NaHáT20 + Éger-Völgy40

       Na jó leírom ezt a két túrát is, mert mindkettőnek megvan a maga különlegessége és tanulsága  a jövőre nézve.

        A NaHáT 20 -ra Péter barátom hívta fel a figyelmem, és bár olvastam róla a teljesitmenyturazoktarsasaga.hu oldalon, de úgy éreztem nem fárasztanám magam egy 20-as túrával a 45-öst megelőzően. Végül Péter unszolására belevágtam, hiszen a Börzsönyben még úgyse jártam, és ez egy lehetőség eme hiányosságom pótlására.

NaHáT 20

Nagymaros - Zebegény

        Már a rajtot megelőző gyülekezés is érdekesre sikeredett, mert rengeteg ismerőssel összetalálkoztam. Volt akikkel Piliscsabán találkoztam korábban, és volt akivel SZESZ-en találkoztam utoljára néhány nappal korábban. A nevezés után elindultunk, és a stratégia szerint kocogósra vesszük a témát, ha emelkedő jött akkor séta. A túra eleje azonnal emelkedővel indult így javarészt sétáltunk, míg elértünk az első ellenőrzőpontra. Az emelkedőn elkélt a határozott fellépés, mert a keskeny ösvényen csak libasorban tudtak haladni a túrázók. Olykor a bozótosban előztünk, de általában többé-kevésbé udvariasan elengedtek minket a túratársak.
       Leelőztük a Skorpiókat is, akiket vezetőjük határozott hangon utasította az szabad út biztosítására. Ezúton is köszi Skorpiók! A nyomulásunk hasznosnak bizonyult, mert a tömeget megelőzve érkeztünk az első pontra a Szent Mihály-hegy nyergénél. Ezután kisebb emelkedő és elértük a Julianus kilátót. Áldottam az eszem, miért elhoztam magammal a komolyabbik fényképezőgépem és tudtam pár csodálatos képet lőni a Duna-kanyar ezen szakaszáról. Korábban sokszor bánkódtam, amiért nincs ott velem egy-egy teljesítménytúrán, mert csodálatos panorámákat tudtam volna megörökíteni. Ez számomra örök harc, hogy megér-e annyi plusz súlyt és figyelmet a drága fényképezőgép cipelése. Most egyértelműen megérte. A hátizsákban alul volt a szélnadrágom, azután jött a fényképezőgép és végül a szélálló felső, így ideálisan bevédtem a gépet az esetleges ütődésektől.
        Az út innen enyhe ereszkedéssel folytatódott, ahol nagyon jól lehetett futni, bár én még mindig óvatos vagyok az első Piros túrám okán, ahol nagyon lesérültem, és ez egy év távlatából is óvatosságra késztet. Peti kicsit gyorsabban haladt lefelé, de itt is beigazolódott a tapasztalatom, hogy aki lefelé gyors az felfelé lassabb, ill. fordítva. :) A következő pont a zebegényi Trianon emlékű volt, itt Peti benyomta a zselét, amit magával hozott. A rajtnál tapasztalt hűvös itt már kezdett enyhülni, csodálatosan gőzölögtünk a napon, de sokat nem időztünk, mert az ácsorgásban elkezdtünk kihűlni. A vastag futónadrágot vettem fel reggel és annak ellenére, hogy 6-12 fok volt nem igazán fáztam benne, de felül azért nem volt ekkora komfortérzetem. Másnapi Éger-völgyi túrára a vékonyabbik nadrágot csomagoltam be.

Zebegény - Nagymaros

        Zebegényen áthaladva egy kékútnál vizet vételeztünk és újra behaladtunk az erdős részre. Itt is helyeként kocogtunk. Volt kisebb bizonytalankodás, ahol végül átvágunk egy csalitoson, de ezt leszámítva minden gond nélkül elértünk Törökmezőre a halastóhoz. A tóban csodálatosan tükröződött a hegyoldal, azonnal felelevenítette bennem gyermekkori emlékeim a nappali falán lévő hatalmas poszterről, ami szintén egy hegyvidéki tájat ábrázolt. (A 80-as években nagy kultusza volt a ma már eléggé giccsesnek ható képeknek.) Itt tömhettünk magunkba kenyeret, és kaptunk teát is. Petire rátört egy nosztalgiahullám, és holmi gyermekkori táborozásokról mesélt, részben az ő helyismerete miatt annyira nem volt nehéz a tájékozódás. Az itiner kicsit nehezen értelmezhetőnek tűnt, de gondolom ez csak megszokás kérdése. A szakasz végére maradt még egy meredekebb emelkedő, de ezt leszámítva semmi vészes nem volt. A célban ismét zabálhattunk kenyeret és ihattunk szörpöt, majd ezek után hazaindultunk.

        Nagyon tetszett a Börzsöny és bár keveset láttam belőle, az a kevés meggyőzött arról, hogy ide vissza kell jönnöm. Sőt vissza is jövök november 5-én, mert az egyik fotóm annyira megtetszett egy barátomnak, hogy élőben is szeretné megnézni. Sőt ezen felbuzdulva még egy blogot is indított Hordozó...(tt) címmel. :) Továbbá idén még a Vulkán túrára szintén visszanézek a környékre.

Endomondo-s útvonal

Éger-völgy 40

Éger-völgy -  Petőczpuszta

        A Mecsekben se túráztam még soha, anno haverokkal jártunk a környéken, de csak idejöttünk, beittunk és hazamentünk. Pécsre sikerült végül fuvart szereznem és a rajtnál foglaltam szállást Teca Mamánál. Már odaérkezéskor elkezdett szemerkélni az eső, és ez míg el nem aludta a Columbon így is maradt. :) Másnap reggel fél hatkor ébredtem és kicsi készülődés után fél hétkor rajtoltam. Itt láttam élőben először Ebolát (gondolom máskor is láttam csak nem tudtam ki ő). Szemerkélő esőben léptem ki a panzióból és azonnal tanácstalanul ácsorogtam, mert lövése nem volt, hogy merre az arra. Sötét is volt ezért hozzácsapódtam 3 túrázóhoz, mint kóbor kutya és követtem őket néhány méterről. Már itt szembe jött egy túrázó, ami ekkor még nem volt igazán érdekes, böngészgettem az itinert séta közben. Mikor "szagot fogtam" azonnal kilőttem és kocogósra vettem a tempót. Az örömöm nem sokáig tartott, mert azonnal eltévedtem az első kilinél. A leírás kicsit érdekes, mert egy útvilla után nem említ egy éles fordulót ezért ott elkavartam. Mikor éreztem, hogy nincs zöld jelzés visszafordultam. Találtam egy zöld jelzést és azonnal megindultam futós tempóban. Ekkor újra találkoztam az emberrel, aki az elején szembe jött és felfedeztem, hogy visszafelé haladok. :( Gyors forduló és most harmadjára megjártam ugyanazt az ösvényt 20 percen belül. Most felfedeztem egy jelet és teljes biztonsággal megindultam újra.
       Az eső szemerkélt, de az erdő ezen sokat enyhített és néhány száz méter után nekivetkőztem, mert a széldzseki soknak bizonyult. A jelzések ezek után egyértelműek voltak, ahol nem volt jel ott szalagozással találkoztam és tudtam, hogy csak a zöldet kell követnem a pirosig. A piros viszont nagyon soká jött... Kezdtem elbizonytalanodni és egy-egy kereszteződésnél hosszasan tanulmányoztam a térképet és a leírást, de más jelzéssel nem találkoztam. Ha elvétem is a kereszteződést, viszonylag egyszerűen eljuthatok az első EP-ig. Az sokat dobott volna a magabiztosságomon, ha látok más túrázót, de teljes magányban kellett haladnom.
        A kereszteződést megtaláltam és ez megnyugtatott, innentől rákapcsoltam, mert tudtam, hogy sokáig a piroson kell haladni. A táj csodás volt, a hegyoldalban vezetett az ösvény először fenyőerdőben haladtam, ami később átváltott tölgyre. Az EP is hegyoldalban volt melynél csodálatos panoráma kínálkozott a semmire. A köd takarásában egy település lehetett, ugyanis a harang hangját felfedeztem, de látni semmit se láttam. A szakasz kifejezetten kellemes futóútvonal. Keskeny, kanyargós és játékos. :) Volt olyan szakasz ahol a sűrű növényzettől nem láttam az utat, vagy a hegyoldalt kimosta az eső, de összességébe rendkívül jól jelzett szakasz volt.
Később kijutottam az erdőből és elértem egy újabb ellenőrzőpontot ahol szörpöt kínáltak kis asztalról.

Petőczpuszta - Orfűi műút

        A pontról láttam pár túrázót így a nyomukba eredtem. Az eddig sikeresen szárazon tartott aszfaltos futócipőm itt a magas fűben megadta magát és menthetetlenül átázott. :( Mint pár percre rá kiderült hiába, ugyanis nem a helyes úton haladtunk. A rövid elkavarás után beértünk újra az erdőbe és egy széles úton végig lefelé haladtunk. A szakaszon elég jó tempót kaptam el, szinte vitt a lábam és bár olykor elbizonytalanodtam az átázott talajon. Volt olyan szakaszom ahol 5:16-os ezret futottam! Az erdőből kijutva egy kezdetben kavicsos, később aszfaltossá váló műútra jutottam, itt beértem két terepfutó lányt és le is hagytam őket. Pár kili múlva beértem a sofőröm is, aki hat után nem sokkal indult és szerinte eléggé az elején haladhatott, bár ő eltévesztette a leágazást a zöld jelzésről a piros felé és megmászott egy csúcsot. Úgy gondoltam feladom a futást és kicsit sétálok vele. Nos, ez hatalmas hiba volt. Egyfelől elég hamar elkezdtem fázni, ami nagyon kellemetlenül érintett, másik oldalról rájöttem, hogy az ő sétálós tempója nekem gyors. Van az a tempó ami, már kényelmesen nem tudok sétálni, akkor inkább kicsivel gyorsabban futok. A kocsmáig mindenesetre vele tartottam, még ha enne az is lett a következménye, hogy a két terepfutó csaj visszaelőzött. A kocsmába kellemesen lehetett vágni a füstöt és pecsételés után azonnal betoltam egy szelet tepertőkrémes kenyeret és egy pohár szörpöt.
        A haverom nem vártam meg, inkább kocogva elindultam. Láttam a szintvonalas térképen, hogy 9 kilin át emelkedő lesz, de elég enyhe, ami azért futható. Sokáig aszfalton, később kavicsos úton kellett haladni. Érintettem egy üzemi területet ahol pár kutya komoly riadalmat keltett bennem, de szerencsére a harapósabb fele meg volt kötve a másik része, meg nem akart megenni. A tepertőkrémes kenyér egy kézifékessel keresztbe állt a gyomromba és úgy viselkedett, mint egy rakás tégla. Futni képtelen voltam, pedig éreztem, hogy ha most ne futok, akkor egy ideig nem is lesz esélyem. Szégyen nem szégyen sétáltam és nagyon igényét éreztem magamban a könnyítésen. A szakaszon újabb futók értek be és ez nem igazán motivált. Elhatároztam, hogy kétbetűs kitérőt kell tennem, amit egy farakás takarásában lévő csalánosban meg is ejtettem. :) Kellemes érzésnek nem nevezném, ha a csalán csiklandozza az ember hátsóját, garantáltan nem jutott eszembe, hogy elővegye a Népszabadságot olvasásra, inkább sietősre vettem. :D
        Óriási tehertől megkönnyebbülve újra ment a futás, de sokáig nem élvezhettem, mert éles emelkedő és küzdés a sárral c. előadás vette kezdetét. A csúcs közelébe EP és ezután ereszkedés az Orfűi műúthoz. Itt már segített a tájékozódásban, hogy a jeleken túl kivehető volt a futók nyoma is, és ha kicsit elbizonytalanodtam, akkor csak a nyomokat kerestem. Az orfűi pontnál rendkívül kedvesek voltak! A füzetemet elvették kihámozták pecsételték és visszapakolták. Kaptam csokit és útbaigazítást! (olykor baromi idegesítő, hogy a pontőrnek fingja nincs merre halad tovább a túra) Itt még tanácsolták, hogy nyújtsak kicsit és tájékoztattak, hogy 6-an vannak előttem. (6-ból 5 akkor előzött meg, mikor agonizáltam a kocsma után)

