Kassa félmaraton (1:57:56)

        Úgy érzem a rendszeres és olykor igazán megterhelő és fájdalmas felkészülések megkoronázása egy-egy verseny. A verseny legyen különleges vagy érdekes valamilyen szempontból. Volt pár olyan melyen kár volt indulni és kár volt időt, energiát és pénzt kidobni rá. Ezúton úgy érzem tökéletesen jól döntöttem, mikor a Budapest helyett Kassát választottam. Kassa lehet egyesek számára semmit se mond, és érthetetlen lehet, hogy előnyben részesítettem egy 250 km-re lévő versenyt a helyivel szemben. A Kassai maraton a legrégebbi maratoni verseny Európában és a második legrégebbi a világon! Sok magyar hosszútávfutó ért el itt olyan sikereket melyekkel beírták magukat a magyar hosszútávfutás történelmébe. Többek között ezen és egyéb érvek hatására neveztem be a augusztus elején a versenyre.

        A nevezés után kiderült, hogy Fejes Laci is benevezett a verseny maratoni szakaszára Viktor haverjával, aki rávette Zsolti haverját és sikerült Ck Peti kedvét is meghozni egy félmaratoni kiruccanásra. Így 5 fő + áfa (hozzátartozók 3 fő) indultunk neki a versenynek. A szállást Lacira bíztuk, és utólag azt kell mondanom, hogy ez jó döntés volt, mert a versenyközponttól néhány percnyire sikerült helyet találnia. Nem volt puccos, de a célnak tökéletesen megfelelt. A kiutazást három autóval tudtuk csak összelogisztikázni, mivel a csapat egyik felének már vasárnap vissza kellett utaznia Budapestre, míg Lacival és Viktorral megtoldottuk a hétvégét egy hétfővel. Szombat 10-kor indultunk el, és mivel rengeteg időnk volt így kényelmesen haladtunk Kassára. Annyira kényelmesen, hogy olykor megálltunk egy-egy érdekesebb helyen, például tettünk kis kiruccanást Vizsolyra, ahol megnéztük az ellopott és megkerült bibliát.

        Kiérkezésünk után elfoglaltuk a szállásunk és átvettük a rajtcsomagot. A versenyközpont a főutcán volt és a legcsekélyebb sorbaállás mellett sikerült szert tennünk egy hátizsákra (nem nejlon táskára) ami tartalmazta a chip-et, rajtszámot, ismertetőt a versenyről, technikai ujjatlan pólót, édességet és a maratonosok kulacsot a félmaratonosok energiaitalt is kaptak. A városközpont rendkívül szép és nagyon élhető hely benyomását keltette. Volt itt minden: zöld parkok fehér padokkal, zenélő szökőkút, szűk utcák apró üzletekkel, pékségek, kávézók és mindezt megkoronázta a verseny maga. Kaptunk kupont az esti tészta partyra, de mivel kevesebb kuponunk volt, mint amennyi éhes száj ezért inkább megkérdeztünk egy nénit, hogy hol ehetünk jó helyi kaját. A néni ajánlott pár helyet melyek közül a Polska krčma nyerte el tetszésünk, melyről kiderült miután megtaláltuk, hogy igazából Keltská krčma és semmilyen sztrapacska szerű sőt tészta étellel se tudnak szolgálni, így továbbálltunk és ráleltünk a Reštaurácia Bakchus -ra ahol söröztünk egy jót és betoltuk a szénhidrát adagunk sztrapacska formájában. Ezután felkerestük újra a versenyközpontot és megtudtuk, hogy merre van a tészta party. Sajnos a város másik részén volt ahová villamosozni kellett, de szerencsére a verseny résztvevőinek ezen alkalomból ingyenes volt a villamos. Ez szerintem egy rendkívül figyelmes apróság a szervezők részéről. Az ismételt vacsorán kaptunk alkoholmentes sört és csokoládét így másodjára is bekajáltunk. Ha már ingyen van alapon. :) Ezután visszatértünk a szállásra és 22 óra magasságában lepihentünk, hogy másnap frissen és üdén léphessünk a rajtvonalhoz.

