Piliscsabai terepduatlon OB

        Evolúciós fejlődésem során újabb mérföldkőhöz érkeztem az elmúlt napokban. Elsőként a Pozsonyt követő futáson egy csekély alvás után Piliscsabán volt jelenésünk. Tibi haverommal ugyanis beneveztünk az X2S terepduatlon versenyére.
        A másik jelentős lépés a szerdai SZESZ (Szerda Esti Szeánsz) volt a HHH-n (Hármashatárhegyen). Ez a futás már az elején megtetszett, de nem volt meg a kellő elhatározásom egy ilyen kemény futáshoz. Az utóbbi hetekben, viszont ismerőseim meggyőztek arról, hogy ott a helyem és garantálták, hogy teljesíteni tudom.

        Péter csapattársam ajánlotta figyelmembe a piliscsabai versenyt, Köcsög csapatunk levelezőlistáján. Azonnal megtetszett a verseny, főleg a terepduatlon része, ahol 5-22-7 kili bontásban kellett futni, tekerni és végül újra futni. Azonnal megkörnyékeztem Tibi haverom, mert neki a terepbicajozás jól megy, és gondoltam csapatban indulva ő tekerhetne én pedig futok. Az elején azért győzködnöm kellett kicsit, de végül belevágtunk a versenybe és pénteki megbeszélés után, vasárnap elmentünk Piliscsabára.
       A szervezés hiányosságai már a rajtszámfelvételkor kiderültek, amikor azért kellett kétszer sorba állnunk, mert aki osztotta a rajtszámot nem tudta kezelni a számítógépet, így az adataink rögzítése érdekében külön másik sort alakítottak ki, ahol egy srác újra rögzítette az adatainkat immáron számítógépre is. Mivel rengeteg versenyt rendeztek párhuzamosan nagyon feszes volt a menetrend. A sok verseny miatt be is szaladt egy kis csúszás a menetrendbe, de ez a negyed óra elfogadható mértékű volt. Az viszont bosszantóbb, hogy mennyire szerencsétlen volt a versenyközpont kialakítása, és milyen kevés információ állt a versenyzők rendelkezésére a helyszínen.
        Amíg várakoztunk a 11 órás kezdésre Tibi a bicaját szerelte én pedig melegítettem. Már ekkor észleltük a hiányosságokat a pálya kijelölésében, amikor a szemünk láttára tévedtek el versenyzők, vagy tanácstalanul keresték a rajt/cél helyszínét. Csak reméltük, hogy kinn a terepen nem lesz ilyen probla, mert ott főleg kerékpáron nincs sok idő a tájékozódásra.

        Eljött a rajt ideje és felsorakoztunk a rajtnál. Az utolsó harmadban helyezkedtem el, és már az első pár kilik emelkedővel indultak ami később csak keményebb lett. Fél füllel hallottam, hogy egy helyen kétfelé ágazik a mezőny, ugyanis a rövidtávú versenyzőknek másik úton kell menni, sajnos ott nem derült ki ez mit jelent, de szerencsére a kellő helyen egy kis tétlenség után útba irányítottak. A futás jól ment, sőt kicsit még takarékosan is futottam, de nem bántam, mert az első 5 kili után még 7 kili várt rám.

Tibi versenyben

        Előbb azonban váltás következett és a chip átadása csapattársamnak aki belecsapott a lecsóba és megindult a kerékpáros szakaszának. Számításaink alapján most 22 kili bicajozás jött ami kb. 2 órás pihenőt jelentett számomra. Ezt az időt regenerálódással és fényképek készítésével töltöttem. A kerékpárosoknak 2 kört kellett megtenniük, ezért egy óra elteltével vártam Tibit és elő is került így a menetrendnek megfelelően, még legalább egy órám volt az ismételt váltásig. A várakozás során többször elképedtem a szervezők bénázásain, kezdve onnan, hogy a pályán keresztül eresztették ki/be az autókat ezért nem egyszer kényelmetlenséget okoztak a bicajosoknak az autósok. Az se volt teljesen egyértelmű, hogy a második kör hol kezdődik, erre egy hölgyet állítottak ki a kereszteződésbe, aki folyton próbálta több-kevesebb sikerrel irányítani a versenyzőket. Kérdezgette, hogy "első vagy második köröd" és a választól függően mutatta merre kell menni. Gondolhatjátok, hogy ez egy verseny közepette elég szerencsétlen megoldás. Ha kicsit gondosabbak elhelyezhettek volna pár útbaigazító táblát, amit messziről észrevehetnek a kerékpárosok.

a depó

         A depóban ahol a kerékpárokat kellett tárolni a verseny alatt szintén káosz volt. Általában a futók nem tudták merre van a kijárat. A végén megszántam őket, és a szervezők mellett én is segítetten, hiszen nekem úgyis volt időm amíg Tibire vártam. Tibi végül beérkezett, és láttam nagyon kitekerte magát, de sérülés nélkül teljesítette a távot.