Orfűi műút - Éger - völgy

        Emelkedő jött újra és ezt nagyon nehezen fogadtam, keservesen haladtam. Az enyhébb szakaszokon bele-bele futottam, de kb. csak adta a szarnak egy pofont. A korábbi túratársam be is ért, és ezután együtt haladtunk. Emelkedőn ő volt gyorsabb, lejtőn meg én voltam vakmerőbb. Esemény akkor történt, mikor nem találtuk a P-K elágazásánál lévő pontot. Tudtuk, hogy kéken kell haladni, de mégis elbizonytalanodtunk és felhívtuk Ebolát. Kiderült, hogy a pont elköltözött 3-400 méterrel odébb, amiért csókoltatom ezúton is őket! Ennek okán kavartunk ugyanis el később egy bő fél órát. Itiner szerint ugyanis a pont után 500 méterrel kellett letérnünk, de mivel a pontot áthelyezték ezért az lecsökkent 1-200 méterre amit mi nem vettünk figyelembe. Az elkavarás mindig borzasztó, de most különösen!
        Gyanú árnyéka akkor vetült az eltévedésünkre, mikor elfogytak a lábnyomok és a jelzések is. Túratársam teljesen határozott volt, én szerintem nem. :) A végén eljutottunk arra a szintre, hogy visszamentünk a pontig és akkor vettük észre a leágazást! Na, elkezdtük megmászni a Vörös-hegyre ahol a túratársam Gábor idegből haladva leszakított és innen már csak a célban találkoztunk újra. A túra e részén már a hideggel folyamatosan küszködtem, de futni nem igazán volt energiám.
        A csúcs közelében részem volt napsütésben is, de csak múló pillanatig élt. Az útvonal innen csak lefelé haladt a völgyig, de ez kicsit se motivált, mert kimerült voltam. Feladtam és inkább tempós sétára próbáltam ösztökélni magam. Az utolsó EP-n kaptunk cukorkát (azóta se kóstoltam) és összeálltam egy sráccal, akivel kellemesen elbeszélgettünk. A célban üdvözöltem Ebolát és bemutatkoztam neki, hogy én vagyok a B. Jani a facebook-ról. :) Átvettem a jutalmam és személyesen Ebola vezérigazgató úr személyesen adott nekem csodálatosan finom virslit! A virsli álom finom volt! Olvasta korábbi beszámoló ahol lehúzták a virslit, szerintem itt kompenzálni akartak, ami tökéletesen összejött! A virsliből repetáztam is amire bátran buzdítottak mindenkit. Az eltévedés egyébként úgy a mezőny túlnyomó részére jellemző volt. Virslizés közben mindenki megosztotta a saját történetét. :)
        Átöltözést gyorsan megoldottuk, és visszaindultunk Budapestre. Megvan a haszna annak, ha az ember fia a túra rajthelyén alszik. :) A visszaút kicsi kalandosra sikeredett, mert a 6-os főutat lezárták és Paksnál letereltek minket, de kertek alatt átevickéltük a lezáráson és pik-pakk hazaértünk.

        A túra középső szakasza a sok aszfaltos résszel kicsit kiábrándító, de az első és utolsó harmada rendkívül szép és nem bántam meg, hogy elindultam rajta. Tanulságként elkönyveltem, hogy nem szabad bármit megennem és nem ajánlatos jófejségből betársulni más ritmusú túrázó mellé.

A megtett útvonal endomondóban

Ezen hétvégén vonult nyugdíjba régi aszfaltos, majdan terepen használt cipőm. Mindkét terepen már új cipők vették át szerepét.

Piros 65 beszámoló

        Életem első teljesítménytúrája volt tavaly a Piros50 és akkora hatással volt rám, amit meg akartam ismételni. A táj gyönyörű volt, és olyan kihívás elé állított, amit addig még nem tapasztaltam. Akkor hatalmas nagy küzdések árán 11 óra alatt teljesítettem a távot. Úgy éreztem soha többé nem akarok ilyen túrán indulni, de mindez csak pillanatnyi első felindultságból gondoltam így. Miután felépültem a 6 hetes kényszerpihenőből már szinte azonnal azt terveztem, hogy idén 65-ön szeretnék indulni.

        A pirosra idén már tudatosan készültem és a túrát megelőző hetekben szinte csak terepen jártam. Szerdánként SZESZ -eltem és hétvégeken teljesítménytúrákra jártam. A túra utolsó 30 kilijét bejártam a leendő túratárssal, hetekkel korábban, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult a tényleges megmérettetésen. Sikerült nagy szervezkedések árán szert tennem egy új cipőre is ami a túrán debütált először. A stratégia az volt, hogy az elején futok ahol lehet, és később beérve túratársam aki korábban indul közösen húzzuk be a végét. Sötétben és a táv utolsó harmadában már jól esik, ha van valaki az emberrel és nem kell egyedül baktatnia az erdőben.

 
Cipő

        A cipőről annyi szót ejtenék, hogy egy ideje éreztem szükségét egy kifejezetten terepfutó cipőnek, főleg mikor már heti 20-40 kilit töltöttem erdei futásokkal vagy túrákkal. A mezei futócipő messze nem ideális, de erre akkor jöttem rá igazán mikor az új cipővel teljesítettem a 65 kilit. A cipő egy Adidas Marathon 10-es amiből megfelelő méretűt (50 2/3) csak USA-ban találtam. Szerencsére sikerült megszervezni, hogy kinti ismerős átvegye a cipőt és hazajusson. Pénteken a túra napját megelőzően átvettem és bár nem nyugodt szívvel, de előzetes próba nélkül indultam vele a piroson. Egyébiránt azért is volt érdemes megrendelni külföldről a cipőt, mert olcsóbban beszerezhettem, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A méretet tekintve volt kétségem, de mivel az utolsó 3 cipőm mind azonos méretű Adidas volt ezért kevésbé aggódtam.

 Előkészületek

        A pénteki napon rohamtempóban telt. Annak ellenére, hogy a cipőt délelőtt átvettem Ferihegyen nem tudtam egészen este hétig még felpróbálni se. Este bevásároltam és a kocsit baráti segítséggel kivittem Nagykovácsiba, betárazva meleg holmival, hogy ha este vége a túrának azonnal kényelmes körülmények között a lehető legrövidebb idő alatt hazajuthassunk. A táskára otthon elkezdtem rádobálni azokat a dolgokat melyek nélkül nem szeretnék elindulni. Pakoltam be müzli szeletet, egy szendvicset, izo-t, kesztyűt, fejlámpát, tartalék felsőt és csokit. Kikészítettem a másnapi öltözetemet és próbáltam időben lepihenni, mert tavaly 4 óra alvás után túráztam, ami azért nem ideális. Az este folyamán még sikerült fuvart is találnom a rajthoz így megspórolva magamnak fél órát legalább.

Rómaifürdő - Csobánka

        Szombaton 5:30-kor ébredtem és kényelmesen elkészülve leindultam a találkozási ponthoz. Túratársam készülődés közben üzent 7-kor, hogy már fél órája úton van. Ettől kicsit feszült lettem, mert így ha 8 körül rajtolok, egy másfél órás előnyt kell lefaragnom, ami azért számomra baromi soknak tűnt. Az autó 7:35-kor felszedett és 10 perc alatt eszeveszett iramban kiértünk a rajthoz. :) Rövid ismerkedés és a barátok/ismerősök üdvözlése után 7:55-kor már el is rajtoltam. Ahogy elpakoltam az itinert át is álltam kocogós tempóra és haladtam az utcákon, szerencsére a leírást csak az ellenőrzőpontokon kellett elővennem, mert jól láthatóan nyilakkal jelölték az útvonalat. Még a 2. kilinél beértem Timit és egy szakaszon közösen haladtunk és beszélgettünk, de később a tisztásra kiérve ismét futósra vettem a tempót. Nagyon jó volt az idő és kellemes hangulatban futottam, egyedül a Nagy-Kevélyre sétáltam. A kilátás onnan csodálatos volt ismét, de csak rövid ideig csodáltam, hiszen sietnem kellett! A túrázókat folyamatosan előztem és belegondoltam, hogy bezzeg egy éve én is csak sétáltam lefelé. Az új cipő itt a sziklás lejtőn azonnal megmutatta előnyét, mert lényegesen jobban tapadt és kevésbé éreztem a terep egyenetlenségeit. A túrázóknak kivétel nélkül köszöntem és szinte mind viszonozta egy köszönéssel vagy akár hajrázással. Az úton lefelé találkoztam Szaszával is aki éppen állította össze felszerelését, hogy a terepfutó mezőnyt megörökíthesse. Ekkor jutott eszembe először, hogy hamarosan ők is beérhetnek, mert bár a terepfutók 8:30-kor rajtolnak, de ők lényegesen gyorsabbak. Tavaly emlékszem a Nagy-Kevélyre felfelé már elkezdtek előzgetni, most 10 perccel később indultam, de annyival gyorsabban haladtam, hogy egészen a Csikóváraljai menedékház után értek be az első futók az első feltételes ellenőrzőpont után.

Mi a feltételes ellenőrzőpont? Erre a legfrappánsabb választ Kitörés60 túrán hallottam: A feltételes ellenőrzőpont azért feltételes, mert feltétele a túra teljesítésének. :P

Csobánka - Dömös

        A feltételes ellenőrzőpontnál fúvószenekar fogadott és hatalmas szurkolás, itt hirtelen el is felejtettem frissíteni és csak pecsételtettem. Láttam Gergőt fényképezőgéppel a kezében. Az emelkedőn ért be az első terepfutó, aki KÖSZÖNT. Ezt azért kell megjegyeznem, mert a többi ezt mind elhanyagolta kevés kivétellel. Jó értem én, hogy sietnek, és ha nem is kell mindenkivel cseverészni, de egy helló tök rendes gesztus főleg ha az emberen látszik, hogy szintén fut vagy legalábbis próbál és nem bakancsos turista. Jó ezen sérelmemen azért túlteszem magam, csak ott nem esett jól. Az emelkedőn beértem Lacit is, akit már messziről kiszúrtam a Kassás hátizsákjáról. :) Így újabb ismerőssel találkozhattam. Ez 16 kilinél és 2 óránál volt éppen. Erre azért emlékszem, mert kitárgyaltuk, hogy ki mikor indult. Ő valamivel korábban indulhatott, de azt pontosan nem mondta mikor. Az emelkedő kemény volt és ekkor már kezdett a bal lábfejemben holmi fájdalom előbújni. Konkrétan a lábfejem felső fele fájt, ami valami hibás kötés vagy begyűrődő cipőnyelv esetleg zokni miatt lehetett. A Tölgyikreknél ellenőrzőpont majd újabb ereszkedés. Ezen a szakaszon többször is előzgettük egymást egy párral. Szinte már vicces volt, hogy mindig egymást kerülgetjük, később 25 kili felé meg is jegyezték, hogy akár együtt is mehetnénk. :) A Tölgyikrek után volt egy tisztás ahol tavaly beázott az akkori futócipőm, amit éppen ez a jelenlegi küldött nyugdíjba. Akkor ez nagyon bosszantott és féltem, hogy most is lesz víz, de szerencsére a túra végéig nem volt semmilyen dagonya, most is úgy néz ki a cipőm, mint amikor a dobozból vettem ki. :D Dömösre ereszkedés közben 6:30-7:00 közötti tempóban haladtam. Az mindvégig foglalkoztatott, hogy merre járhat a túratársam és a Tölgyikreknél üzentem is neki egy Tölgyikrek-et. Azt gondoltam azért Dobogókőig be kellene érnem, mert azért mégis elviselhetőbb a túra társaságban. Mikor beértem egy futó párt meg is kérdeztem tőlük, hogy mégis ők mikor indultak. Gondoltam, ha tudom a rajtidőt, akkor viszonyíthatok, hogy mégis mennyire lehet tőlem túratársam, aki 6:30-kor indult. A pár azt mondta 7:15-kor indultak így már volt viszonyítási pontom. Azt is figyeltem, hogy az ellenőrzőpontokon, a 65-ös túrán kb. a mezőnyben hol állok. Tölgyikreknél a 23-ból 3-4 túrázót előztem be Dömösnél ez már 8-10-re emelkedett.
        Később beértem egy héttel korábban az Éger-völgyben megismert túratársat, akitől újra informálódtam. Ő 7:00-kor rajtolt így újra haladtam előre az időben. :D
Aminek örülök, hogy eltévedni szinte lehetetlen volt, pedig minden túrán van, olyan elágazás ahol eltanácstalanodok olykor, itt ez minimális volt. Dömösre tartva volt egy futó, aki követett pár méter távolságból és egyszer egy éles balra leágazásnál ő tovább haladt a szekérúton. Fél füllel hallottam, hogy visszafordul, és újra nyomomba szegődik. Szerintem, ha fordított az eset lazán követtem volna a téves úton, és jól elkavarunk.
        Hamarosan kaptam egy válasz SMS-t melynek ez volt a tartalma: szfv. Kicsit értetlen fejjel tekintettem az üzenetre. Mit jelenthet? Székesfehérvár? Folytattam a futást és kicsivel később olyan 27 kili környékén megpillantottam túratársam és ekkor nagyon megörültem! Mikor találkoztunk azonnal megkérdeztem mi a franc az az szfv amire az volt a válasz, hogy Szőke-forrás-völgy és hozzáfűzte, hogy sejtette nem fogom érteni. A hangulatom felhőtlen volt szó szerint, mint a hülyegyerek szökelltem. Valahogy nagyon jól ment a futás és menet közben láttam, hogy a félmaratont is sikerült 2:30-2:40 körüli idővel teljesíteni. A hátralévő pár kilit már közösen futva teljesítettük Dömösig. A ponton taps fogadott minket és nagy lelkesítés, amiért ezer hála! Az asztal rogyásig volt kajával és rendkívül finom bodzaszörppel. Egy pohár szörpöt és egy vizet azonnal megittam, mert közben rájöttem, hogy szinte alig ittam a túra rajtja óta.  Enni nem mertem semmi kenyeret csak egy mogyoróvajkrémes kekszet.