        6:15-kor szinte egyszerre szólaltak meg az ébresztők és mindannyian elkezdtük betermelni a reggelit, mert alig 3 óra volt a rajtig. Zsoltnak olyan korai volt ez az időpont, hogy reggeli után azonnal vissza is feküdt egy órára, mi Lacival és Viktorral elkezdtünk lassacskán készülődni. Negyed kilencig csendesen készülődött mindenki, szinte tapintható volt, hogy nem egy átlagos nap elé nézünk. Felöltöztünk és felhelyeztük a rajtszámokat melyekből kettőt is kaptunk. Az ismertető alapján mindkettőt fel kellett helyeznünk, ez kicsit kényelmetlen, de van benne okosság, hiszen minden kategóriának más volt a rajtszáma. Így elsőre láthattad a közeledben futókról, hogy egy versenyben indultatok-e, vagy ő csak azért húz el melletted szinte állva hagyva mert váltóban fut. A rajtszámokon mindenkinek szerepelt a neve és külföldi esetén az országa zászlaja. Futás közben olykor bele is merültem a versenytársaim neveinek olvasgatásába. :)

        A rajt helyszínére 10 perc alatt kiérkeztünk és megkezdtük a bemelegítést. Fél óra volt a rajtig, rövidesen beesett Peti is, (ő feleségével külön hotelben szállt meg) rövidesen beálltunk a tömegbe a rajtvonal mögé. Lacit és Viktort elvesztettük, ha jól tudom nekik sikerült előrébb helyet csípniük. A tömeg kicsinek tűnt a Nike félmaratonnal összevetve, gondolom ez a létszámkorlátnak is köszönhető. Ideális volt minden, ezúttal nem kellett WC-re mennem mint a Nike félmaraton és az időjárás is kellemes volt. Petivel megbeszéltük, hogy együtt haladunk és a verseny utolsó harmadában, majd eldöntjük milyen taktikával fejezzük be.

        A rajtpisztoly eldördült és szinte azonnal elindult a tömeg, nem kellett vánszorogni és sétálgatni ez kicsit váratlanul is ért, hogy 1 perc elteltével már át is haladtunk a rajtvonalon. Lányos zavaromban az Endomondo-t is késve indítottam. :) A tömeg a téren kettéválik és megkerüli a Szent Erzsébet-dómot mely Európa legkeletibb fekvésű gótikus székesegyháza. Az Opera épülete után újra összeér a "kettészelt" mezőny. Itt vettem észre üde színfoltként a téren átfutó vízfolyást ami a semmiből tűnik elő, majd eltűnik és a székesegyház után újra előbukkan. A verseny első kilométerét erősebben kezdtük, köszönhetően egy kemény rock bandának akik előtt elfutva éppen akkor üvöltött hatalmasat az énekes a mikrofonba. :) A tempóból vissza kellett venni, mert takarékoskodni akartunk az erőforrásainkkal. Peti Endomondója folyamatosan diktálta az tempónkat és ennek megfelelően mindig korrigáltunk. Főleg lassítanunk kellett, mert a mezőny nagyon vitt minket, mindenki remek tempóban futott. Sokszor az az érzésem volt, hogy túl lassan futunk, mert annyian előztek minket, de minden kili után kiderült, hogy márpedig pont jó 5:40 körüli tempóban futunk. Sikerült egyik szakaszon látnunk szembe haladni az élmezőnyt. Mikor mi a harmadik kilit kezdtük ők már a hatodikat kezdték!