Peti itt már mosolyog :)

        Újabb chipcsere következett, és megindultam 7 km-es utolsó szakaszomra. Ekkor jött a megdöbbentő felismerés, hogy a két óra pihenés mintha semmit se jelentett volna, erőtlenül emeltem egymás után lábaim már az első enyhe emelkedőkön is. Nagyon megijedtem, hogy ebből baj lesz, később azonban bemelegedtem és sikerült egy a korábbinál visszafogottabb, de haladós tempót felvenni. A végén még találkoztam CkPetivel is, aki eközben elindult a 14 kilis terepfutáson és láttam rajta, hogy kemény 7 kili van már mögötte. Ő ugyanazt a kört írta le mint én, csak kétszer. A táv felénél már átkoztam magam, hogy miért pont egy TEREPduatlonba vágtunk bele, mikor elég lett volna egy mezei duatlon is kezdésnek. A lelkesedést egyedül az tartotta bennem, hogy ketten küzdöttünk eleget és ha itt feladom az már nagyon égő lenne. Végül küzdések árán, de beértem és Tibi ekkorra már pihentebben várt a célban és nagyon örültem, hogy túl vagyok az egész történeten. Jó verseny volt, és igazán élveztem a terep változatosságát, de a szervezés hiányosságai keserű ízt adtak a rendezvénynek. A célban még bevártuk Petit és ezután egy kellemes kajálás után hazaindultunk és otthon kivakartam magam a mocsokból egy kád vízben.

a világos sáv a chip helyét jelöli :P

A futások az endomondón itt és itt tekinthetők meg.

Éjszakai futás Pozsonyban

        Újabb történelmi pillanatot élhettem meg futótevékenységem alakulásában, ugyanis sikeresen abszolváltam első határon túli  versenyem! A következő sorokban megpróbálom leírni milyen tapasztalatokkal gazdagodtam, és párhuzamot kívánok vonni hazai rendezésű hasonló versennyel.

        A versenyt Laci szúrta ki, amiért nem győzök elég hálás lenni, mert általa egy rendkívül kellemes verseny részese lehettem. Az elhatározás augusztus végén született, és azonnal neveztünk és fizettünk is, mert a létszámot 2800 főben korlátozták, és ekkor már csak pár száz férőhely volt. A versenyre sikerült még bebolondítani Timit és Évit, így egy kellemes négyfős különítmény állt össze. A vezetés részét nagyon szívesen felvállaltam, és kitaláltuk, hogy bár nem lesz ottalvós a buli, de korábban kimehetnénk és egy kis városnézéssel egybeköthetnénk a versenyt. A szervezés nem igényelt nagy előkészületeket, hiszen 200 km-re és 2 órányira van csak Pozsony. Timi külön kedveskedett almás pitével, ami rendkívül jól esett a futás után. Évi pedig saját sütésű kenyér főszereplésével szendvicseket készített, ami a városnézés alatt volt kellemes elemózsia. Mi fiúk is kitettünk magunkért, hiszen én hoztam az autót és nyomtattam mindenféle okosságot Laci pedig nyelvtudásával járult hozzá csapatunk sikeréhez. :)

        Annak ellenére, hogy helyismeretünk csekély volt sikerült a versenyközpont tövében letenni az autót egy mélygarázsban, és innen indultunk felfedező körútra. A helyszín maga egy Dunára néző hatalmas iroda és szállodakomplexum. A versenyközpontot gyorsan megtaláltuk, és átvettük a rajtcsomagot meg a csipik-et (chipeket). Számomra meglepő volt, hogy semmiféle letéti díjat nem kellett fizetni. Ez BSI rendezvényen elkerülhetetlen, és szerintem kicsit bosszantó apróság. Emlékszem egyszer a nevezési irodában próbáltam felváltani egy 2000 forintost 2db 1000 forintosra. Mert annak ellenére, hogy két chipet vettem fel ami összesen 2000 forint ők csak 2db 1000 forintost fogadtak el. :( Azt nem értem a BSI miért ragaszkodik ehhez, más pl. haza MTB versenyeken se kérnek letéti díjat. A csomagfelvétel után benéztünk egy helyi Spuriba és elmentünk turistáskodni. Persze voltam akkora balfék, hogy még azt a fényképezőgépet is a kocsiba zártam, ami az Évié volt így sikerült nem készítenem néhány száz fotót. Melyek ott porosodnának egy könyvtárban a gépemen.