Rögzített útvonal Dömösig

Dömös - Dobogókő

        Ezt nem különösebben kedvelem. Tavalyi emlékeim alapján itt egy kimerítő és hosszú emelkedő várt ránk. A bal lábfejem fájt ezért örültem, hogy nem futottunk, hanem sétáltunk. A tempó nekem kicsit lassú volt, de alapvetően kényelmes és nagyon alkalmazkodó típus vagyok. :) Úgy gondoltam, hogy messze még a vége és 30 kili után jön a talpfájás, amit nehéz lesz elviselni ezért nem árt egy kicsi kellemesebb tempó. Megelőztek terepfutós ismerőseim, akikkel üdvözöltük egymást, és itt láttam egy megzuhant futót is aki egy fa tövében ült és eléggé haldokló ábrázata volt. Emberünk nem tudom mit művelt, de nagyon elszámolhatott valamit, de szerencsére Szeszéék segítettek neki, ahogy tudtak. Közben megelőztek korábban lehagyott ismerőseim, de ez pillanatig se zavart. Ez teljesítménytúra nem futóverseny és egyébként se vagyok versenyző alkat, mint ezt már korábban mondták nekem. :) A jobb lábam viszont eléggé elkezdett fájni a forgómnál és úgy általában is ezért inkább átváltottam saját tempómra és megbeszéltük, hogy Dobogókőn újra összeáll a túrapáros. A Szakó-nyeregnél újabb pont volt ahol úgy gondoltam megiszom az Izo felét. Mire azonban észrevettem magam már alig maradt 1,5 deci az üveg alján így azt már nem hagytam meg. Dömös után éppen kezdtem éhezni ezért itt benyomtam egy müzli szeletet is. Elbeszélgettem a pontőrökkel és itt találkoztam egy újabb túratárssal, akit szintén Éger-völgyben ismertem meg. Azon gondolkozott, hogy kiszáll 35-nél, mert Dömösnél megfájdult a lába.
        A maradék pár kilit viszonylag könnyen legyűrtem, olykor még futottam is. :) Kevésbé volt ijesztő az emelkedő, mint ahogy emlékeimben élt. Dobogókőn kaptam egy banánt és kicsit lepihentem. A terepfutók folyamatosan érkeztek be és haladtak tova. Itt kb. 30 percet időzhettünk, meglátogattuk a Matyi büfét ahol réteseztünk és palacsintáztunk, valamint betoltunk egy-egy pohár jó meleg teát. Dobogókőn rendesen hűvösebb voltlett és kesztyűben kellett teáznunk. Ekkor komolyan aggódtam, hogy nem kevés-e az öltözetem, de sokat nem tehettem, mert túlzottan sok lehetőségem nem volt jobban felöltözni.

Dobogókő - Kopár

        Na ez a szakasz is szívás! Először is nagyon jól el lehet kavarodni és itt van a Fehér-hegy! 3 héttel korábbi bejárásunk alkalmával pár kili alatt 3x kavartunk el legalább. Akkor az volt a tanulság, hogy mindig balra kell menni kivéve, ha nem. :) Ja és figyelni kell az útvillákra, horhosokra, kökényesekre és útdeltákra. Most szerencsére volt szalagozás és festés így a  magas fűvel benőtt szekérutat is azonnal megtaláltuk, majd a megfelelő kökényesben haladva letértünk az útdeltában. :) Pilisszentlélekre Pilisszentkeresztre érve meglátogattuk a helyi kocsmát ahol meghallgattam a két kocsmabútor és a kocsmáros elmélkedését a nőkről. A dohányzást tekintve jól álltak a srácok, mert vágni lehetett a füstöt és igazi kihívás volt túlélni azt pár percet a kocsmában.

        A feltételes ponton találkoztunk egy felháborodott futó/túrázóval.
Emberünk érdeklődött a pontőrnél, hogy ki volt az a hülye, aki a felfestéseket készítette. Erre a pontőr higgadtan válaszolta, hogy részben ő és érdeklődött, hogy miért, mi a probléma vele? Emberünknek túl sok volt a felfestés és szerinte úgy néz ki az erdő, mint amit agyonmázoltak. A srác mondta, hogy a futók miatt ez fontos, mert őket ez sokban segíti és különben is ez a festék pár nap alatt el fog tűnni.
Mindig van olyan, akinek semmi se jó! Fogadjunk, ha kevesebb lett volna a jelzés, akkor az lett volna a problémája. Az ilyen ember minek jár túrázni?

        A következő pont Csévi-nyereg volt. Személy szerint ez az egyik kedvenc pontom. Semmi extra nincs itt, de tavaly finom csokit ettem itt. Idén is volt csoki és jó hangulatú pontőrök. Sajnos Kopárig egyre nehezebben haladtunk, mert túratársam nem érezte jól magát, de bármennyire is próbált lerázni és különböző módon hátráltatni én nem tágítottam mellőle. Az már látható volt, hogy nem tud végig jönni velem, de legalább Kopárig próbáltam kísérni, segíteni sokat nem tudtam rajta. Számításaink alapján még így is szintidőn belül teljesített sőt a tavalyinál is jobbat és világosban leértünk a hegyről. Kopárnál túratársam átnevezett 50-re, és megszervezte hazajutását. Én itt benyomtam egy tányér gulyást sok kenyérrel. Nagyon jól esett a meleg kaja, mert már kezdtem fázni. Ekkorra már fél hét felé jártunk és rendesen sötét lett kaja végére. A ponton kb. 20 percet időzhettem ezután egyedül folytattam utam.

Kopár - Nagykovácsi

        Ez a szakasz nagyon nyomasztó volt, mert a sötétség teljessé vált így a tájékozódás nagyon nehézkes lett. Bár 3 héttel korábban bejártuk a szakaszt, de már kevésbé emlékeztem az útvonalra és mintha a festés és a szalagozás is kicsit gyérebb lett volna. Persze lehet csak hisztis voltam és a sötét miatt nem láttam a festéseket mindenhol. Első pár perc után egy útvillánál majdnem elkavartam, de itt még tudtam, hogy nem a logikusabbnak tűnő irányba kell haladnom. A következő pont Kakukk-hegyen volt és itt kicsit futottam majd a hegyről lefelé is elég jól haladtam, de Pilisszentivánra beérve újra nagyon fájta a lábfejem ezért ráhagytam és sétáltam. Számításaim szerint 10 kili volt ez a szakasz, amit 2 óra alatt elvileg teljesítenem kell. A lakott részről kiérve ismét nagyon nyomasztó volt, mert egyedül bandukoltam a sötét erdőben. Körülöttem sehol egy lélek, helyenként elbizonytalanító útelágazásokkal és itt találkoztam először és utoljára sárral is, de nem érdekelt csak jussak tovább. Tudtam, hogy lesz, egy forgókapu ahol bejutok a természetvédelmi területre és onnan jön a szar rész igazán egy tisztességes emelkedővel. A kapu nagyon soká jött és bár fejben tudtam, hogy milyen helyeken kell elhaladnom, pár kép egészen élénken élt a fejemben pl.: egy jobb kanyar távvezetékoszlop tövében. Ezek a helyek viszont valahogy sokkal messzebb voltak egymástól, mint emlékeimben. Egyszer csak megpillantottam egy útszakaszt, ami mécsesekkel volt megvilágítva méterenként és a végén ott volt egy pont! A hideg és barátságtalan erődben nagyon meleg és kellemes hangulatot teremtettek a pontőrök. Itt aztán a kínálathoz mérten rendesen tömtem a csokit, aszalt gyümölcsöt és ropit. Pár túrázót itt értem be és miután megdicsértük a dekorációt és megköszöntük a pontőrök kedvességét tovahaladtunk.
       Át a forgóajtón be a természetvédelmi területre. Jött a rossz rész pocsékabbik fele. "Nem elég, hogy nyakig vagyunk a szarban, de még hullámzik is." :) A sötéthez még hozzáadódott egy tisztességes emelkedő fel a Nagy-Szénásra. Tudtam mi jön, de próbáltam magam megacélozni belül és átálltam robot üzemmódba. Nem is fizikailag volt megterhelő, hanem szellemileg, vagy talán a kettő bizonyos keveréke lehetett. Mikor tőlem egy méterre különböző zajokat hallok és huszadik alkalommal odanézve se látok semmit eléggé idegesítő. A ponton beért túrázókat lehagytam és a végén még beértem újakat is.

 
       Az emelkedő végét vártam már nagyon, mert tudtam, hogy ott a megváltó EP és azután csak lefelé vezet az út. Menet közben kaptam egy sms-t, hogy túratársam szerencsésen hazaért így miatta már annyira nem kellett izgulni. A fejlámpával való túrázás külön élvezete, hogy szó szerint: teljesen más megvilágításba helyez dolgokat. A fák hatalmas óriásoknak tűntek, melyek lombkoronájáig olykor el se láttam, csak a hosszú egyenes törzsek meredtek rám sorban.
        A pont közeledtével az út két szélére egy-egy bábút állítottak melyen tábla lógott. Pontos szöveget nem tudom, de a lényeg, hogy a pontőr már vár minket és kitartás, csak 100 méter van hátra. :) Itt is nagyon kedvesek voltak. A panorámát most kihagytam, pedig páratlan, de minél előbb végezni akartam a túrával. A lejtőn nehezen tudtam haladni a lábfejem miatt, de már csak pár kili volt hátra. Az útvonalat fejből tudtam, mert más túrán már jártam erre a bejárást megelőzően is. A feltételes pontot se felejtettem el amit egy kis kerülővel kell érinteni és kihagyás esetén visszaküldenek a plébániáról. Pecsételés után két kisebb csoportot útba is igazítottam, mert ők kihagyták a feltételest. A plébániára haladva egy család még angolul megérdeklődte, hogy mi ez a rendezvény ahol én megyek. Elmeséltem nekik röviden, hogy egy 60 kilis túra és reggel nyolckor indultam. Erre ők csak ámuldoztak és további sok sikert kívántak. :) A plébániára beérve pecsételés, oklevél, tea és azonnal leléptem. Becsücsültem az autóba felöltve a polár pulcsit és a vastag sapkát. Ekkor már csak 6 fok volt így nagyon elkélt a meleg öltözet. Fél óra alatt hazaértem, lefürödtem és berendeltem egy pizzát aminek 3/4 részét betoltam, majd bealudtam.