        Az első 3 kili után jött egy külvárosi szakasz ami annyira nem volt izgalmas, de még itt is szép számmal álltak a pálya szélén szurkolók ami nagyon tetszett. Úgy általában sokkal többen szurkoltak a futóknak és ez nekem nagyon sokat számított. A hazai versenyeken mindig hiányolom a szurkolókat a pálya széléről. Kicsit úgy érzem ilyenkor, mintha csak egy szűk flúgos, megtűrt csoport tagjaként futnék akit csak megtűrnek a városlakók. Nos Kassán ezt kicsit se éreztem, ott a város egy emberként csápolt és lelkesített minden futót hovatartozás nélkül!
Visszatérve a versenyre, öt kilinél jött az első frissítés amit én kihagytam, úgy éreztem nincs rá vízre szükségem az első 10 kilométeren. Az útvonal hat kilométert követően visszavezetett a belvárosba. Ekkor már kicsit csendesebben futottunk Petivel egymás mellett. Én folyamatosan gyorsabb tempóra akartam kapcsolni, de Peti nagyon bölcsen visszahúzott, hiszen így is jó ezreket mentünk. Nehéz volt megbarátkozni a gondolattal, de ez mégis 21 km és nem 10-15 mint amit hétvégeken szoktam futni. A következő frissítőponton már én is szereztem vizet. Volt itt még piros műanyag palackban valami ital, de ezt nem mertem kipróbálni. Peti 5 kilinél belekóstolt és azonnal ki is köpte, ezért maradtunk a víznél. Apróság, de az útvonal végig fel volt festve az úttestre kék nyilakkal és a frissítőpontok helyét 200 méterrel korábban jelezték szintén útfelfestéssel. Szerintem ez baromi jó, mert így már időben tudsz helyezkedni és agyalni azon, hogy mire van szükséged. A választék nem volt nagy. Volt víz és izo ital. Az asztalok nem voltak poharakkal tele, de folyamatosan pakolták ki a vizet pohárba és mindenkinek jutott akinek szüksége volt rá.

        11 kili után jött egy kicsit megterhelőbb egyhangú szakasz egészen 14 kiliig. Legjobban a rakparthoz hasonlíthatnám. Hosszú egyenes és napsütötte szakasz. 11 kilinél láttam az első sétáló embert és szerintem összesen egy kezemen meg tudnám számolni a belesétáló emberek számát. Kicsit se volt akadályverseny feeling mint Budapesten. Tudom ez nem szép dolog, de engem rendkívül bosszant, mikor sétáló, vagy teljesen magukról megfeledkezett cikázó futókra kell figyelni. Itt ilyen nem volt! Itt mindenki tudott figyelni a másikra, mivel a rendezőség tiltotta a zenehallgatást futás közben. Indoklásuk szerint a futók nagy létszáma (hehe nagy létszám 3000 fő) és a városi forgalom miatt balesetveszélyes lehet a zenehallgatás. Vicces, hogy itthon ilyenekkel nem törődnek és nekieresztenek a városnak 6-7ezer embert. A lényegre visszatérve, 13 kilinél Peti bejelentette, hogy ő most megáll és benyom egy kis gélt, mert szükségét érzi. Sajnáltam, hogy így döntött és szívesen futottam volna vele, de féltem tőle, hogy ha leállok nem tudok újra ritmusomra találni. Ezután végig arra gondoltam, hogy vajon mi lehet vele, és ez a gondolat a célba érkezésik motoszkált bennem. Az egyedüli futást kis segítséggel folytattam, ugyanis kiszúrtam egy lányt aki pont a mi ritmusunkban futott így ráakaszkodtam.

        15 kili magasságában magyar beszéd csapta meg a fülem. Egyre közelebbről hallottam magam mögül és már izgatottan vártam, hogy üdvözöljek egy magyar futótársat. A meglepetésem akkor lett nagyobb mikor megláttam, hogy egy igazi betyár volt a hang forrása teljes felszerelésben. Kicsit beszélgettünk és próbáltam ráragadni, de olyan tempóban futotta maratoni versenyét amit én a kis félmaratoni távomon se tudtam volna tartani. Még hogy tartani! Úgy éreztem 16 kili után, hogy már igazán jöhetne a célkapu mert nekem elegem lett ebből a versenyből. Egyre jobban tűzött a nap és ár ittam vizet és izot is, de az ennivaló hiányát ezek nem pótolták. Valamiért a félmaratonosoknak nem jutott semmilyen ennivaló, csak a második körre pakolták ki a banánt, cukrot és sót a maratonosok részére.