 

        A városnézés során érintettük a pálya több szakaszát is így alaposan áttanulmányoztuk a helyszínt. Egy helyen Évi még végzett helyreállításokat is a kockakő burkolaton! A városnézést próbáltuk korlátozni, mert nem volt célunk egy teljesítménytúrát is letolni a futást megelőzően. Laci, mint a csapat nyelvésze olvasta a különböző szövegeket, amire rámutattunk és mivel e képessége jónak bizonyult rá bíztuk az étterem kiválasztását is. A kiválasztás alapjául a Kofola vagy a sör árát használta. Kései ebédnek Évi kivételével, aki csirkemellet kért paradicsom salival mindenki sztrapacskát rendelt.

        Ebéd után visszalátogattunk a verseny helyszínére, ahol már délelőtt tíztől különböző programok voltak. Gyerek versenyek, énekesek és egyéb fellépők. A Duna partján sütkérezve még megvártuk a naplementét, és elmentünk átöltözni. Mire felértünk már jócskán megtelt a környék futókkal, fél óra volt a rajtig. Gyorsan meglátogattuk a Toi Toi vécéket ahol számomra meglepő módon a versenyzők 2, azaz kettő sorba rendeződtek, és türelmesen nem egymást taposva kivárták sorukat a ca. 30 vécé előtt! Emlékszem Nike félmaratonon azért nem ejtettem útba a toalettet, mert akkora átláthatatlan tömeg volt a környezetükben, amiben nem volt kedvem küzdeni. Bemelegítés után kivonultunk a rajt helyszínére ahol kicsi tömeg már gyülekezett. Laci benyomult az elejébe mi hátul a tömegtől 100 méterre várakoztunk. Mondtam a csajoknak, hogy nem akarok megszakadni ezért velük futok. Azután jött a meglepetés mikor dobok hangja csapta meg a fülünk, és az egyik sarok mögül még előkerült több mint kétezer futó. Így rögvest a mezőny közepébe csöppentünk és megbékéltünk a gondolattal. Pár perc feszültségkeltés után már rajtolhattunk is.

        A rajt után azonnal vettünk egy balost, és bevezettek minket a zöld méteres Nike felirattal megvilágított alagútba ahol megtettük első kilinket. Az alagútban hullámokban haladt végig a tömeg hangja ami, nagyon hátborzongató volt kb. úgy, mint itthon az EDF futáson. Annyi különbség volt talán, hogy a verseny alatt nem előzgettek motoros fényképészek orrunk alá nyomva a bűzt, viszont volt DJ aki nyomta a ritmust. Nem volt túl sok meghalni vágyó futó, aki ráeszmélt, hogy 1000 méter lefutása is sokk nekik. Volt viszont sok igazi sportember, bár az elején ment a helyezkedés és az előzés mégse kellett gyalogolnom a rajt után! A lányok tempója viszont nekem lassúnak bizonyult, ezért kicsit rákapcsoltam, de csak annyira ami nekem kényelmes. Nem előzgettem túlságosan sokat, inkább nézegettem a várost és élveztem a futást. A hídig nem volt különösebb tömegnyomor se. Persze aki sietett annak akadtak problémái főleg a hidakon, mert ott a járdán kellett futnunk. Néhány helyen voltak akadályok, amit nem sikerült eltávolítaniuk a szervezőknek, ott folyamatosan Pozor-ozó segítők figyelmeztették a futókat.