A második szakasz útvonala

       Annak ellenére, hogy másnap észrevettem mekkora daganat van a bal lábfejemen más problémám nem lett. Se izomláz se egyéb fájdalom és ennek nagyon örülök. A duzzanat szerintem egy hibás cipőfűző vezetésnek volt köszönhető amit Dobogókőn korrigáltam. A túrát tökéletesen megszervezték és nagyon tetszett a bőséges ellátás és a pontőrök kedvessége. Mindenkinek csak ajánlani tudom a túrát, számomra örök kedvenc lesz. A Magyar Vándorok honlapján olvashattok több információt a túráról.

Eltulajdonított irataim pótlása

Október 10-én felnyomták az autóm futás közben. Ez elég mélyen érintett, de már megszoktam, hogy a sors mindig gondoskodik arról, hogy ne unatkozzon az ember fia. Gondoltam röviden leírom a tényállást és megosztom a tapasztalataim, ha valaki hasonló helyzetbe kerülne, akkor tudja mi a szitu.

Október 10-én leugrottam futni a Margitszigethez és az autómat leraktam az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő irodaház tövében. A futás után fedeztem fel, hogy a kocsimat felnyomták és hiányzik a kesztyűtartóból a pénztálcám és a fasza ledes zseblámpám. Más érték nem is igazán volt az autómban, szerencsére a ablakot nem zúzták be.

A rendőrségre befáradtam és kiderült, hogy nem csak én voltam károsult, hanem még néhány szintén Ford Focus tulajdonos. Mindenki futó volt és előfordulhat, hogy kifigyeltek minket, mert volt olyan, aki 10 percet futott csak és kipakolták az autóját. Ahogy észrevettem a lopást azonnal letiltottam a kártyáim, már amelyiket tudtam és a rendőrségen feljelentést tettem. A helyszínelő rendőrökre sajnos kellett várni 3-4 órát. Sajnos ez nem az első ilyen jellegű tapasztalatom, mert anno Szegeden 3 órát vártam rá. Ott az egész városra volt egy, itt szerintem szintén kicsit alul méretezett a létszámuk. Elvileg az autóhoz nem lett volna szabad hozzányúlnom, de futócuccban 12 fokban nem volt kedvem a kocsi mellett várakozni.

A helyszínelő rendőrökre várakozás után még egy órát várhattam volna a jegyzőkönyv elkészültére, de azt inkább reggel munkába menet átvettem. Fontos bejelenteni a lopást, különben visszaélhetnek az irataiddal. Pénzt vehetnek fel a nevedben vagy egy fasza kis hitelt továbbá biztosítónak kell jegyzőkönyv és egyes iratoknál elengedik az előállítás költségét.

A következő cuccokat kell pótolnom: személyi (tavasszal kaptam újat), lakcímkártya (élt másfél évet), jogosítvány (decemberben járt volna le), forgalmi engedély (nyáron lett új), Master Card bankkártya (áprilisban kaptam újat), Visa hitelkártya (áprilisban kaptam újat), Cetelem hitelkártya, TAJ kártya, Adókártya, Diákigazolvány, Ikea- Alexandra- Praktiker- Shell hűségkártyák, 5.000 Ft és még ezernyi kacat, amire nem emlékszem.

Tehát a menetrendem a következőképpen alakul:

- bankkártyák letiltása: Sajnos a Cetelemet nem lehet csak munkanapon 9-17-ig ezért arról leemeltek 30ezret, de a kártya biztosítva van és elvileg visszakapom az összeget egy bejelentő kitöltése után. Master Card és Visa letiltása. 23ezer Ft - 3/4 óra

- Rendőrségen bejelentés a lopásról, helyszínelésről jegyzőkönyv és feljelentés írása. Ingyenes - 3-4 óra

- biztosítónál káreset bejelentése, kárszakértő helyszíni felmérése és bejelentőlap kitöltés. A kárfelvételről készült jegyzőkönyv birtokában mehetek javíttatni az autót a Casco terhére. Ingyenes - 1 óra


Mivel nincs érvényes útlevelem, ezért a bankban nem állnak velem szóba, míg nem szerzek fényképes igazolványt. A születési anyakönyvi kivonat és az autó törzskönyve olyan alap iratok melyek nélkül az ember nagyon meg lenne lőve hasonló esetben. Ezekkel tudod legutolsóként igazolni személyazonosságod és azt, hogy az autó a saját tulajdonod.

- ügyfélkapu regisztráció birtokában megindítottam a lakcímkártya pótlását, fél órakattintás után kitöltöttem egy adatlapot és az általam kijelölt okmányirodában kaptam időpontot és átvehette 10 perc alatt. Lakcímkártya pótlása 1000 Ft, de nekem a lopásról készült jegyzőkönyv birtokában nem kellett fizetnem. Ingyenes - 3/4 óra

- személyi igazolvány pótlására bármely okmányirodát kiválaszthatjuk, itt jegyzőkönyvet vettek fel a lopásról és 1500 Ft díj ellenében, amit csekken vagy kártyán befizethettem kaptam ideiglenes személyit. A végleges 2 hét alatt készül el, és a jogosítványért csak végleges személyivel lehet folyamodni. Mivel azonban ott jártam felvették a jegyzőkönyvet a jogosítvány lopásáról is és kaptam egy ideiglenes igazolást mely birtokában vezethetek. 1.500 Ft - 1 óra

- háziorvosnál szereztem az új jogosítványhoz orvosi igazolást. Ez lehetett volna egy fél napos procedúra is, de pofátlan módon előre bejelentkeztem és az asszisztens néni soron kívül beengedett. 6.800 Ft - 3/4 óra

- diákigazolvány pótlásához be kell fizetnem a Neptunos gyűjtőszámlámra az eljárás összegét, kell fotót mellékelnem és kitöltenem pár adatlapot. 1.600 Ft - folyamatban

- TAJ kártya pótlását is fontosnak tartom, bár várhatnék arra, hogy hátha visszakerül valami irat, de úgyis saláta volt már az állapota és véradáshoz szükségem lett rá gyorsba. A nyomtatványt letölthetem, az OEP honlapjáról a pénz csekken vagy átutalással befizethetem és akár postán feladhatom az igénylést. Én utaltam az összeget és kitöltöttem a nyomtatványt. 2.200 Ft - eddig 1/5 óra

A további történéseket folyamatosan írom, kiegészítve a bejegyzést.

Tanulságok:

- semmit se felejts a kocsiban, mert gyorsan és könnyen kinyitható;

- a teljes körű Casco nem terjed ki az iratokra amit a kocsiban felejtettél és elvesztek. Ha lenne kiegészítő poggyászbiztosításom, akkor a kiállítás költségeit a biztosító fedezné valamilyen mértékben;

- a bankkártya letiltás költségét utólag részben vagy egészben visszaigényelheted, ehhez a banknál kell kilincselni. Ezt az opciót nem reklámozzák;

- netbankon keresztül egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb csekket befizetni;

- amit tudsz neten próbálj meg elintézni, van pár eset ahol egyszerűbb és gyorsabb, ha mégse lehet akkor próbálj időpontot foglaltatni;

- ne reméld, hogy az autód riasztójára bárki felfigyel és meghiúsítja a rablást;

- ha van diákod lopásáról jegyzőkönyv azt elfogadják a vonaton és utazhatsz fél áron, még ha nem is lennél rá jogosult;

- ne tárold egy helyen az iratokat, KP-t és a bankkártyákat.

Pozitívumok:

- lett szép új kisebb és praktikusabb pénztálcám. Nulláról indulva nincs benne semmi fölösleges kacat;

- rájöttem hogy kell sárga csekket netbankon keresztül befizetni;

- új már vékonyabb ábrázattal vigyoroghatok a személyin;

- a jogsit amúgy is cserélni kellett, és most kártya alapú lesz az új;

- a diákigazolványra behazudom anyámék címét lakcímnek és így kedvezménnyel utazhatok hozzájuk;

- megtanultam mennyire védtelenek az autóban hagyott cuccaim.

Utolsó frissítés: október 26. 22:33

Kassa félmaraton (1:57:56)

        Úgy érzem a rendszeres és olykor igazán megterhelő és fájdalmas felkészülések megkoronázása egy-egy verseny. A verseny legyen különleges vagy érdekes valamilyen szempontból. Volt pár olyan melyen kár volt indulni és kár volt időt, energiát és pénzt kidobni rá. Ezúton úgy érzem tökéletesen jól döntöttem, mikor a Budapest helyett Kassát választottam. Kassa lehet egyesek számára semmit se mond, és érthetetlen lehet, hogy előnyben részesítettem egy 250 km-re lévő versenyt a helyivel szemben. A Kassai maraton a legrégebbi maratoni verseny Európában és a második legrégebbi a világon! Sok magyar hosszútávfutó ért el itt olyan sikereket melyekkel beírták magukat a magyar hosszútávfutás történelmébe. Többek között ezen és egyéb érvek hatására neveztem be a augusztus elején a versenyre.

        A nevezés után kiderült, hogy Fejes Laci is benevezett a verseny maratoni szakaszára Viktor haverjával, aki rávette Zsolti haverját és sikerült Ck Peti kedvét is meghozni egy félmaratoni kiruccanásra. Így 5 fő + áfa (hozzátartozók 3 fő) indultunk neki a versenynek. A szállást Lacira bíztuk, és utólag azt kell mondanom, hogy ez jó döntés volt, mert a versenyközponttól néhány percnyire sikerült helyet találnia. Nem volt puccos, de a célnak tökéletesen megfelelt. A kiutazást három autóval tudtuk csak összelogisztikázni, mivel a csapat egyik felének már vasárnap vissza kellett utaznia Budapestre, míg Lacival és Viktorral megtoldottuk a hétvégét egy hétfővel. Szombat 10-kor indultunk el, és mivel rengeteg időnk volt így kényelmesen haladtunk Kassára. Annyira kényelmesen, hogy olykor megálltunk egy-egy érdekesebb helyen, például tettünk kis kiruccanást Vizsolyra, ahol megnéztük az ellopott és megkerült bibliát.

        Kiérkezésünk után elfoglaltuk a szállásunk és átvettük a rajtcsomagot. A versenyközpont a főutcán volt és a legcsekélyebb sorbaállás mellett sikerült szert tennünk egy hátizsákra (nem nejlon táskára) ami tartalmazta a chip-et, rajtszámot, ismertetőt a versenyről, technikai ujjatlan pólót, édességet és a maratonosok kulacsot a félmaratonosok energiaitalt is kaptak. A városközpont rendkívül szép és nagyon élhető hely benyomását keltette. Volt itt minden: zöld parkok fehér padokkal, zenélő szökőkút, szűk utcák apró üzletekkel, pékségek, kávézók és mindezt megkoronázta a verseny maga. Kaptunk kupont az esti tészta partyra, de mivel kevesebb kuponunk volt, mint amennyi éhes száj ezért inkább megkérdeztünk egy nénit, hogy hol ehetünk jó helyi kaját. A néni ajánlott pár helyet melyek közül a Polska krčma nyerte el tetszésünk, melyről kiderült miután megtaláltuk, hogy igazából Keltská krčma és semmilyen sztrapacska szerű sőt tészta étellel se tudnak szolgálni, így továbbálltunk és ráleltünk a Reštaurácia Bakchus -ra ahol söröztünk egy jót és betoltuk a szénhidrát adagunk sztrapacska formájában. Ezután felkerestük újra a versenyközpontot és megtudtuk, hogy merre van a tészta party. Sajnos a város másik részén volt ahová villamosozni kellett, de szerencsére a verseny résztvevőinek ezen alkalomból ingyenes volt a villamos. Ez szerintem egy rendkívül figyelmes apróság a szervezők részéről. Az ismételt vacsorán kaptunk alkoholmentes sört és csokoládét így másodjára is bekajáltunk. Ha már ingyen van alapon. :) Ezután visszatértünk a szállásra és 22 óra magasságában lepihentünk, hogy másnap frissen és üdén léphessünk a rajtvonalhoz.