        A káros gondolatok elhessegetése után 19 kilinél találtam magam és úgy éreztem itt az ideje, hogy kicsit megembereljem magam, és ennek megfelelően próbáltam rákapcsolni. Kicsit sikerült is gyorsulnom és már az utolsó hosszú egyenesen futottunk. Éreztem, hogy nagyon elfogyott az erő a lábaimból és bármennyire is próbálok nem megy a gyorsulás. A pulzusom normális volt, szabályosan vettem a levegőt, de mégse tudtam gyorsulni. Végül megpillantottam egy célkaput ami megváltásként bukkant fel és szinte hihetetlennek éreztem, hogy ilyen hamar véget ér küzdelmem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a célkapu nem a számomra megváltást nyújtó. Itt a görkorisoknak volt a célkapujuk, nekünk futóknak még egy kilit kellett megtenni a megváltásig. Az utolsó kiliken próbáltam mosolyt varázsolni az arcomra meglehetősen kevés sikerrel. Annyira kész voltam, hogy azt se hallottam meg mikor Péter felesége a nevemet kiabálva szurkolt a célban. :S Beérkeztem és nagyon boldog voltam. Péter pár percre rá hatalmas hajrában szintén befutott. Nagyon aggódtam érte és megkönnyebbültem mikor láttam, hogy beérkezett és sikerült a 2 órán belüli célját teljesítenie.

        Utolsó néhány kilin volt még olyan naív elképzelésem, hogy talán sikerülhet az álom 1:55-ös időt megközelíteni, de mivel a lábaim ebben nem támogattak így ez álom maradt. 1:57:56-os időt sikerült futnom ez két perces javulás a Nike félmaratonomhoz viszonyítva. Számomra tejesen megfelelő volt ez az eredmény főleg, hogy az kiírt edzések egy részét ellógtam.

        Megkaptuk az érmet és a befutócsomagot, ami tartalmazott vizet, gyümölcsöt és édességet, továbbá mindenki választhatott üdítőt vagy sört. Had nem mondjam, hogy mindenki a sörnél állt sorban. :) Miután felmarkoltam a sört is, visszamentem a szállásra és lefürödtem, majd visszasiettünk a célba, hogy lássuk a többiek befutását. Sajnos Laciról lekéstünk, mert sikerült PB-t futnia, Viktort gyomra kicsit megborult az izotól ezért kicsit ki kellett állnia és később folytatta a versenyt. A fél órás kitérőt nagyon bánta, de végül teljesítette a 42 kilit. Végül Zsolt is beérkezett, sajnos neki a felkészülés hiánya okozott problémát és belesétálással, de sikerült beérkeznie.

        A verseny után csendes-pihenő következett a szálláson, itt még benyomtam egy szendvicset amit az útra készítettem. Sajnos a szendvics már nem volt a legjobb formájában így két óra benntartózkodás után, mikor felébredtem elfogott az izzadás és kijött belőlem. :( Az estére csak hárman maradtunk, Laci, Viktor és jómagam. Így mentünk városnézésre és vacsizni újfent a Bakchus -ba, ahol most húst akartunk enni hússal. A Laci és Viktor steak-et rendeltek én töltött csirke mellett. A gyomrom folytatta a rendetlenkedést így a vacsorát inkább elcsomagoltattam. Mire hazaértünk már megvolt a hardware-s reset az emésztésemben és meg tudtam enni a vacsorát.

        Hétfőn reggel összepakoltunk és az dóm tőszomszédságában egy pékségben reggeliztünk. A pékségben megvitattuk az előző napot. Van aki örült a PB-nek és van aki kevésbé örült a gyenge teljesítményének. Azt azért tanulságként elkönyveltem, hogy a maraton lefutása olyan mint a szüzesség elvesztése a szexben. Sokan már egy maraton lefutása után maratonistának tarják magukat ami szerintem tévedés. Ha maradunk a szexnél mint párhuzam, egy szexelés után csak elvesztettük a szüzességünk, de nem jelenti azt, hogy jók vagy rosszak vagyunk csak összejött egy numera. Akkor tekintheti szerintem maratonistának magát az ember, ha már több "aktus" van a háta mögött és megtapasztalta a mennyet és a poklot is. Viktornak ez volt a 6. maratonja és most tapasztalt olyat amit eddig még soha. Ki kellett állnia, és fél órás gyomorbántalmak után visszatérni "felállni" és bevégezni. Az ilyenektől lesz valaki maratonista szerintem, vagy amikor Szasza módra egy vasárnapi punnyadás után lemész futni egy 42 kilis körre. Reggeli után leadtuk a kulcsokat és egy kis városnézés és fotózás után a maratoni szobornál hazaindultunk.

