnos a Cetelemet nem lehet csak munkanapon 9-17-ig ezért arról leemeltek 30ezret, de a kártya biztosítva van és elvileg visszakapom az összeget egy bejelentő kitöltése után. Master Card és Visa letiltása. 23ezer Ft - 3/4 óra

- Rendőrségen bejelentés a lopásról, helyszínelésről jegyzőkönyv és feljelentés írása. Ingyenes - 3-4 óra

- biztosítónál káreset bejelentése, kárszakértő helyszíni felmérése és bejelentőlap kitöltés. A kárfelvételről készült jegyzőkönyv birtokában mehetek javíttatni az autót a Casco terhére. Ingyenes - 1 óra


Mivel nincs érvényes útlevelem, ezért a bankban nem állnak velem szóba, míg nem szerzek fényképes igazolványt. A születési anyakönyvi kivonat és az autó törzskönyve olyan alap iratok melyek nélkül az ember nagyon meg lenne lőve hasonló esetben. Ezekkel tudod legutolsóként igazolni személyazonosságod és azt, hogy az autó a saját tulajdonod.

- ügyfélkapu regisztráció birtokában megindítottam a lakcímkártya pótlását, fél órakattintás után kitöltöttem egy adatlapot és az általam kijelölt okmányirodában kaptam időpontot és átvehette 10 perc alatt. Lakcímkártya pótlása 1000 Ft, de nekem a lopásról készült jegyzőkönyv birtokában nem kellett fizetnem. Ingyenes - 3/4 óra

- személyi igazolvány pótlására bármely okmányirodát kiválaszthatjuk, itt jegyzőkönyvet vettek fel a lopásról és 1500 Ft díj ellenében, amit csekken vagy kártyán befizethettem kaptam ideiglenes személyit. A végleges 2 hét alatt készül el, és a jogosítványért csak végleges személyivel lehet folyamodni. Mivel azonban ott jártam felvették a jegyzőkönyvet a jogosítvány lopásáról is és kaptam egy ideiglenes igazolást mely birtokában vezethetek. 1.500 Ft - 1 óra

- háziorvosnál szereztem az új jogosítványhoz orvosi igazolást. Ez lehetett volna egy fél napos procedúra is, de pofátlan módon előre bejelentkeztem és az asszisztens néni soron kívül beengedett. 6.800 Ft - 3/4 óra

- diákigazolvány pótlásához be kell fizetnem a Neptunos gyűjtőszámlámra az eljárás összegét, kell fotót mellékelnem és kitöltenem pár adatlapot. 1.600 Ft - folyamatban

- TAJ kártya pótlását is fontosnak tartom, bár várhatnék arra, hogy hátha visszakerül valami irat, de úgyis saláta volt már az állapota és véradáshoz szükségem lett rá gyorsba. A nyomtatványt letölthetem, az OEP honlapjáról a pénz csekken vagy átutalással befizethetem és akár postán feladhatom az igénylést. Én utaltam az összeget és kitöltöttem a nyomtatványt. 2.200 Ft - eddig 1/5 óra

A további történéseket folyamatosan írom, kiegészítve a bejegyzést.

Tanulságok:

- semmit se felejts a kocsiban, mert gyorsan és könnyen kinyitható;
- a teljes körű Casco nem terjed ki az iratokra amit a kocsiban felejtettél és elvesztek. Ha lenne kiegészítő poggyászbiztosításom, akkor a kiállítás költségeit a biztosító fedezné valamilyen mértékben;
- a bankkártya letiltás költségét utólag részben vagy egészben visszaigényelheted, ehhez a banknál kell kilincselni. Ezt az opciót nem reklámozzák;
- netbankon keresztül egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb csekket befizetni;
- amit tudsz neten próbálj meg elintézni, van pár eset ahol egyszerűbb és gyorsabb, ha mégse lehet akkor próbálj időpontot foglaltatni;
- ne reméld, hogy az autód riasztójára bárki felfigyel és meghiúsítja a rablást;
- ha van diákod lopásáról jegyzőkönyv azt elfogadják a vonaton és utazhatsz fél áron, még ha nem is lennél rá jogosult;
- ne tárold egy helyen az iratokat, KP-t és a bankkártyákat.