        A Dunán átérve elég idegesítő volt, hogy egy szakaszon vak sötétben kellett futnunk, ahol volt világítás ott pedig elvakított minket a túlzott világítás. Ekkor vettem hasznát a sapkának, amit kaptunk és viseltem is futás közben. A 8,8km-es táv felénél volt frissítőállomás, ahol mindenki profi élsportoló módjára öntötte magába a vizet, majd véletlenszerű irányba dobálta a poharakat! Szurkolókból nem volt hiány, ami főleg annak is betudható, hogy átvezették a mezőnyt a helyi Váci utcán, és ott a teraszon ücsörgők tapsoltak és szurkoltak mint BÉF-en. Lepacsiztam jó néhány szurkolóval, és ahol tudtam viszonoztam a tapsukat, mert úgy érzem minden bátorítást meg kell hálálni. A verseny végére elkezdtem kicsit határozottabb tempót felvenni, és találtam egy versenytársat, akivel egymást előzgettük folyamatosan. Nagyon izgalmassá tette így számomra az utolsó 2000 métert, és nem is igazán emlékszem a befutóra, csak azt tudom, hogy nagy volt a tömeg a kordon mögött és végül én értem be előbb! :) Ahogy bezuhantam elkezdtem hömpölyögni a szokásos tömeggel, de ekkor csilingelés csapta meg a fülem. Azonnal kiszúrtam, hogy itt már folyik a teljesítőknek járó érem kiosztása. Valahogy ezt is sokkal lazábban oldották meg a szlovák szervezők. Itt ugyanis beálltak a tömegbe a kislányok, és elkezdték mindenkinek osztogatni a jól megérdemelt jutalmat. Szerintem ha kétszer állok sorba az se tűnt volna fel nekik. Itt megvártam Évit és Timit, majd kihaladtunk és felnyaláboltunk magunknak pár ásványvizet, amit szintén csak úgy elvehettünk mindenféle kontroll nélkül. Sőt még sört is osztogattak szintén annyit hozhattál el amennyit csak akartál. Nem tudom ez felénk miért nem működik, lehet a magyar mentalitás miatt??? A csipiket is csak úgy le kellett adni, itt még osztogattak dobozokból érmeket azoknak, akik esetleg nem jutottak volna hozzá a befutáskor.

        Megkerestük Lacit, aki az előre megbeszélt helyen várt minket, és elmesélte, hogy valami Mikulás előzte meg a befutónál. Azt majdnem el is felejtettem írni, hogy Laci igazi meglepetésként pizsomában futotta végig (pizsama?) a versenyt. Ahogy elnéztem a futók nem kis örömére egy kis színt vitt a versenybe. :) Világoskék színt... :D  Sörözés közben elmeséltük egymásnak élményeinket. Mindenki nagyon élvezte a futást, és ez szerintem egy tökéletes pozsonyi nap lezárása volt. Azaz lett volna, hiszen a lezárás az volt amikor egy Lukoil kútnál felzabáltuk az almás pitét.

Mikulas Dzurinda megelőzi a mi Lacinkat

        Visszaúton kicsit már fáradtam és az volt mélypontom amikor, Laci és Évi mélységekbe menő eszmecserét folytattak a Magyarországi zsidó nyelvoktatás jelenkori helyzetéről. Ez volt az a rész, amit Timi szerencséjére átaludt. :D Budapestre éjfélre értünk vissza és a délelőtti sorrend fordítottjának megfelelően megszabadultam kedves sporttársaimtól. Hazaérvén várt egy fürdő és az ágy, betoltam a rajtcsomagban kapott altató hatású italt.

Továbbá ajánlom mindenki figyelmébe Évi és Timi szintén a témában írt blogbejegyzéseit!

A bejegyzésben található képeket és még sok másikat is a behame.sk oldalán nézhetitek meg.

Update:
Elérhető online eredménylista és készíthető saját oklevél! :P

Ember a gáton teljesítménytúra

Ezt a túrát azért választottam, mert egyszerűnek tűnt és úgy gondoltam ideális terep arra, hogy kipróbáljam mennyit tudok kényelmes tempóban futni. A terep szép sík így a szintekkel nincs gond és mégse olyan unalmas, mint a szigeten körözni. Na az volt az álom. :)

Érdekes, hogy a túrát már sokszor megrendezték mégse hallottam róla, hogy elvetemült emberek éjszaka a falu tövében bandukolnak már 20. alkalommal. Próbáltam okosan minél kevesebb cuccot magammal vinni, hiszen futni is akartam és szüleim óvó figyelmével szegélyezve úgy gondoltam, ha valami hiányzik, majd depóznak (ellátnak). Arról sajnos ők se tehettek, hogy egy kiadós izomlázzal indultam neki a túrának, amit egy csütörtöki kettlebell óra keretében szereztem. Különböző helyeken volt izomlázam ami csak a saját ostobaságomnak köszönhetek, de munkatársam már régóta nyúzott, hogy tartsak vele egy alkalommal. A túrán debütált új hátizsákom, amit mesterem és kedvenc futótársam ajánlott. (a táskával volt a legkevesebb gond)

Az első szakasz

1,9km vicc
Apuval megérkeztünk Csongrádra ami önmagában egy élmény, mert apu rengeteget tud mesélni szinte bármiről. A csongrádi vasútállomásról hatodikként rajtoltam és már most elmondom ez a mezőny közepe volt. Az első ellenőrző pont 1,8 km-re volt, ami szerintem szánalmasan kevés és értelmetlen. Nem is kezdtem el futni főleg annak tudatában, hogy a pontőr utánam indult el az rajthelyről. A ponton közölték, hogy negyedik vagyok és láttam is az első három túrázót.