       Hazafelé útba ejtettük Encsen az Anyukám mondta éttermet, mely a 2011-es kalauz szerint Magyarország negyedik legjobb olasz étterme. Az első háromban nem jártam, de azt bizton állíthatom, hogy tényleg rendkívüli hely! A fülest Viktor kapta futás közben, mikor szóba elegyedett egy miskolci sráccal. :) Végül egy kiadós pizzázás után délután négyre értünk haza lezárandó egy remek hétvégét.

Piliscsabai terepduatlon OB

        Evolúciós fejlődésem során újabb mérföldkőhöz érkeztem az elmúlt napokban. Elsőként a Pozsonyt követő futáson egy csekély alvás után Piliscsabán volt jelenésünk. Tibi haverommal ugyanis beneveztünk az X2S terepduatlon versenyére.
        A másik jelentős lépés a szerdai SZESZ (Szerda Esti Szeánsz) volt a HHH-n (Hármashatárhegyen). Ez a futás már az elején megtetszett, de nem volt meg a kellő elhatározásom egy ilyen kemény futáshoz. Az utóbbi hetekben, viszont ismerőseim meggyőztek arról, hogy ott a helyem és garantálták, hogy teljesíteni tudom.

        Péter csapattársam ajánlotta figyelmembe a piliscsabai versenyt, Köcsög csapatunk levelezőlistáján. Azonnal megtetszett a verseny, főleg a terepduatlon része, ahol 5-22-7 kili bontásban kellett futni, tekerni és végül újra futni. Azonnal megkörnyékeztem Tibi haverom, mert neki a terepbicajozás jól megy, és gondoltam csapatban indulva ő tekerhetne én pedig futok. Az elején azért győzködnöm kellett kicsit, de végül belevágtunk a versenybe és pénteki megbeszélés után, vasárnap elmentünk Piliscsabára.
       A szervezés hiányosságai már a rajtszámfelvételkor kiderültek, amikor azért kellett kétszer sorba állnunk, mert aki osztotta a rajtszámot nem tudta kezelni a számítógépet, így az adataink rögzítése érdekében külön másik sort alakítottak ki, ahol egy srác újra rögzítette az adatainkat immáron számítógépre is. Mivel rengeteg versenyt rendeztek párhuzamosan nagyon feszes volt a menetrend. A sok verseny miatt be is szaladt egy kis csúszás a menetrendbe, de ez a negyed óra elfogadható mértékű volt. Az viszont bosszantóbb, hogy mennyire szerencsétlen volt a versenyközpont kialakítása, és milyen kevés információ állt a versenyzők rendelkezésére a helyszínen.
        Amíg várakoztunk a 11 órás kezdésre Tibi a bicaját szerelte én pedig melegítettem. Már ekkor észleltük a hiányosságokat a pálya kijelölésében, amikor a szemünk láttára tévedtek el versenyzők, vagy tanácstalanul keresték a rajt/cél helyszínét. Csak reméltük, hogy kinn a terepen nem lesz ilyen probla, mert ott főleg kerékpáron nincs sok idő a tájékozódásra.

        Eljött a rajt ideje és felsorakoztunk a rajtnál. Az utolsó harmadban helyezkedtem el, és már az első pár kilik emelkedővel indultak ami később csak keményebb lett. Fél füllel hallottam, hogy egy helyen kétfelé ágazik a mezőny, ugyanis a rövidtávú versenyzőknek másik úton kell menni, sajnos ott nem derült ki ez mit jelent, de szerencsére a kellő helyen egy kis tétlenség után útba irányítottak. A futás jól ment, sőt kicsit még takarékosan is futottam, de nem bántam, mert az első 5 kili után még 7 kili várt rám.