Pozitívumok:

- lett szép új kisebb és praktikusabb pénztálcám. Nulláról indulva nincs benne semmi fölösleges kacat;
- rájöttem hogy kell sárga csekket netbankon keresztül befizetni;
- új már vékonyabb ábrázattal vigyoroghatok a személyin;
- a jogsit amúgy is cserélni kellett, és most kártya alapú lesz az új;
- a diákigazolványra behazudom anyámék címét lakcímnek és így kedvezménnyel utazhatok hozzájuk;
- megtanultam mennyire védtelenek az autóban hagyott cuccaim.



Utolsó frissítés: október 26. 22:33

2011. október 5., szerda

Kassa félmaraton (1:57:56)

        Úgy érzem a rendszeres és olykor igazán megterhelő és fájdalmas felkészülések megkoronázása egy-egy verseny. A verseny legyen különleges vagy érdekes valamilyen szempontból. Volt pár olyan melyen kár volt indulni és kár volt időt, energiát és pénzt kidobni rá. Ezúton úgy érzem tökéletesen jól döntöttem, mikor a Budapest helyett Kassát választottam. Kassa lehet egyesek számára semmit se mond, és érthetetlen lehet, hogy előnyben részesítettem egy 250 km-re lévő versenyt a helyivel szemben. A Kassai maraton a legrégebbi maratoni verseny Európában és a második legrégebbi a világon! Sok magyar hosszútávfutó ért el itt olyan sikereket melyekkel beírták magukat a magyar hosszútávfutás történelmébe. Többek között ezen és egyéb érvek hatására neveztem be a augusztus elején a versenyre.

        A nevezés után kiderült, hogy Fejes Laci is benevezett a verseny maratoni szakaszára Viktor haverjával, aki rávette Zsolti haverját és sikerült Ck Peti kedvét is meghozni egy félmaratoni kiruccanásra. Így 5 fő + áfa (hozzátartozók 3 fő) indultunk neki a versenynek. A szállást Lacira bíztuk, és utólag azt kell mondanom, hogy ez jó döntés volt, mert a versenyközponttól néhány percnyire sikerült helyet találnia. Nem volt puccos, de a célnak tökéletesen megfelelt. A kiutazást három autóval tudtuk csak összelogisztikázni, mivel a csapat egyik felének már vasárnap vissza kellett utaznia Budapestre, míg Lacival és Viktorral megtoldottuk a hétvégét egy hétfővel. Szombat 10-kor indultunk el, és mivel rengeteg időnk volt így kényelmesen haladtunk Kassára. Annyira kényelmesen, hogy olykor megálltunk egy-egy érdekesebb helyen, például tettünk kis kiruccanást Vizsolyra, ahol megnéztük az ellopott és megkerült bibliát.


        Kiérkezésünk után elfoglaltuk a szállásunk és átvettük a rajtcsomagot. A versenyközpont a főutcán volt és a legcsekélyebb sorbaállás mellett sikerült szert tennünk egy hátizsákra (nem nejlon táskára) ami tartalmazta a chip-et, rajtszámot, ismertetőt a versenyről, technikai ujjatlan pólót, édességet és a maratonosok kulacsot a félmaratonosok energiaitalt is kaptak. A városközpont rendkívül szép és nagyon élhető hely benyomását keltette. Volt itt minden: zöld parkok fehér padokkal, zenélő szökőkút, szűk utcák apró üzletekkel, pékségek, kávézók és mindezt megkoronázta a verseny maga. Kaptunk kupont az esti tészta partyra, de mivel kevesebb kuponunk volt, mint amennyi éhes száj ezért inkább megkérdeztünk egy nénit, hogy hol ehetünk jó helyi kaját. A néni ajánlott pár helyet melyek közül a Polska krčma nyerte el tetszésünk, melyről kiderült miután megtaláltuk, hogy igazából Keltská krčma és semmilyen sztrapacska szerű sőt tészta étellel se tudnak szolgálni, így továbbálltunk és ráleltünk a Reštaurácia Bakchus -ra ahol söröztünk egy jót és betoltuk a szénhidrát adagunk sztrapacska formájában. Ezután felkerestük újra a versenyközpontot és megtudtuk, hogy merre van a tészta party. Sajnos a város másik részén volt ahová villamosozni kellett, de szerencsére a verseny résztvevőinek ezen alkalomból ingyenes volt a villamos. Ez szerintem egy rendkívül figyelmes apróság a szervezők részéről. Az ismételt vacsorán kaptunk alkoholmentes sört és csokoládét így másodjára is bekajáltunk. Ha már ingyen van alapon. :) Ezután visszatértünk a szállásra és 22 óra magasságában lepihentünk, hogy másnap frissen és üdén léphessünk a rajtvonalhoz.