A második szakasz

39km unalom
A szakasz elején elkezdtem kényelmesen kocogni 6:20-6:40-es tempóval. Megelőztem rövidesen kettő túratársat majd kicsit később az élen haladó lányt is aki kedvesen lelkesített amit viszonoztam. Kicsit bántam, hogy nem álltam le vele cseverészni, lehet többet ért volna a későbbiek ismeretében. :) A nap elég tisztességesen fűtött, de ennek ellenére kellemes hangulatban futottam. A táj nem volt túl változatos, egyik oldalon a Tisza másikon valami alföld. Sajnos miután átkeltem a közúti hídon a táj nem lett változatosabb csak "megtükrözték". 7 kili után elkezdett fájni a mellkasom az izzadás hatására kidörzsölődtem ezért inkább ráhagytam a futást. Kicsit sajnáltam, mert elég rövidre sikeredett, de úgy éreztem inkább óvatos leszek, mert messze még a vége.
A séta keservesen lassú volt a futást követően, minden megtett kilométer örökkévalóságig tartott. (10-11 perc) Mindszentnél kell kapnom vizet és apu is ott vár majd addig "csak" 21 kilit kell megtennem. Számításaim szerint 210 perc ami azért több mint három óra egy kegyetlenül ingerszegény útvonalon. Mivel kevesen indultunk és azt a kevés embert is megelőztem társaságom se akadt. Ekkor már bántam, hogy belehúztam az elején, de legalább zenét vihettem volna magammal.

Jobbra erdő balra alföld. Éljen!

Olykor feldobta a balra alföldet pár épület vagy állatok. 2 nyúl, 4 őz és 32 marha. Egyszer csak tekert szembe két kerékpáros kb. másfél óra múlva és hallottam, hogy mondja egyik a másiknak "kérdezzük meg". Azután meg is kérdezték: Ember a gáton? Mondom igen, erre gratuláltak, hogy tök jó meg király és ők is oda igyekeznek a kerékpáros részre. Tavaly csak odafelé teljesítették, de most vissza is ki akarták próbálni. Gratuláltam nekik főleg, mert én a töltést elnézve egyes szakaszokon nagyon nem tekertem volna annyira homokos vagy barázdált volt. A meleg nagyon kezdett elviselhetetlen lenni, elkezdtem egyre sűrűbben inni csecse ivótasakos hátizsákomból. :)


Ember a gáton nagyobb térképen való megjelenítése

Az ellenőrzőpontok egymástól 1,9 - 39 - 15 - 8,7 - 6,7 távolságban helyezték el. Az első rövid szakasz után van egy nagyon hosszú. Ez szerintem elég szerencsétlen felosztás.

A hosszú egyhangú menetelés alatt kitaláltam, hogy Mindszent elérése előtt kicsit újra futni fogok a 25. km megtétele után. Az elhatározásomban segített az, hogy legnagyobb meglepetésemre egyszer csak megelőztek! Ezt roppant módon sérelmeztem és már-már személyem elleni támadásnak véltem ennyi unalom után főleg, hogy bármi szó nélkül elment mellettem versenytársam. Persze gondoltam, hogy úgyse lehetek első, mert minden túrán előkerülnek a terepfutók, de mégis meglepett. Az idősebb úriember nevezzük Tamásnak a sétálást és a tempós futást váltogatva haladt előre. Gondoltam na akkor itt az ideje futni és a frissítésig hátralévő 5 kilit lefutom. Na meg legalább kicsit megszorongatom ellenfelem, hogy érezze a törődést. :)
Én konstans 6 perces tempókkal futottam, míg ő ha futott 5:40 körül tette ha gyalogolt akkor 8 perces tempóban haladt. Így pár km után beértem és üdvözöltem. Mindszent előtt még akadt pár szurkoló gyerek akik futottak velem egy szakaszon sőt még a kedvükért emeltem a tempón is. Kellemesen elbeszélgettem velük, majd hátra maradtak bevárni a kishúgukat aki nem tudott úgy futni. A frissítőponton nem igazán sikerült figyelmet kiérdemelnem, pedig elsőként úgy gondoltam kicsit azért észrevehetnének. Tamás kicsit lemaradt tőlem, mert átlagában lassabban haladt. Nagy volt a sürgés-forgás Mindszentnél, mert innen rajtoltak a rövidebb távon indulók és ők azért többen voltak. Végül csak szóba álltak velem és mondták, hogy jár nekem egy csoki. Én ez ellen tiltakoztam és kértem vizet, mert arra nagyobb szükségem volt. Ezt megtagadták tőlem, mert az a kerékpárosoknak van fenntartva. Hiába mutogattam a lapom, hogy itt ígértek vizet és a csoki kell a francnak az van nekem is csak hosszas győzködés után sikerült szereznem vizet.
Közbe beért Tamás is aki rutinosan elkerülte a frissítőt és egy kutat vett célba amit azonnal megrohantam én is és feltöltöttem fogyatkozó vízkészletem. Közben felhívtam édesapám aki mint utólag kiderült egy halászlé elfogyasztása után átment Mártélyra. Szóval itt nem sikerült a találkozás apuval. A gyerekekkel találkoztam még és őszinte csodálatuk közepette elmeséltem, hogy Csongrádról indultam és még jobban csodáltak mikor elmondtam, hogy Szegedre tartok.