Tibi versenyben

        Előbb azonban váltás következett és a chip átadása csapattársamnak aki belecsapott a lecsóba és megindult a kerékpáros szakaszának. Számításaink alapján most 22 kili bicajozás jött ami kb. 2 órás pihenőt jelentett számomra. Ezt az időt regenerálódással és fényképek készítésével töltöttem. A kerékpárosoknak 2 kört kellett megtenniük, ezért egy óra elteltével vártam Tibit és elő is került így a menetrendnek megfelelően, még legalább egy órám volt az ismételt váltásig. A várakozás során többször elképedtem a szervezők bénázásain, kezdve onnan, hogy a pályán keresztül eresztették ki/be az autókat ezért nem egyszer kényelmetlenséget okoztak a bicajosoknak az autósok. Az se volt teljesen egyértelmű, hogy a második kör hol kezdődik, erre egy hölgyet állítottak ki a kereszteződésbe, aki folyton próbálta több-kevesebb sikerrel irányítani a versenyzőket. Kérdezgette, hogy "első vagy második köröd" és a választól függően mutatta merre kell menni. Gondolhatjátok, hogy ez egy verseny közepette elég szerencsétlen megoldás. Ha kicsit gondosabbak elhelyezhettek volna pár útbaigazító táblát, amit messziről észrevehetnek a kerékpárosok.

a depó

         A depóban ahol a kerékpárokat kellett tárolni a verseny alatt szintén káosz volt. Általában a futók nem tudták merre van a kijárat. A végén megszántam őket, és a szervezők mellett én is segítetten, hiszen nekem úgyis volt időm amíg Tibire vártam. Tibi végül beérkezett, és láttam nagyon kitekerte magát, de sérülés nélkül teljesítette a távot.

Peti itt már mosolyog :)

        Újabb chipcsere következett, és megindultam 7 km-es utolsó szakaszomra. Ekkor jött a megdöbbentő felismerés, hogy a két óra pihenés mintha semmit se jelentett volna, erőtlenül emeltem egymás után lábaim már az első enyhe emelkedőkön is. Nagyon megijedtem, hogy ebből baj lesz, később azonban bemelegedtem és sikerült egy a korábbinál visszafogottabb, de haladós tempót felvenni. A végén még találkoztam CkPetivel is, aki eközben elindult a 14 kilis terepfutáson és láttam rajta, hogy kemény 7 kili van már mögötte. Ő ugyanazt a kört írta le mint én, csak kétszer. A táv felénél már átkoztam magam, hogy miért pont egy TEREPduatlonba vágtunk bele, mikor elég lett volna egy mezei duatlon is kezdésnek. A lelkesedést egyedül az tartotta bennem, hogy ketten küzdöttünk eleget és ha itt feladom az már nagyon égő lenne. Végül küzdések árán, de beértem és Tibi ekkorra már pihentebben várt a célban és nagyon örültem, hogy túl vagyok az egész történeten. Jó verseny volt, és igazán élveztem a terep változatosságát, de a szervezés hiányosságai keserű ízt adtak a rendezvénynek. A célban még bevártuk Petit és ezután egy kellemes kajálás után hazaindultunk és otthon kivakartam magam a mocsokból egy kád vízben.

a világos sáv a chip helyét jelöli :P

A futások az endomondón itt és itt tekinthetők meg.

Éjszakai futás Pozsonyban

        Újabb történelmi pillanatot élhettem meg futótevékenységem alakulásában, ugyanis sikeresen abszolváltam első határon túli  versenyem! A következő sorokban megpróbálom leírni milyen tapasztalatokkal gazdagodtam, és párhuzamot kívánok vonni hazai rendezésű hasonló versennyel.

        A versenyt Laci szúrta ki, amiért nem győzök elég hálás lenni, mert általa egy rendkívül kellemes verseny részese lehettem. Az elhatározás augusztus végén született, és azonnal neveztünk és fizettünk is, mert a létszámot 2800 főben korlátozták, és ekkor már csak pár száz férőhely volt. A versenyre sikerült még bebolondítani Timit és Évit, így egy kellemes négyfős különítmény állt össze. A vezetés részét nagyon szívesen felvállaltam, és kitaláltuk, hogy bár nem lesz ottalvós a buli, de korábban kimehetnénk és egy kis városnézéssel egybeköthetnénk a versenyt. A szervezés nem igényelt nagy előkészületeket, hiszen 200 km-re és 2 órányira van csak Pozsony. Timi külön kedveskedett almás pitével, ami rendkívül jól esett a futás után. Évi pedig saját sütésű kenyér főszereplésével szendvicseket készített, ami a városnézés alatt volt kellemes elemózsia. Mi fiúk is kitettünk magunkért, hiszen én hoztam az autót és nyomtattam mindenféle okosságot Laci pedig nyelvtudásával járult hozzá csapatunk sikeréhez. :)