        6:15-kor szinte egyszerre szólaltak meg az ébresztők és mindannyian elkezdtük betermelni a reggelit, mert alig 3 óra volt a rajtig. Zsoltnak olyan korai volt ez az időpont, hogy reggeli után azonnal vissza is feküdt egy órára, mi Lacival és Viktorral elkezdtünk lassacskán készülődni. Negyed kilencig csendesen készülődött mindenki, szinte tapintható volt, hogy nem egy átlagos nap elé nézünk. Felöltöztünk és felhelyeztük a rajtszámokat melyekből kettőt is kaptunk. Az ismertető alapján mindkettőt fel kellett helyeznünk, ez kicsit kényelmetlen, de van benne okosság, hiszen minden kategóriának más volt a rajtszáma. Így elsőre láthattad a közeledben futókról, hogy egy versenyben indultatok-e, vagy ő csak azért húz el melletted szinte állva hagyva mert váltóban fut. A rajtszámokon mindenkinek szerepelt a neve és külföldi esetén az országa zászlaja. Futás közben olykor bele is merültem a versenytársaim neveinek olvasgatásába. :)

        A rajt helyszínére 10 perc alatt kiérkeztünk és megkezdtük a bemelegítést. Fél óra volt a rajtig, rövidesen beesett Peti is, (ő feleségével külön hotelben szállt meg) rövidesen beálltunk a tömegbe a rajtvonal mögé. Lacit és Viktort elvesztettük, ha jól tudom nekik sikerült előrébb helyet csípniük. A tömeg kicsinek tűnt a Nike félmaratonnal összevetve, gondolom ez a létszámkorlátnak is köszönhető. Ideális volt minden, ezúttal nem kellett WC-re mennem mint a Nike félmaraton és az időjárás is kellemes volt. Petivel megbeszéltük, hogy együtt haladunk és a verseny utolsó harmadában, majd eldöntjük milyen taktikával fejezzük be.

        A rajtpisztoly eldördült és szinte azonnal elindult a tömeg, nem kellett vánszorogni és sétálgatni ez kicsit váratlanul is ért, hogy 1 perc elteltével már át is haladtunk a rajtvonalon. Lányos zavaromban az Endomondo-t is késve indítottam. :) A tömeg a téren kettéválik és megkerüli a Szent Erzsébet-dómot mely Európa legkeletibb fekvésű gótikus székesegyháza. Az Opera épülete után újra összeér a "kettészelt" mezőny. Itt vettem észre üde színfoltként a téren átfutó vízfolyást ami a semmiből tűnik elő, majd eltűnik és a székesegyház után újra előbukkan. A verseny első kilométerét erősebben kezdtük, köszönhetően egy kemény rock bandának akik előtt elfutva éppen akkor üvöltött hatalmasat az énekes a mikrofonba. :) A tempóból vissza kellett venni, mert takarékoskodni akartunk az erőforrásainkkal. Peti Endomondója folyamatosan diktálta az tempónkat és ennek megfelelően mindig korrigáltunk. Főleg lassítanunk kellett, mert a mezőny nagyon vitt minket, mindenki remek tempóban futott. Sokszor az az érzésem volt, hogy túl lassan futunk, mert annyian előztek minket, de minden kili után kiderült, hogy márpedig pont jó 5:40 körüli tempóban futunk. Sikerült egyik szakaszon látnunk szembe haladni az élmezőnyt. Mikor mi a harmadik kilit kezdtük ők már a hatodikat kezdték!

        Az első 3 kili után jött egy külvárosi szakasz ami annyira nem volt izgalmas, de még itt is szép számmal álltak a pálya szélén szurkolók ami nagyon tetszett. Úgy általában sokkal többen szurkoltak a futóknak és ez nekem nagyon sokat számított. A hazai versenyeken mindig hiányolom a szurkolókat a pálya széléről. Kicsit úgy érzem ilyenkor, mintha csak egy szűk flúgos, megtűrt csoport tagjaként futnék akit csak megtűrnek a városlakók. Nos Kassán ezt kicsit se éreztem, ott a város egy emberként csápolt és lelkesített minden futót hovatartozás nélkül!
Visszatérve a versenyre, öt kilinél jött az első frissítés amit én kihagytam, úgy éreztem nincs rá vízre szükségem az első 10 kilométeren. Az útvonal hat kilométert követően visszavezetett a belvárosba. Ekkor már kicsit csendesebben futottunk Petivel egymás mellett. Én folyamatosan gyorsabb tempóra akartam kapcsolni, de Peti nagyon bölcsen visszahúzott, hiszen így is jó ezreket mentünk. Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, de ez mégis 21 km és nem 10-15 mint amit hétvégeken szoktam futni. A következő frissítőponton már én is szereztem vizet. Volt itt még piros műanyag palackban valami ital, de ezt nem mertem kipróbálni. Peti 5 kilinél belekóstolt és azonnal ki is köpte, ezért maradtunk a víznél. Apróság, de az útvonal végig fel volt festve az úttestre kék nyilakkal és a frissítőpontok helyét 200 méterrel korábban jelezték szintén útfelfestéssel. Szerintem ez baromi jó, mert így már időben tudsz helyezkedni és agyalni azon, hogy mire van szükséged. A választék nem volt nagy. Volt víz és izo ital. Az asztalok nem voltak poharakkal tele, de folyamatosan pakolták ki a vizet pohárba és mindenkinek jutott akinek szüksége volt rá.

        11 kili után jött egy kicsit megterhelőbb egyhangú szakasz egészen 14 kiliig. Legjobban a rakparthoz hasonlíthatnám. Hosszú egyenes és napsütötte szakasz. 11 kilinél láttam az első sétáló embert és szerintem összesen egy kezemen meg tudnám számolni a belesétáló emberek számát. Kicsit se volt akadályverseny feeling mint Budapesten. Tudom ez nem szép dolog, de engem rendkívül bosszant, mikor sétáló, vagy teljesen magukról megfeledkezett cikázó futókra kell figyelni. Itt ilyen nem volt! Itt mindenki tudott figyelni a másikra, mivel a rendezőség tiltotta a zenehallgatást futás közben. Indoklásuk szerint a futók nagy létszáma (hehe nagy létszám 3000 fő) és a városi forgalom miatt balesetveszélyes lehet a zenehallgatás. Vicces, hogy itthon ilyenekkel nem törődnek és nekieresztenek a városnak 6-7ezer embert. A lényegre visszatérve, 13 kilinél Peti bejelentette, hogy ő most megáll és benyom egy kis gélt, mert szükségét érzi. Sajnáltam, hogy így döntött és szívesen futottam volna vele, de féltem tőle, hogy ha leállok nem tudok újra ritmusomra találni. Ezután végig arra gondoltam, hogy vajon mi lehet vele, és ez a gondolat a célba érkezésik motoszkált bennem. Az egyedüli futást kis segítséggel folytattam, ugyanis kiszúrtam egy lányt aki pont a mi ritmusunkban futott így ráakaszkodtam.

        15 kili magasságában magyar beszéd csapta meg a fülem. Egyre közelebbről hallottam magam mögül és már izgatottan vártam, hogy üdvözöljek egy magyar futótársat. A meglepetésem akkor lett nagyobb mikor megláttam, hogy egy igazi betyár volt a hang forrása teljes felszerelésben. Kicsit beszélgettünk és próbáltam ráragadni, de olyan tempóban futotta maratoni versenyét amit én a kis félmaratoni távomon se tudtam volna tartani. Még hogy tartani! Úgy éreztem 16 kili után, hogy már igazán jöhetne a célkapu mert nekem elegem lett ebből a versenyből. Egyre jobban tűzött a nap és ár ittam vizet és izot is, de az ennivaló hiányát ezek nem pótolták. Valamiért a félmaratonosoknak nem jutott semmilyen ennivaló, csak a második körre pakolták ki a banánt, cukrot és sót a maratonosok részére.

        A káros gondolatok elhessegetése után 19 kilinél találtam magam és úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit megembereljem magam, és ennek megfelelően próbáltam rákapcsolni. Kicsit sikerült is gyorsulnom és már az utolsó hosszú egyenesen futottunk. Éreztem, hogy nagyon elfogyott az erő a lábaimból és bármennyire is próbálok nem megy a gyorsulás. A pulzusom normális volt, szabályosan vettem a levegőt, de mégse tudtam gyorsulni. Végül megpillantottam egy célkaput ami megváltásként bukkant fel és szinte hihetetlennek éreztem, hogy ilyen hamar véget ér küzdelmem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a célkapu nem a számomra megváltást nyújtó. Itt a görkorisoknak volt a célkapujuk, nekünk futóknak még egy kilit kellett megtenni a megváltásig. Az utolsó kiliken próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra meglehetősen kevés sikerrel. Annyira kész voltam, hogy azt se hallottam meg mikor Péter felesége a nevemet kiabálva szurkolt a célban. :S Beérkeztem és nagyon boldog voltam. Péter pár percre rá hatalmas hajrában szintén befutott. Nagyon aggódtam érte és megkönnyebbültem mikor láttam, hogy beérkezett és sikerült a 2 órán belüli célját teljesítenie.

        Utolsó néhány kilin volt még olyan naív elképzelésem, hogy talán sikerülhet az álom 1:55-ös időt megközelíteni, de mivel a lábaim ebben nem támogattak így ez álom maradt. 1:57:56-os időt sikerült futnom ez két perces javulás a Nike félmaratonomhoz viszonyítva. Számomra tejesen megfelelő volt ez az eredmény főleg, hogy az kiírt edzések egy részét ellógtam.

        Megkaptuk az érmet és a befutócsomagot, ami tartalmazott vizet, gyümölcsöt és édességet, továbbá mindenki választhatott üdítőt vagy sört. Had nem mondjam, hogy mindenki a sörnél állt sorban. :) Miután felmarkoltam a sört is, visszamentem a szállásra és lefürödtem, majd visszasiettünk a célba, hogy lássuk a többiek befutását. Sajnos Laciról lekéstünk, mert sikerült PB-t futnia, Viktort gyomra kicsit megborult az izotól ezért kicsit ki kellett állnia és később folytatta a versenyt. A fél órás kitérőt nagyon bánta, de végül teljesítette a 42 kilit. Végül Zsolt is beérkezett, sajnos neki a felkészülés hiánya okozott problémát és belesétálással, de sikerült beérkeznie.

        A verseny után csendes-pihenő következett a szálláson, itt még benyomtam egy szendvicset amit az útra készítettem. Sajnos a szendvics már nem volt a legjobb formájában így két óra benntartózkodás után, mikor felébredtem elfogott az izzadás és kijött belőlem. :( Az estére csak hárman maradtunk, Laci, Viktor és jómagam. Így mentünk városnézésre és vacsizni újfent a Bakchus -ba, ahol most húst akartunk enni hússal. A Laci és Viktor steak-et rendeltek én töltött csirke mellett. A gyomrom folytatta a rendetlenkedést így a vacsorát inkább elcsomagoltattam. Mire hazaértünk már megvolt a hardware-s reset az emésztésemben és meg tudtam enni a vacsorát.

        Hétfőn reggel összepakoltunk és az dóm tőszomszédságában egy pékségben reggeliztünk. A pékségben megvitattuk az előző napot. Van aki örült a PB-nek és van aki kevésbé örült a gyenge teljesítményének. Azt azért tanulságként elkönyveltem, hogy a maraton lefutása olyan mint a szüzesség elvesztése a szexben. Sokan már egy maraton lefutása után maratonistának tarják magukat ami szerintem tévedés. Ha maradunk a szexnél mint párhuzam, egy szexelés után csak elvesztettük a szüzességünk, de nem jelenti azt, hogy jók vagy rosszak vagyunk csak összejött egy numera. Akkor tekintheti szerintem maratonistának magát az ember, ha már több "aktus" van a háta mögött és megtapasztalta a mennyet és a poklot is. Viktornak ez volt a 6. maratonja és most tapasztalt olyat amit eddig még soha. Ki kellett állnia, és fél órás gyomorbántalmak után visszatérni "felállni" és bevégezni. Az ilyenektől lesz valaki maratonista szerintem, vagy amikor Szasza módra egy vasárnapi punnyadás után lemész futni egy 42 kilis körre. Reggeli után leadtuk a kulcsokat és egy kis városnézés és fotózás után a maratoni szobornál hazaindultunk.