        6:15-kor szinte egyszerre szólaltak meg az ébresztők és mindannyian elkezdtük betermelni a reggelit, mert alig 3 óra volt a rajtig. Zsoltnak olyan korai volt ez az időpont, hogy reggeli után azonnal vissza is feküdt egy órára, mi Lacival és Viktorral elkezdtünk lassacskán készülődni. Negyed kilencig csendesen készülődött mindenki, szinte tapintható volt, hogy nem egy átlagos nap elé nézünk. Felöltöztünk és felhelyeztük a rajtszámokat melyekből kettőt is kaptunk. Az ismertető alapján mindkettőt fel kellett helyeznünk, ez kicsit kényelmetlen, de van benne okosság, hiszen minden kategóriának más volt a rajtszáma. Így elsőre láthattad a közeledben futókról, hogy egy versenyben indultatok-e, vagy ő csak azért húz el melletted szinte állva hagyva mert váltóban fut. A rajtszámokon mindenkinek szerepelt a neve és külföldi esetén az országa zászlaja. Futás közben olykor bele is merültem a versenytársaim neveinek olvasgatásába. :)

        A rajt helyszínére 10 perc alatt kiérkeztünk és megkezdtük a bemelegítést. Fél óra volt a rajtig, rövidesen beesett Peti is, (ő feleségével külön hotelben szállt meg) rövidesen beálltunk a tömegbe a rajtvonal mögé. Lacit és Viktort elvesztettük, ha jól tudom nekik sikerült előrébb helyet csípniük. A tömeg kicsinek tűnt a Nike félmaratonnal összevetve, gondolom ez a létszámkorlátnak is köszönhető. Ideális volt minden, ezúttal nem kellett WC-re mennem mint a Nike félmaraton és az időjárás is kellemes volt. Petivel megbeszéltük, hogy együtt haladunk és a verseny utolsó harmadában, majd eldöntjük milyen taktikával fejezzük be.


        A rajtpisztoly eldördült és szinte azonnal elindult a tömeg, nem kellett vánszorogni és sétálgatni ez kicsit váratlanul is ért, hogy 1 perc elteltével már át is haladtunk a rajtvonalon. Lányos zavaromban az Endomondo-t is késve indítottam. :) A tömeg a téren kettéválik és megkerüli a Szent Erzsébet-dómot mely Európa legkeletibb fekvésű gótikus székesegyháza. Az Opera épülete után újra összeér a "kettészelt" mezőny. Itt vettem észre üde színfoltként a téren átfutó vízfolyást ami a semmiből tűnik elő, majd eltűnik és a székesegyház után újra előbukkan. A verseny első kilométerét erősebben kezdtük, köszönhetően egy kemény rock bandának akik előtt elfutva éppen akkor üvöltött hatalmasat az énekes a mikrofonba. :) A tempóból vissza kellett venni, mert takarékoskodni akartunk az erőforrásainkkal. Peti Endomondója folyamatosan diktálta az tempónkat és ennek megfelelően mindig korrigáltunk. Főleg lassítanunk kellett, mert a mezőny nagyon vitt minket, mindenki remek tempóban futott. Sokszor az az érzésem volt, hogy túl lassan futunk, mert annyian előztek minket, de minden kili után kiderült, hogy márpedig pont jó 5:40 körüli tempóban futunk. Sikerült egyik szakaszon látnunk szembe haladni az élmezőnyt. Mikor mi a harmadik kilit kezdtük ők már a hatodikat kezdték!