Űjdonsült versenytársammal, Tamással indultam tovább és szóba elegyedtünk. Mint kiderült ő már nem először jár ezen a túrán és nem igazán van elragadtatva a szervezéstől, viszont mivel itt Szeged közelében nem sok túrát szerveznek ezzel kell beérni. Ez kicsit aggodalomra adott okot. Mondta, hogy ő saját maga megoldja meg a depózást ismerőse által aki Mártély előtt várja frissítéssel. Gondoltam akkor nekem is ezt kell tennem és mivel Mártélyig még van másfél óra így az elegendő idő arra, hogy apu szerezzen valamit enni. A tempó társamnak köszönhetően kicsit erősebb lett és 8 perces sétával valamint folyamatos beszélgetéssel gyorsan repültek a kilik. Rengeteg hasznos információval lettem gazdagabb a hosszú túrákat illetően melyekre ezen bejegyzésen belül kevés lenne a hely.
Tamás találkozott ismerősével és az ellenőrzőpontra egyedül érkeztem. Ismét első voltam ami persze csak látszólagos volt, mert Tamás fél órával később indult amit ledolgozott szinte nullára. Mártélynál pecsételés a ponton és kaptam egy almát valamint apu adott egy szőlőt amit még Csongrádon bugázott valami nőtől. Hát ez is több mint a semmi alapon gyorsan bezabáltam a gyümölcsöket és indultam tovább.

A harmadik szakasz

15km sötétben
Tamás eltűnt, mint az aranyóra! Kicsit meglepődtem, de haladtam tovább 10 perces tempóban. Fontolgattam a futást, mert azt vettem észre az valahogy kevésbé fájdalmas a lábaimnak. Volt 15 km a következő pontig ami már Algyő volt. Mondtam apunak, hogy addigra szerezzen nekem Magnéziumot és valami ennivalót, mert nagyon sovány az ellátás.
Nővéremmel beszéltem aki már egyszer hívott, de akkor még futottam ezért nem vettem fel a telefont. Mondtam nővéremnek, hogy 23 óra magasságában érek Algyőre és ezt adja át a többieknek. Nem akartam, hogy ott várjanak órákat, mert Mártélynál is éreztem, hogy apu nagyon türelmetlenkedett és fárasztó volt neki ott szobrozni.
(Persze nem tudom mit várt ez azért nem futóverseny.) Ekkor már kezdett sötétedni mivel elmúlt fél nyolc és egyre kellemesebb lett a klíma. A nap már korábban lement, de fél nyolcra kezdett el igazán sötétedni. Itt már elég sok kerékpárossal találkoztam akik folyamatosan előztek meg és felkapcsoltam a fejlámpát is, mert féltem, hogy valaki nem vesz észre.
A kerékpárosok nagy része igazán figyelmes volt és lelkesített legyen az amatőr vagy profi. Akadt azonban néhány igazán bunkó is aki majdnem elsodort vagy anyázott, mert ki kellett kerülnie. Ezen a szakaszon ismét elhatalmasodott rajtam az egyedüllét és nagyon fontolgattam, hogy Algyőnél abbahagyom az egészet. Fájt a lábam, ragadtam a kosztól és a gyümölcsöktől, semmire se vágytam jobban mint egy fürdőre és alvásra. A lábaim elnehezedtek és a talpamat is kezdtem érezni térdem szúrt. Ekkor kicsit elkezdtem újra futni, mert az korábban is olyan jól bejött, gondoltam hátha most is segít. Legalább a kilik gyorsabban pörögnek... A futás sajnos nem volt olyan lendületes ezért gyorsan ráhagytam. Közben beért Tamás így újra társaságban haladtam. Elmesélte, hogy kicsit megzuhant és 20 perces pihenőt iktatott be. Örültem, hogy újra van kihez beszélni és meséltem is neki aljas tervemről, hogy feladom Algyőnél. Ő próbált erről lebeszélni és mondta, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Mondtam neki, hogy értem én, de félek, hogy lesérülök és nagyon fájni fog másnap a lábam. Mondta, hogy arról már lekéstem, mert így is izomlázam lesz az a kevés már nem számítana. Szerinte egyébként azért embert próbáló ez a túra, mert nagyon egysíkú. A hegyi túrákon azért jó a változatosság, mert az ember lejtőn lendületet kap és a lábfeje is változatosabb terhelést kap. Míg itt teljesen azonos az igénybevétel 72 kilin át.
Egyszer csak hallottuk a főúton haladó autókat és már csak pár km választott el minket az algyői ellenőrzőponttól. Kerékpárosok nagy számban pihentek meg itt és kaptunk teát majd csetlés-botlás és bénázás keretében bejegyzést az ellenőrzőlapra is. Több mint 50 kili és bő 11 óra menetelés után elbúcsúztam Tamástól és szüleim összeszedtek, majd hazamentem. Otthon levakartam magamról a centi vastag retket és kajáltam egy tisztességeset.