       Hazafelé útba ejtettük Encsen az Anyukám mondta éttermet, mely a 2011-es kalauz szerint Magyarország negyedik legjobb olasz étterme. Az első háromban nem jártam, de azt bizton állíthatom, hogy tényleg rendkívüli hely! A fülest Viktor kapta futás közben, mikor szóba elegyedett egy miskolci sráccal. :) Végül egy kiadós pizzázás után délután négyre értünk haza lezárandó egy remek hétvégét.

Piliscsabai terepduatlon OB

        Evolúciós fejlődésem során újabb mérföldkőhöz érkeztem az elmúlt napokban. Elsőként a Pozsonyt követő futáson egy csekély alvás után Piliscsabán volt jelenésünk. Tibi haverommal ugyanis beneveztünk az X2S terepduatlon versenyére.
        A másik jelentős lépés a szerdai SZESZ (Szerda Esti Szeánsz) volt a HHH-n (Hármashatárhegyen). Ez a futás már az elején megtetszett, de nem volt meg a kellő elhatározásom egy ilyen kemény futáshoz. Az utóbbi hetekben, viszont ismerőseim meggyőztek arról, hogy ott a helyem és garantálták, hogy teljesíteni tudom.

        Péter csapattársam ajánlotta figyelmembe a piliscsabai versenyt, Köcsög csapatunk levelezőlistáján. Azonnal megtetszett a verseny, főleg a terepduatlon része, ahol 5-22-7 kili bontásban kellett futni, tekerni és végül újra futni. Azonnal megkörnyékeztem Tibi haverom, mert neki a terepbicajozás jól megy, és gondoltam csapatban indulva ő tekerhetne én pedig futok. Az elején azért győzködnöm kellett kicsit, de végül belevágtunk a versenybe és pénteki megbeszélés után, vasárnap elmentünk Piliscsabára.
       A szervezés hiányosságai már a rajtszámfelvételkor kiderültek, amikor azért kellett kétszer sorba állnunk, mert aki osztotta a rajtszámot nem tudta kezelni a számítógépet, így az adataink rögzítése érdekében külön másik sort alakítottak ki, ahol egy srác újra rögzítette az adatainkat immáron számítógépre is. Mivel rengeteg versenyt rendeztek párhuzamosan nagyon feszes volt a menetrend. A sok verseny miatt be is szaladt egy kis csúszás a menetrendbe, de ez a negyed óra elfogadható mértékű volt. Az viszont bosszantóbb, hogy mennyire szerencsétlen volt a versenyközpont kialakítása, és milyen kevés információ állt a versenyzők rendelkezésére a helyszínen.
        Amíg várakoztunk a 11 órás kezdésre Tibi a bicaját szerelte én pedig melegítettem. Már ekkor észleltük a hiányosságokat a pálya kijelölésében, amikor a szemünk láttára tévedtek el versenyzők, vagy tanácstalanul keresték a rajt/cél helyszínét. Csak reméltük, hogy kinn a terepen nem lesz ilyen probla, mert ott főleg kerékpáron nincs sok idő a tájékozódásra.

        Eljött a rajt ideje és felsorakoztunk a rajtnál. Az utolsó harmadban helyezkedtem el, és már az első pár kilik emelkedővel indultak ami később csak keményebb lett. Fél füllel hallottam, hogy egy helyen kétfelé ágazik a mezőny, ugyanis a rövidtávú versenyzőknek másik úton kell menni, sajnos ott nem derült ki ez mit jelent, de szerencsére a kellő helyen egy kis tétlenség után útba irányítottak. A futás jól ment, sőt kicsit még takarékosan is futottam, de nem bántam, mert az első 5 kili után még 7 kili várt rám.

Tibi versenyben

        Előbb azonban váltás következett és a chip átadása csapattársamnak aki belecsapott a lecsóba és megindult a kerékpáros szakaszának. Számításaink alapján most 22 kili bicajozás jött ami kb. 2 órás pihenőt jelentett számomra. Ezt az időt regenerálódással és fényképek készítésével töltöttem. A kerékpárosoknak 2 kört kellett megtenniük, ezért egy óra elteltével vártam Tibit és elő is került így a menetrendnek megfelelően, még legalább egy órám volt az ismételt váltásig. A várakozás során többször elképedtem a szervezők bénázásain, kezdve onnan, hogy a pályán keresztül eresztették ki/be az autókat ezért nem egyszer kényelmetlenséget okoztak a bicajosoknak az autósok. Az se volt teljesen egyértelmű, hogy a második kör hol kezdődik, erre egy hölgyet állítottak ki a kereszteződésbe, aki folyton próbálta több-kevesebb sikerrel irányítani a versenyzőket. Kérdezgette, hogy "első vagy második köröd" és a választól függően mutatta merre kell menni. Gondolhatjátok, hogy ez egy verseny közepette elég szerencsétlen megoldás. Ha kicsit gondosabbak elhelyezhettek volna pár útbaigazító táblát, amit messziről észrevehetnek a kerékpárosok.

a depó

         A depóban ahol a kerékpárokat kellett tárolni a verseny alatt szintén káosz volt. Általában a futók nem tudták merre van a kijárat. A végén megszántam őket, és a szervezők mellett én is segítetten, hiszen nekem úgyis volt időm amíg Tibire vártam. Tibi végül beérkezett, és láttam nagyon kitekerte magát, de sérülés nélkül teljesítette a távot.

Peti itt már mosolyog :)

        Újabb chipcsere következett, és megindultam 7 km-es utolsó szakaszomra. Ekkor jött a megdöbbentő felismerés, hogy a két óra pihenés mintha semmit se jelentett volna, erőtlenül emeltem egymás után lábaim már az első enyhe emelkedőkön is. Nagyon megijedtem, hogy ebből baj lesz, később azonban bemelegedtem és sikerült egy a korábbinál visszafogottabb, de haladós tempót felvenni. A végén még találkoztam CkPetivel is, aki eközben elindult a 14 kilis terepfutáson és láttam rajta, hogy kemény 7 kili van már mögötte. Ő ugyanazt a kört írta le mint én, csak kétszer. A táv felénél már átkoztam magam, hogy miért pont egy TEREPduatlonba vágtunk bele, mikor elég lett volna egy mezei duatlon is kezdésnek. A lelkesedést egyedül az tartotta bennem, hogy ketten küzdöttünk eleget és ha itt feladom az már nagyon égő lenne. Végül küzdések árán, de beértem és Tibi ekkorra már pihentebben várt a célban és nagyon örültem, hogy túl vagyok az egész történeten. Jó verseny volt, és igazán élveztem a terep változatosságát, de a szervezés hiányosságai keserű ízt adtak a rendezvénynek. A célban még bevártuk Petit és ezután egy kellemes kajálás után hazaindultunk és otthon kivakartam magam a mocsokból egy kád vízben.

a világos sáv a chip helyét jelöli :P

A futások az endomondón itt és itt tekinthetők meg.

Éjszakai futás Pozsonyban

        Újabb történelmi pillanatot élhettem meg futótevékenységem alakulásában, ugyanis sikeresen abszolváltam első határon túli  versenyem! A következő sorokban megpróbálom leírni milyen tapasztalatokkal gazdagodtam, és párhuzamot kívánok vonni hazai rendezésű hasonló versennyel.

        A versenyt Laci szúrta ki, amiért nem győzök elég hálás lenni, mert általa egy rendkívül kellemes verseny részese lehettem. Az elhatározás augusztus végén született, és azonnal neveztünk és fizettünk is, mert a létszámot 2800 főben korlátozták, és ekkor már csak pár száz férőhely volt. A versenyre sikerült még bebolondítani Timit és Évit, így egy kellemes négyfős különítmény állt össze. A vezetés részét nagyon szívesen felvállaltam, és kitaláltuk, hogy bár nem lesz ottalvós a buli, de korábban kimehetnénk és egy kis városnézéssel egybeköthetnénk a versenyt. A szervezés nem igényelt nagy előkészületeket, hiszen 200 km-re és 2 órányira van csak Pozsony. Timi külön kedveskedett almás pitével, ami rendkívül jól esett a futás után. Évi pedig saját sütésű kenyér főszereplésével szendvicseket készített, ami a városnézés alatt volt kellemes elemózsia. Mi fiúk is kitettünk magunkért, hiszen én hoztam az autót és nyomtattam mindenféle okosságot Laci pedig nyelvtudásával járult hozzá csapatunk sikeréhez. :)

        Annak ellenére, hogy helyismeretünk csekély volt sikerült a versenyközpont tövében letenni az autót egy mélygarázsban, és innen indultunk felfedező körútra. A helyszín maga egy Dunára néző hatalmas iroda és szállodakomplexum. A versenyközpontot gyorsan megtaláltuk, és átvettük a rajtcsomagot meg a csipik-et (chipeket). Számomra meglepő volt, hogy semmiféle letéti díjat nem kellett fizetni. Ez BSI rendezvényen elkerülhetetlen, és szerintem kicsit bosszantó apróság. Emlékszem egyszer a nevezési irodában próbáltam felváltani egy 2000 forintost 2db 1000 forintosra. Mert annak ellenére, hogy két chipet vettem fel ami összesen 2000 forint ők csak 2db 1000 forintost fogadtak el. :( Azt nem értem a BSI miért ragaszkodik ehhez, más pl. haza MTB versenyeken se kérnek letéti díjat. A csomagfelvétel után benéztünk egy helyi Spuriba és elmentünk turistáskodni. Persze voltam akkora balfék, hogy még azt a fényképezőgépet is a kocsiba zártam, ami az Évié volt így sikerült nem készítenem néhány száz fotót. Melyek ott porosodnának egy könyvtárban a gépemen.

 

        A városnézés során érintettük a pálya több szakaszát is így alaposan áttanulmányoztuk a helyszínt. Egy helyen Évi még végzett helyreállításokat is a kockakő burkolaton! A városnézést próbáltuk korlátozni, mert nem volt célunk egy teljesítménytúrát is letolni a futást megelőzően. Laci, mint a csapat nyelvésze olvasta a különböző szövegeket, amire rámutattunk és mivel e képessége jónak bizonyult rá bíztuk az étterem kiválasztását is. A kiválasztás alapjául a Kofola vagy a sör árát használta. Kései ebédnek Évi kivételével, aki csirkemellet kért paradicsom salival mindenki sztrapacskát rendelt.

        Ebéd után visszalátogattunk a verseny helyszínére, ahol már délelőtt tíztől különböző programok voltak. Gyerek versenyek, énekesek és egyéb fellépők. A Duna partján sütkérezve még megvártuk a naplementét, és elmentünk átöltözni. Mire felértünk már jócskán megtelt a környék futókkal, fél óra volt a rajtig. Gyorsan meglátogattuk a Toi Toi vécéket ahol számomra meglepő módon a versenyzők 2, azaz kettő sorba rendeződtek, és türelmesen nem egymást taposva kivárták sorukat a ca. 30 vécé előtt! Emlékszem Nike félmaratonon azért nem ejtettem útba a toalettet, mert akkora átláthatatlan tömeg volt a környezetükben, amiben nem volt kedvem küzdeni. Bemelegítés után kivonultunk a rajt helyszínére ahol kicsi tömeg már gyülekezett. Laci benyomult az elejébe mi hátul a tömegtől 100 méterre várakoztunk. Mondtam a csajoknak, hogy nem akarok megszakadni ezért velük futok. Azután jött a meglepetés mikor dobok hangja csapta meg a fülünk, és az egyik sarok mögül még előkerült több mint kétezer futó. Így rögvest a mezőny közepébe csöppentünk és megbékéltünk a gondolattal. Pár perc feszültségkeltés után már rajtolhattunk is.