        Az első 3 kili után jött egy külvárosi szakasz ami annyira nem volt izgalmas, de még itt is szép számmal álltak a pálya szélén szurkolók ami nagyon tetszett. Úgy általában sokkal többen szurkoltak a futóknak és ez nekem nagyon sokat számított. A hazai versenyeken mindig hiányolom a szurkolókat a pálya széléről. Kicsit úgy érzem ilyenkor, mintha csak egy szűk flúgos, megtűrt csoport tagjaként futnék akit csak megtűrnek a városlakók. Nos Kassán ezt kicsit se éreztem, ott a város egy emberként csápolt és lelkesített minden futót hovatartozás nélkül!
Visszatérve a versenyre, öt kilinél jött az első frissítés amit én kihagytam, úgy éreztem nincs rá vízre szükségem az első 10 kilométeren. Az útvonal hat kilométert követően visszavezetett a belvárosba. Ekkor már kicsit csendesebben futottunk Petivel egymás mellett. Én folyamatosan gyorsabb tempóra akartam kapcsolni, de Peti nagyon bölcsen visszahúzott, hiszen így is jó ezreket mentünk. Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, de ez mégis 21 km és nem 10-15 mint amit hétvégeken szoktam futni. A következő frissítőponton már én is szereztem vizet. Volt itt még piros műanyag palackban valami ital, de ezt nem mertem kipróbálni. Peti 5 kilinél belekóstolt és azonnal ki is köpte, ezért maradtunk a víznél. Apróság, de az útvonal végig fel volt festve az úttestre kék nyilakkal és a frissítőpontok helyét 200 méterrel korábban jelezték szintén útfelfestéssel. Szerintem ez baromi jó, mert így már időben tudsz helyezkedni és agyalni azon, hogy mire van szükséged. A választék nem volt nagy. Volt víz és izo ital. Az asztalok nem voltak poharakkal tele, de folyamatosan pakolták ki a vizet pohárba és mindenkinek jutott akinek szüksége volt rá.

        11 kili után jött egy kicsit megterhelőbb egyhangú szakasz egészen 14 kiliig. Legjobban a rakparthoz hasonlíthatnám. Hosszú egyenes és napsütötte szakasz. 11 kilinél láttam az első sétáló embert és szerintem összesen egy kezemen meg tudnám számolni a belesétáló emberek számát. Kicsit se volt akadályverseny feeling mint Budapesten. Tudom ez nem szép dolog, de engem rendkívül bosszant, mikor sétáló, vagy teljesen magukról megfeledkezett cikázó futókra kell figyelni. Itt ilyen nem volt! Itt mindenki tudott figyelni a másikra, mivel a rendezőség tiltotta a zenehallgatást futás közben. Indoklásuk szerint a futók nagy létszáma (hehe nagy létszám 3000 fő) és a városi forgalom miatt balesetveszélyes lehet a zenehallgatás. Vicces, hogy itthon ilyenekkel nem törődnek és nekieresztenek a városnak 6-7ezer embert. A lényegre visszatérve, 13 kilinél Peti bejelentette, hogy ő most megáll és benyom egy kis gélt, mert szükségét érzi. Sajnáltam, hogy így döntött és szívesen futottam volna vele, de féltem tőle, hogy ha leállok nem tudok újra ritmusomra találni. Ezután végig arra gondoltam, hogy vajon mi lehet vele, és ez a gondolat a célba érkezésik motoszkált bennem. Az egyedüli futást kis segítséggel folytattam, ugyanis kiszúrtam egy lányt aki pont a mi ritmusunkban futott így ráakaszkodtam.


        15 kili magasságában magyar beszéd csapta meg a fülem. Egyre közelebbről hallottam magam mögül és már izgatottan vártam, hogy üdvözöljek egy magyar futótársat. A meglepetésem akkor lett nagyobb mikor megláttam, hogy egy igazi betyár volt a hang forrása teljes felszerelésben. Kicsit beszélgettünk és próbáltam ráragadni, de olyan tempóban futotta maratoni versenyét amit én a kis félmaratoni távomon se tudtam volna tartani. Még hogy tartani! Úgy éreztem 16 kili után, hogy már igazán jöhetne a célkapu mert nekem elegem lett ebből a versenyből. Egyre jobban tűzött a nap és ár ittam vizet és izot is, de az ennivaló hiányát ezek nem pótolták. Valamiért a félmaratonosoknak nem jutott semmilyen ennivaló, csak a második körre pakolták ki a banánt, cukrot és sót a maratonosok részére.

        A káros gondolatok elhessegetése után 19 kilinél találtam magam és úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit megembereljem magam, és ennek megfelelően próbáltam rákapcsolni. Kicsit sikerült is gyorsulnom és már az utolsó hosszú egyenesen futottunk. Éreztem, hogy nagyon elfogyott az erő a lábaimból és bármennyire is próbálok nem megy a gyorsulás. A pulzusom normális volt, szabályosan vettem a levegőt, de mégse tudtam gyorsulni. Végül megpillantottam egy célkaput ami megváltásként bukkant fel és szinte hihetetlennek éreztem, hogy ilyen hamar véget ér küzdelmem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a célkapu nem a számomra megváltást nyújtó. Itt a görkorisoknak volt a célkapujuk, nekünk futóknak még egy kilit kellett megtenni a megváltásig. Az utolsó kiliken próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra meglehetősen kevés sikerrel. Annyira kész voltam, hogy azt se hallottam meg mikor Péter felesége a nevemet kiabálva szurkolt a célban. :S Beérkeztem és nagyon boldog voltam. Péter pár percre rá hatalmas hajrában szintén befutott. Nagyon aggódtam érte és megkönnyebbültem mikor láttam, hogy beérkezett és sikerült a 2 órán belüli célját teljesítenie.