Kicsit bánt, hogy nem teljesítettem a túrát, de rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb főleg Tamásnak köszönhetően. Azért a rutin nagyon sokat számít amit máshol kamatoztatni tudok.

Lehet osztani, hogy feladós köcsög vagyok.... :D

Első félmarcsi versenyem (1:59:53)

Szeptember 4-én sikerült teljesíteni a félmaratoni célkitűzésem módosított változatát. Eredetileg arról szólt a történet, hogy csak fussak le egyben 21 km-t. Ez tavasszal majdnem sikerült, de csak egy félmaraton váltó és egy betegség miatt kihagyott verseny lett. Végül váratlan lehetőségként az Ultrabalatonon futhattam 22 km-t. Ekkor már úgy éreztem teljesült a szent cél és hátradőlhetek! Azután nézegetve az eredményt (2:06-os félmaraton) úgy gondoltam talán ezen még lehet javítani. Így jött az újratervezés, azaz legyünk két órán belül!

A fentiek fényében kértem segítséget a Nike futóklubban profi edzőtől. Alap elképzelésem az volt, hogy heti 3 alkalomnál többet nem szeretnék futni és ennek szellemében kezdtük el Vajda Zsuzsival összeállítani az edzéseket. Hétfő jellemzően könnyű 6-8 kilis futásokról szólt és fartlekről. Szerdán résztávozás ment mindig változó leosztásban a vasárnap pedig a hosszú futásoké volt 10-15 kilis adagokban.

Ilyen felkészülés után indultam neki a félmaratonnak a legkisebb izgalom se volt bennem, hogy esetleg kudarc érhetne, bár az időjárás nem ígérkezett ideálisnak, hiszen 30 fokot mondtak a híradások. Mindezek ellenére nyugodtan kiérkeztem a versenyre a gondok akkor kezdődtek mikor a táskámban felejtettem a Triós chip-et (indultam 3 fős váltóban is) és vissza kellett menni a csomagmegőrzőbe. Itt elvesztettem értékes perceket mely alatt meglátogathattam volna egy Toi Toi-t. Sajnos akkora sorok álltak WC-k előtt, hogy nem mertem beállni és inkább úgy voltam majd lesz valahogy.

Beálltam a 2 órás iramfutó elé annak szellemében, hogy ha ő beelőz akkor baj lesz. Hát persze beelőzött...
Az elején sikerült teljesen ideális tempót elkapnom a rajt után és egészen a budai oldalig nem volt gond. Az Andrássy úton rám talált saját szurkolótáborom Mariann és Claudio személyében akiknek nagyon örültem és elárulhatom, hogy titkon számítottam is rájuk annak ellenére, hogy előző este még hatalmasat buliztak. Claudionak ugyanis szülinapja volt ahol én is a zabálás erejéig részt vettem. :)