        A rajt után azonnal vettünk egy balost, és bevezettek minket a zöld méteres Nike felirattal megvilágított alagútba ahol megtettük első kilinket. Az alagútban hullámokban haladt végig a tömeg hangja ami, nagyon hátborzongató volt kb. úgy, mint itthon az EDF futáson. Annyi különbség volt talán, hogy a verseny alatt nem előzgettek motoros fényképészek orrunk alá nyomva a bűzt, viszont volt DJ aki nyomta a ritmust. Nem volt túl sok meghalni vágyó futó, aki ráeszmélt, hogy 1000 méter lefutása is sokk nekik. Volt viszont sok igazi sportember, bár az elején ment a helyezkedés és az előzés mégse kellett gyalogolnom a rajt után! A lányok tempója viszont nekem lassúnak bizonyult, ezért kicsit rákapcsoltam, de csak annyira ami nekem kényelmes. Nem előzgettem túlságosan sokat, inkább nézegettem a várost és élveztem a futást. A hídig nem volt különösebb tömegnyomor se. Persze aki sietett annak akadtak problémái főleg a hidakon, mert ott a járdán kellett futnunk. Néhány helyen voltak akadályok, amit nem sikerült eltávolítaniuk a szervezőknek, ott folyamatosan Pozor-ozó segítők figyelmeztették a futókat.

        A Dunán átérve elég idegesítő volt, hogy egy szakaszon vak sötétben kellett futnunk, ahol volt világítás ott pedig elvakított minket a túlzott világítás. Ekkor vettem hasznát a sapkának, amit kaptunk és viseltem is futás közben. A 8,8km-es táv felénél volt frissítőállomás, ahol mindenki profi élsportoló módjára öntötte magába a vizet, majd véletlenszerű irányba dobálta a poharakat! Szurkolókból nem volt hiány, ami főleg annak is betudható, hogy átvezették a mezőnyt a helyi Váci utcán, és ott a teraszon ücsörgők tapsoltak és szurkoltak mint BÉF-en. Lepacsiztam jó néhány szurkolóval, és ahol tudtam viszonoztam a tapsukat, mert úgy érzem minden bátorítást meg kell hálálni. A verseny végére elkezdtem kicsit határozottabb tempót felvenni, és találtam egy versenytársat, akivel egymást előzgettük folyamatosan. Nagyon izgalmassá tette így számomra az utolsó 2000 métert, és nem is igazán emlékszem a befutóra, csak azt tudom, hogy nagy volt a tömeg a kordon mögött és végül én értem be előbb! :) Ahogy bezuhantam elkezdtem hömpölyögni a szokásos tömeggel, de ekkor csilingelés csapta meg a fülem. Azonnal kiszúrtam, hogy itt már folyik a teljesítőknek járó érem kiosztása. Valahogy ezt is sokkal lazábban oldották meg a szlovák szervezők. Itt ugyanis beálltak a tömegbe a kislányok, és elkezdték mindenkinek osztogatni a jól megérdemelt jutalmat. Szerintem ha kétszer állok sorba az se tűnt volna fel nekik. Itt megvártam Évit és Timit, majd kihaladtunk és felnyaláboltunk magunknak pár ásványvizet, amit szintén csak úgy elvehettünk mindenféle kontroll nélkül. Sőt még sört is osztogattak szintén annyit hozhattál el amennyit csak akartál. Nem tudom ez felénk miért nem működik, lehet a magyar mentalitás miatt??? A csipiket is csak úgy le kellett adni, itt még osztogattak dobozokból érmeket azoknak, akik esetleg nem jutottak volna hozzá a befutáskor.

        Megkerestük Lacit, aki az előre megbeszélt helyen várt minket, és elmesélte, hogy valami Mikulás előzte meg a befutónál. Azt majdnem el is felejtettem írni, hogy Laci igazi meglepetésként pizsomában futotta végig (pizsama?) a versenyt. Ahogy elnéztem a futók nem kis örömére egy kis színt vitt a versenybe. :) Világoskék színt... :D  Sörözés közben elmeséltük egymásnak élményeinket. Mindenki nagyon élvezte a futást, és ez szerintem egy tökéletes pozsonyi nap lezárása volt. Azaz lett volna, hiszen a lezárás az volt amikor egy Lukoil kútnál felzabáltuk az almás pitét.

Mikulas Dzurinda megelőzi a mi Lacinkat

        Visszaúton kicsit már fáradtam és az volt mélypontom amikor, Laci és Évi mélységekbe menő eszmecserét folytattak a Magyarországi zsidó nyelvoktatás jelenkori helyzetéről. Ez volt az a rész, amit Timi szerencséjére átaludt. :D Budapestre éjfélre értünk vissza és a délelőtti sorrend fordítottjának megfelelően megszabadultam kedves sporttársaimtól. Hazaérvén várt egy fürdő és az ágy, betoltam a rajtcsomagban kapott altató hatású italt.

Továbbá ajánlom mindenki figyelmébe Évi és Timi szintén a témában írt blogbejegyzéseit!

A bejegyzésben található képeket és még sok másikat is a behame.sk oldalán nézhetitek meg.

Update:
Elérhető online eredménylista és készíthető saját oklevél! :P

Ember a gáton teljesítménytúra

Ezt a túrát azért választottam, mert egyszerűnek tűnt és úgy gondoltam ideális terep arra, hogy kipróbáljam mennyit tudok kényelmes tempóban futni. A terep szép sík így a szintekkel nincs gond és mégse olyan unalmas, mint a szigeten körözni. Na az volt az álom. :)

Érdekes, hogy a túrát már sokszor megrendezték mégse hallottam róla, hogy elvetemült emberek éjszaka a falu tövében bandukolnak már 20. alkalommal. Próbáltam okosan minél kevesebb cuccot magammal vinni, hiszen futni is akartam és szüleim óvó figyelmével szegélyezve úgy gondoltam, ha valami hiányzik, majd depóznak (ellátnak). Arról sajnos ők se tehettek, hogy egy kiadós izomlázzal indultam neki a túrának, amit egy csütörtöki kettlebell óra keretében szereztem. Különböző helyeken volt izomlázam ami csak a saját ostobaságomnak köszönhetek, de munkatársam már régóta nyúzott, hogy tartsak vele egy alkalommal. A túrán debütált új hátizsákom, amit mesterem és kedvenc futótársam ajánlott. (a táskával volt a legkevesebb gond)

Az első szakasz

1,9km vicc
Apuval megérkeztünk Csongrádra ami önmagában egy élmény, mert apu rengeteget tud mesélni szinte bármiről. A csongrádi vasútállomásról hatodikként rajtoltam és már most elmondom ez a mezőny közepe volt. Az első ellenőrző pont 1,8 km-re volt, ami szerintem szánalmasan kevés és értelmetlen. Nem is kezdtem el futni főleg annak tudatában, hogy a pontőr utánam indult el az rajthelyről. A ponton közölték, hogy negyedik vagyok és láttam is az első három túrázót.

A második szakasz

39km unalom
A szakasz elején elkezdtem kényelmesen kocogni 6:20-6:40-es tempóval. Megelőztem rövidesen kettő túratársat majd kicsit később az élen haladó lányt is aki kedvesen lelkesített amit viszonoztam. Kicsit bántam, hogy nem álltam le vele cseverészni, lehet többet ért volna a későbbiek ismeretében. :) A nap elég tisztességesen fűtött, de ennek ellenére kellemes hangulatban futottam. A táj nem volt túl változatos, egyik oldalon a Tisza másikon valami alföld. Sajnos miután átkeltem a közúti hídon a táj nem lett változatosabb csak "megtükrözték". 7 kili után elkezdett fájni a mellkasom az izzadás hatására kidörzsölődtem ezért inkább ráhagytam a futást. Kicsit sajnáltam, mert elég rövidre sikeredett, de úgy éreztem inkább óvatos leszek, mert messze még a vége.
A séta keservesen lassú volt a futást követően, minden megtett kilométer örökkévalóságig tartott. (10-11 perc) Mindszentnél kell kapnom vizet és apu is ott vár majd addig "csak" 21 kilit kell megtennem. Számításaim szerint 210 perc ami azért több mint három óra egy kegyetlenül ingerszegény útvonalon. Mivel kevesen indultunk és azt a kevés embert is megelőztem társaságom se akadt. Ekkor már bántam, hogy belehúztam az elején, de legalább zenét vihettem volna magammal.

Jobbra erdő balra alföld. Éljen!

Olykor feldobta a balra alföldet pár épület vagy állatok. 2 nyúl, 4 őz és 32 marha. Egyszer csak tekert szembe két kerékpáros kb. másfél óra múlva és hallottam, hogy mondja egyik a másiknak "kérdezzük meg". Azután meg is kérdezték: Ember a gáton? Mondom igen, erre gratuláltak, hogy tök jó meg király és ők is oda igyekeznek a kerékpáros részre. Tavaly csak odafelé teljesítették, de most vissza is ki akarták próbálni. Gratuláltam nekik főleg, mert én a töltést elnézve egyes szakaszokon nagyon nem tekertem volna annyira homokos vagy barázdált volt. A meleg nagyon kezdett elviselhetetlen lenni, elkezdtem egyre sűrűbben inni csecse ivótasakos hátizsákomból. :)


Ember a gáton nagyobb térképen való megjelenítése

Az ellenőrzőpontok egymástól 1,9 - 39 - 15 - 8,7 - 6,7 távolságban helyezték el. Az első rövid szakasz után van egy nagyon hosszú. Ez szerintem elég szerencsétlen felosztás.

A hosszú egyhangú menetelés alatt kitaláltam, hogy Mindszent elérése előtt kicsit újra futni fogok a 25. km megtétele után. Az elhatározásomban segített az, hogy legnagyobb meglepetésemre egyszer csak megelőztek! Ezt roppant módon sérelmeztem és már-már személyem elleni támadásnak véltem ennyi unalom után főleg, hogy bármi szó nélkül elment mellettem versenytársam. Persze gondoltam, hogy úgyse lehetek első, mert minden túrán előkerülnek a terepfutók, de mégis meglepett. Az idősebb úriember nevezzük Tamásnak a sétálást és a tempós futást váltogatva haladt előre. Gondoltam na akkor itt az ideje futni és a frissítésig hátralévő 5 kilit lefutom. Na meg legalább kicsit megszorongatom ellenfelem, hogy érezze a törődést. :)
Én konstans 6 perces tempókkal futottam, míg ő ha futott 5:40 körül tette ha gyalogolt akkor 8 perces tempóban haladt. Így pár km után beértem és üdvözöltem. Mindszent előtt még akadt pár szurkoló gyerek akik futottak velem egy szakaszon sőt még a kedvükért emeltem a tempón is. Kellemesen elbeszélgettem velük, majd hátra maradtak bevárni a kishúgukat aki nem tudott úgy futni. A frissítőponton nem igazán sikerült figyelmet kiérdemelnem, pedig elsőként úgy gondoltam kicsit azért észrevehetnének. Tamás kicsit lemaradt tőlem, mert átlagában lassabban haladt. Nagy volt a sürgés-forgás Mindszentnél, mert innen rajtoltak a rövidebb távon indulók és ők azért többen voltak. Végül csak szóba álltak velem és mondták, hogy jár nekem egy csoki. Én ez ellen tiltakoztam és kértem vizet, mert arra nagyobb szükségem volt. Ezt megtagadták tőlem, mert az a kerékpárosoknak van fenntartva. Hiába mutogattam a lapom, hogy itt ígértek vizet és a csoki kell a francnak az van nekem is csak hosszas győzködés után sikerült szereznem vizet.
Közbe beért Tamás is aki rutinosan elkerülte a frissítőt és egy kutat vett célba amit azonnal megrohantam én is és feltöltöttem fogyatkozó vízkészletem. Közben felhívtam édesapám aki mint utólag kiderült egy halászlé elfogyasztása után átment Mártélyra. Szóval itt nem sikerült a találkozás apuval. A gyerekekkel találkoztam még és őszinte csodálatuk közepette elmeséltem, hogy Csongrádról indultam és még jobban csodáltak mikor elmondtam, hogy Szegedre tartok.