        Utolsó néhány kilin volt még olyan naív elképzelésem, hogy talán sikerülhet az álom 1:55-ös időt megközelíteni, de mivel a lábaim ebben nem támogattak így ez álom maradt. 1:57:56-os időt sikerült futnom ez két perces javulás a Nike félmaratonomhoz viszonyítva. Számomra tejesen megfelelő volt ez az eredmény főleg, hogy az kiírt edzések egy részét ellógtam.

        Megkaptuk az érmet és a befutócsomagot, ami tartalmazott vizet, gyümölcsöt és édességet, továbbá mindenki választhatott üdítőt vagy sört. Had nem mondjam, hogy mindenki a sörnél állt sorban. :) Miután felmarkoltam a sört is, visszamentem a szállásra és lefürödtem, majd visszasiettünk a célba, hogy lássuk a többiek befutását. Sajnos Laciról lekéstünk, mert sikerült PB-t futnia, Viktort gyomra kicsit megborult az izotól ezért kicsit ki kellett állnia és később folytatta a versenyt. A fél órás kitérőt nagyon bánta, de végül teljesítette a 42 kilit. Végül Zsolt is beérkezett, sajnos neki a felkészülés hiánya okozott problémát és belesétálással, de sikerült beérkeznie.

        A verseny után csendes-pihenő következett a szálláson, itt még benyomtam egy szendvicset amit az útra készítettem. Sajnos a szendvics már nem volt a legjobb formájában így két óra benntartózkodás után, mikor felébredtem elfogott az izzadás és kijött belőlem. :( Az estére csak hárman maradtunk, Laci, Viktor és jómagam. Így mentünk városnézésre és vacsizni újfent a Bakchus -ba, ahol most húst akartunk enni hússal. A Laci és Viktor steak-et rendeltek én töltött csirke mellett. A gyomrom folytatta a rendetlenkedést így a vacsorát inkább elcsomagoltattam. Mire hazaértünk már megvolt a hardware-s reset az emésztésemben és meg tudtam enni a vacsorát.


        Hétfőn reggel összepakoltunk és az dóm tőszomszédságában egy pékségben reggeliztünk. A pékségben megvitattuk az előző napot. Van aki örült a PB-nek és van aki kevésbé örült a gyenge teljesítményének. Azt azért tanulságként elkönyveltem, hogy a maraton lefutása olyan mint a szüzesség elvesztése a szexben. Sokan már egy maraton lefutása után maratonistának tarják magukat ami szerintem tévedés. Ha maradunk a szexnél mint párhuzam, egy szexelés után csak elvesztettük a szüzességünk, de nem jelenti azt, hogy jók vagy rosszak vagyunk csak összejött egy numera. Akkor tekintheti szerintem maratonistának magát az ember, ha már több "aktus" van a háta mögött és megtapasztalta a mennyet és a poklot is. Viktornak ez volt a 6. maratonja és most tapasztalt olyat amit eddig még soha. Ki kellett állnia, és fél órás gyomorbántalmak után visszatérni "felállni" és bevégezni. Az ilyenektől lesz valaki maratonista szerintem, vagy amikor Szasza módra egy vasárnapi punnyadás után lemész futni egy 42 kilis körre. Reggeli után leadtuk a kulcsokat és egy kis városnézés és fotózás után a maratoni szobornál hazaindultunk.


       Hazafelé útba ejtettük Encsen az Anyukám mondta éttermet, mely a 2011-es kalauz szerint Magyarország negyedik legjobb olasz étterme. Az első háromban nem jártam, de azt bizton állíthatom, hogy tényleg rendkívüli hely! A fülest Viktor kapta futás közben, mikor szóba elegyedett egy miskolci sráccal. :) Végül egy kiadós pizzázás után délután négyre értünk haza lezárandó egy remek hétvégét.