Budán megtörtént a triós váltás ami teljesen tökéletesen és különösebb időveszteség nélkül zajlott. Anita szerencsére könnyen kiszúrt és integetett így könnyen megtaláltam. Itt találkoztam KDMarianna-val aki a triós futótársát várta Futó Lívit akivel a rajtnál találkoztam. Itt volt az első frissítés amit én kihagytam, mert nem éreztem szükségét állandóan megállni és ezzel lendületet veszteni főleg mivel pár száz méterrel korábban megvolt a váltásom és alig kezdtem el újra futni. Budán lefelé nagyon tűzött a nap. Mikor jött a visszafordító a Petőfi hídnál ott kicsit lett levegő ami jólesett, örültem a szellőnek, mert dőlt rólam addigra a víz és már alig láttam az izzadtságomtól. 8 kilinél akartam kétbetűs kitérőt tenni, mert már a rajt óta cipelt teher azért eléggé zavaró volt. Itt a 4 Toi Toi mind foglalt volt folyamatosan ki-be ugráltak a versenytársak és nem kívántam várakozni. Frissítettem izoval, de nem esett jól vizet és banánt nyomtam, mert féltem, hogy a következő víz soká lesz. Ezután csak úgy repültek a kilik. Az Endomondo nem bírta a meleget és 5 km után elhallgatott ezért csak az út szélére elhelyezett km jelzésekre és az órára hagyatkozva konstatáltam, hogy jól haladok. 11 km megvolt szinte pontosan 1:00 körül. A kétfős váltónál sikerült benézni a nem túl egyértelmű útbaigazítást, de ez senkit se zavart. Sőt nekem még tetszett is, mert legalább nem a tömegben futottam. Általában próbáltam a tömegen kívül futni, mert antiszociális köcsög vagyok. :) Ennek eredménye az volt, hogy mindenki futott az árnyékot keresve én meg a napon. 16 kili-ig jó hangulatban telt a futás, ahol lehetett ittam kicsit és locsoltam magam plusz banánt ettem. Próbáltam a nézőket szurkolásra buzdítani és köszöntem a lelkesítést. A pesti rakparton végig kerestem az ismerős arcokat főleg ahol szembe futott a mezőny és sikerült is Miklós Istvánt kiszúrni, de csak arra volt erőm, hogy le Dagad Köcsögözzem a póló alapján amiről felismertem.

A parlament közelében előzött meg G. Mariann gyanúsított vadi új futóblogos pólójában látszólag teljesen alázó tempóban. Kicsit belegondoltam, hogy felzárkózom hozzá, mint utólag kiderült csak 50 másodperccel futott jobb időt. Lehet ha belehúzok akkor ezen az előnyén faraghattam volna. Az Alkotmány utcánál találtam Toi Toi-t éppen egy sporttárs előtt vetődtem be és könnyítettem a terhemen. Sajnos nem volt jóleső a könnyítés sőt teljesen rosszul esett. Valahogy a megszoktam már valószínű 16 kili alatt a kialakult helyzetet. Ezután jött a fekete leves! Versenyt megelőzően azt gondoltam ha meglesz a 16 akkor már csak be tudok érni valahogy. Persze csak itt jött a felüljáró a Nyugati térnél ahol Saci néni lelkesített. Ezután Panzsi húzott el mellettem veszett tempóban. Őt is csak azért vettem észre, mert a hátán hordta a nevét. :) 18 kilinél beértek Németh Csabiék amitől nagyon megrémültem. Ugyanis ha beér a 2 órás iramfutó akkor oda a kitűzött cél! Ezután próbáltam velük tartani az iramot és nagy kínok árán sikerült 10-20 méteren belül maradnom. Csabi folyamatosan lelkesített mindenkit és ösztönzött, hogy csak egy kicsit kell már kibírni és ne csüggedjünk. Az utolsó frissítést ki is hagytam 19 kili után, mert már nem igazán volt rá szükségem. A lábaimból elillant erőt ez már nem hozza vissza.


Utolsó ezren megelőztem Csabiékat és folyamatosan figyeltem az órát. A célegyenesben 1:59-volt és rákapcsoltam amennyire ment így 1:59:57-el beestem. Utolsó 2 kilin már a lábaimba nem volt erő kidörzsölődtem szóval szó szerint vért izzadtam az eredményért, de a kitűzött cél meglett. Élveztem a versenyt alapvetően, de hosszú ez a 21 km ilyen melegben. Az iramfutóknak Németh Máriának és Németh Csabának megköszöntem a segítséget.
A célba érkezés után percekig csak próbáltam összeszedni magam érmet és befutócsomagot megkaptam ezután kerestem az árnyékot. Szerintem mindenki megérdemli a gratulációt aki ilyen hőségben volt ereje és elindult a versenyen. Végső mért idő 1:59:53 egy hónap és jön egy újabb félmaraton ahol remélem tudok javítani.