Űjdonsült versenytársammal, Tamással indultam tovább és szóba elegyedtünk. Mint kiderült ő már nem először jár ezen a túrán és nem igazán van elragadtatva a szervezéstől, viszont mivel itt Szeged közelében nem sok túrát szerveznek ezzel kell beérni. Ez kicsit aggodalomra adott okot. Mondta, hogy ő saját maga megoldja meg a depózást ismerőse által aki Mártély előtt várja frissítéssel. Gondoltam akkor nekem is ezt kell tennem és mivel Mártélyig még van másfél óra így az elegendő idő arra, hogy apu szerezzen valamit enni. A tempó társamnak köszönhetően kicsit erősebb lett és 8 perces sétával valamint folyamatos beszélgetéssel gyorsan repültek a kilik. Rengeteg hasznos információval lettem gazdagabb a hosszú túrákat illetően melyekre ezen bejegyzésen belül kevés lenne a hely.
Tamás találkozott ismerősével és az ellenőrzőpontra egyedül érkeztem. Ismét első voltam ami persze csak látszólagos volt, mert Tamás fél órával később indult amit ledolgozott szinte nullára. Mártélynál pecsételés a ponton és kaptam egy almát valamint apu adott egy szőlőt amit még Csongrádon bugázott valami nőtől. Hát ez is több mint a semmi alapon gyorsan bezabáltam a gyümölcsöket és indultam tovább.

A harmadik szakasz

15km sötétben
Tamás eltűnt, mint az aranyóra! Kicsit meglepődtem, de haladtam tovább 10 perces tempóban. Fontolgattam a futást, mert azt vettem észre az valahogy kevésbé fájdalmas a lábaimnak. Volt 15 km a következő pontig ami már Algyő volt. Mondtam apunak, hogy addigra szerezzen nekem Magnéziumot és valami ennivalót, mert nagyon sovány az ellátás.
Nővéremmel beszéltem aki már egyszer hívott, de akkor még futottam ezért nem vettem fel a telefont. Mondtam nővéremnek, hogy 23 óra magasságában érek Algyőre és ezt adja át a többieknek. Nem akartam, hogy ott várjanak órákat, mert Mártélynál is éreztem, hogy apu nagyon türelmetlenkedett és fárasztó volt neki ott szobrozni.
(Persze nem tudom mit várt ez azért nem futóverseny.) Ekkor már kezdett sötétedni mivel elmúlt fél nyolc és egyre kellemesebb lett a klíma. A nap már korábban lement, de fél nyolcra kezdett el igazán sötétedni. Itt már elég sok kerékpárossal találkoztam akik folyamatosan előztek meg és felkapcsoltam a fejlámpát is, mert féltem, hogy valaki nem vesz észre.
A kerékpárosok nagy része igazán figyelmes volt és lelkesített legyen az amatőr vagy profi. Akadt azonban néhány igazán bunkó is aki majdnem elsodort vagy anyázott, mert ki kellett kerülnie. Ezen a szakaszon ismét elhatalmasodott rajtam az egyedüllét és nagyon fontolgattam, hogy Algyőnél abbahagyom az egészet. Fájt a lábam, ragadtam a kosztól és a gyümölcsöktől, semmire se vágytam jobban mint egy fürdőre és alvásra. A lábaim elnehezedtek és a talpamat is kezdtem érezni térdem szúrt. Ekkor kicsit elkezdtem újra futni, mert az korábban is olyan jól bejött, gondoltam hátha most is segít. Legalább a kilik gyorsabban pörögnek... A futás sajnos nem volt olyan lendületes ezért gyorsan ráhagytam. Közben beért Tamás így újra társaságban haladtam. Elmesélte, hogy kicsit megzuhant és 20 perces pihenőt iktatott be. Örültem, hogy újra van kihez beszélni és meséltem is neki aljas tervemről, hogy feladom Algyőnél. Ő próbált erről lebeszélni és mondta, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Mondtam neki, hogy értem én, de félek, hogy lesérülök és nagyon fájni fog másnap a lábam. Mondta, hogy arról már lekéstem, mert így is izomlázam lesz az a kevés már nem számítana. Szerinte egyébként azért embert próbáló ez a túra, mert nagyon egysíkú. A hegyi túrákon azért jó a változatosság, mert az ember lejtőn lendületet kap és a lábfeje is változatosabb terhelést kap. Míg itt teljesen azonos az igénybevétel 72 kilin át.
Egyszer csak hallottuk a főúton haladó autókat és már csak pár km választott el minket az algyői ellenőrzőponttól. Kerékpárosok nagy számban pihentek meg itt és kaptunk teát majd csetlés-botlás és bénázás keretében bejegyzést az ellenőrzőlapra is. Több mint 50 kili és bő 11 óra menetelés után elbúcsúztam Tamástól és szüleim összeszedtek, majd hazamentem. Otthon levakartam magamról a centi vastag retket és kajáltam egy tisztességeset.

Kicsit bánt, hogy nem teljesítettem a túrát, de rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb főleg Tamásnak köszönhetően. Azért a rutin nagyon sokat számít amit máshol kamatoztatni tudok.

Lehet osztani, hogy feladós köcsög vagyok.... :D

Első félmarcsi versenyem (1:59:53)

Szeptember 4-én sikerült teljesíteni a félmaratoni célkitűzésem módosított változatát. Eredetileg arról szólt a történet, hogy csak fussak le egyben 21 km-t. Ez tavasszal majdnem sikerült, de csak egy félmaraton váltó és egy betegség miatt kihagyott verseny lett. Végül váratlan lehetőségként az Ultrabalatonon futhattam 22 km-t. Ekkor már úgy éreztem teljesült a szent cél és hátradőlhetek! Azután nézegetve az eredményt (2:06-os félmaraton) úgy gondoltam talán ezen még lehet javítani. Így jött az újratervezés, azaz legyünk két órán belül!

A fentiek fényében kértem segítséget a Nike futóklubban profi edzőtől. Alap elképzelésem az volt, hogy heti 3 alkalomnál többet nem szeretnék futni és ennek szellemében kezdtük el Vajda Zsuzsival összeállítani az edzéseket. Hétfő jellemzően könnyű 6-8 kilis futásokról szólt és fartlekről. Szerdán résztávozás ment mindig változó leosztásban a vasárnap pedig a hosszú futásoké volt 10-15 kilis adagokban.

Ilyen felkészülés után indultam neki a félmaratonnak a legkisebb izgalom se volt bennem, hogy esetleg kudarc érhetne, bár az időjárás nem ígérkezett ideálisnak, hiszen 30 fokot mondtak a híradások. Mindezek ellenére nyugodtan kiérkeztem a versenyre a gondok akkor kezdődtek mikor a táskámban felejtettem a Triós chip-et (indultam 3 fős váltóban is) és vissza kellett menni a csomagmegőrzőbe. Itt elvesztettem értékes perceket mely alatt meglátogathattam volna egy Toi Toi-t. Sajnos akkora sorok álltak WC-k előtt, hogy nem mertem beállni és inkább úgy voltam majd lesz valahogy.

Beálltam a 2 órás iramfutó elé annak szellemében, hogy ha ő beelőz akkor baj lesz. Hát persze beelőzött...
Az elején sikerült teljesen ideális tempót elkapnom a rajt után és egészen a budai oldalig nem volt gond. Az Andrássy úton rám talált saját szurkolótáborom Mariann és Claudio személyében akiknek nagyon örültem és elárulhatom, hogy titkon számítottam is rájuk annak ellenére, hogy előző este még hatalmasat buliztak. Claudionak ugyanis szülinapja volt ahol én is a zabálás erejéig részt vettem. :)

Budán megtörtént a triós váltás ami teljesen tökéletesen és különösebb időveszteség nélkül zajlott. Anita szerencsére könnyen kiszúrt és integetett így könnyen megtaláltam. Itt találkoztam KDMarianna-val aki a triós futótársát várta Futó Lívit akivel a rajtnál találkoztam. Itt volt az első frissítés amit én kihagytam, mert nem éreztem szükségét állandóan megállni és ezzel lendületet veszteni főleg mivel pár száz méterrel korábban megvolt a váltásom és alig kezdtem el újra futni. Budán lefelé nagyon tűzött a nap. Mikor jött a visszafordító a Petőfi hídnál ott kicsit lett levegő ami jólesett, örültem a szellőnek, mert dőlt rólam addigra a víz és már alig láttam az izzadtságomtól. 8 kilinél akartam kétbetűs kitérőt tenni, mert már a rajt óta cipelt teher azért eléggé zavaró volt. Itt a 4 Toi Toi mind foglalt volt folyamatosan ki-be ugráltak a versenytársak és nem kívántam várakozni. Frissítettem izoval, de nem esett jól vizet és banánt nyomtam, mert féltem, hogy a következő víz soká lesz. Ezután csak úgy repültek a kilik. Az Endomondo nem bírta a meleget és 5 km után elhallgatott ezért csak az út szélére elhelyezett km jelzésekre és az órára hagyatkozva konstatáltam, hogy jól haladok. 11 km megvolt szinte pontosan 1:00 körül. A kétfős váltónál sikerült benézni a nem túl egyértelmű útbaigazítást, de ez senkit se zavart. Sőt nekem még tetszett is, mert legalább nem a tömegben futottam. Általában próbáltam a tömegen kívül futni, mert antiszociális köcsög vagyok. :) Ennek eredménye az volt, hogy mindenki futott az árnyékot keresve én meg a napon. 16 kili-ig jó hangulatban telt a futás, ahol lehetett ittam kicsit és locsoltam magam plusz banánt ettem. Próbáltam a nézőket szurkolásra buzdítani és köszöntem a lelkesítést. A pesti rakparton végig kerestem az ismerős arcokat főleg ahol szembe futott a mezőny és sikerült is Miklós Istvánt kiszúrni, de csak arra volt erőm, hogy le Dagad Köcsögözzem a póló alapján amiről felismertem.

A parlament közelében előzött meg G. Mariann gyanúsított vadi új futóblogos pólójában látszólag teljesen alázó tempóban. Kicsit belegondoltam, hogy felzárkózom hozzá, mint utólag kiderült csak 50 másodperccel futott jobb időt. Lehet ha belehúzok akkor ezen az előnyén faraghattam volna. Az Alkotmány utcánál találtam Toi Toi-t éppen egy sporttárs előtt vetődtem be és könnyítettem a terhemen. Sajnos nem volt jóleső a könnyítés sőt teljesen rosszul esett. Valahogy a megszoktam már valószínű 16 kili alatt a kialakult helyzetet. Ezután jött a fekete leves! Versenyt megelőzően azt gondoltam ha meglesz a 16 akkor már csak be tudok érni valahogy. Persze csak itt jött a felüljáró a Nyugati térnél ahol Saci néni lelkesített. Ezután Panzsi húzott el mellettem veszett tempóban. Őt is csak azért vettem észre, mert a hátán hordta a nevét. :) 18 kilinél beértek Németh Csabiék amitől nagyon megrémültem. Ugyanis ha beér a 2 órás iramfutó akkor oda a kitűzött cél! Ezután próbáltam velük tartani az iramot és nagy kínok árán sikerült 10-20 méteren belül maradnom. Csabi folyamatosan lelkesített mindenkit és ösztönzött, hogy csak egy kicsit kell már kibírni és ne csüggedjünk. Az utolsó frissítést ki is hagytam 19 kili után, mert már nem igazán volt rá szükségem. A lábaimból elillant erőt ez már nem hozza vissza.


Utolsó ezren megelőztem Csabiékat és folyamatosan figyeltem az órát. A célegyenesben 1:59-volt és rákapcsoltam amennyire ment így 1:59:57-el beestem. Utolsó 2 kilin már a lábaimba nem volt erő kidörzsölődtem szóval szó szerint vért izzadtam az eredményért, de a kitűzött cél meglett. Élveztem a versenyt alapvetően, de hosszú ez a 21 km ilyen melegben. Az iramfutóknak Németh Máriának és Németh Csabának megköszöntem a segítséget.
A célba érkezés után percekig csak próbáltam összeszedni magam érmet és befutócsomagot megkaptam ezután kerestem az árnyékot. Szerintem mindenki megérdemli a gratulációt aki ilyen hőségben volt ereje és elindult a versenyen. Végső mért idő 1:59:53 egy hónap és jön egy újabb félmaraton ahol remélem tudok javítani.