        Annak ellenére, hogy helyismeretünk csekély volt sikerült a versenyközpont tövében letenni az autót egy mélygarázsban, és innen indultunk felfedező körútra. A helyszín maga egy Dunára néző hatalmas iroda és szállodakomplexum. A versenyközpontot gyorsan megtaláltuk, és átvettük a rajtcsomagot meg a csipik-et (chipeket). Számomra meglepő volt, hogy semmiféle letéti díjat nem kellett fizetni. Ez BSI rendezvényen elkerülhetetlen, és szerintem kicsit bosszantó apróság. Emlékszem egyszer a nevezési irodában próbáltam felváltani egy 2000 forintost 2db 1000 forintosra. Mert annak ellenére, hogy két chipet vettem fel ami összesen 2000 forint ők csak 2db 1000 forintost fogadtak el. :( Azt nem értem a BSI miért ragaszkodik ehhez, más pl. haza MTB versenyeken se kérnek letéti díjat. A csomagfelvétel után benéztünk egy helyi Spuriba és elmentünk turistáskodni. Persze voltam akkora balfék, hogy még azt a fényképezőgépet is a kocsiba zártam, ami az Évié volt így sikerült nem készítenem néhány száz fotót. Melyek ott porosodnának egy könyvtárban a gépemen.

 

        A városnézés során érintettük a pálya több szakaszát is így alaposan áttanulmányoztuk a helyszínt. Egy helyen Évi még végzett helyreállításokat is a kockakő burkolaton! A városnézést próbáltuk korlátozni, mert nem volt célunk egy teljesítménytúrát is letolni a futást megelőzően. Laci, mint a csapat nyelvésze olvasta a különböző szövegeket, amire rámutattunk és mivel e képessége jónak bizonyult rá bíztuk az étterem kiválasztását is. A kiválasztás alapjául a Kofola vagy a sör árát használta. Kései ebédnek Évi kivételével, aki csirkemellet kért paradicsom salival mindenki sztrapacskát rendelt.

        Ebéd után visszalátogattunk a verseny helyszínére, ahol már délelőtt tíztől különböző programok voltak. Gyerek versenyek, énekesek és egyéb fellépők. A Duna partján sütkérezve még megvártuk a naplementét, és elmentünk átöltözni. Mire felértünk már jócskán megtelt a környék futókkal, fél óra volt a rajtig. Gyorsan meglátogattuk a Toi Toi vécéket ahol számomra meglepő módon a versenyzők 2, azaz kettő sorba rendeződtek, és türelmesen nem egymást taposva kivárták sorukat a ca. 30 vécé előtt! Emlékszem Nike félmaratonon azért nem ejtettem útba a toalettet, mert akkora átláthatatlan tömeg volt a környezetükben, amiben nem volt kedvem küzdeni. Bemelegítés után kivonultunk a rajt helyszínére ahol kicsi tömeg már gyülekezett. Laci benyomult az elejébe mi hátul a tömegtől 100 méterre várakoztunk. Mondtam a csajoknak, hogy nem akarok megszakadni ezért velük futok. Azután jött a meglepetés mikor dobok hangja csapta meg a fülünk, és az egyik sarok mögül még előkerült több mint kétezer futó. Így rögvest a mezőny közepébe csöppentünk és megbékéltünk a gondolattal. Pár perc feszültségkeltés után már rajtolhattunk is.

        A rajt után azonnal vettünk egy balost, és bevezettek minket a zöld méteres Nike felirattal megvilágított alagútba ahol megtettük első kilinket. Az alagútban hullámokban haladt végig a tömeg hangja ami, nagyon hátborzongató volt kb. úgy, mint itthon az EDF futáson. Annyi különbség volt talán, hogy a verseny alatt nem előzgettek motoros fényképészek orrunk alá nyomva a bűzt, viszont volt DJ aki nyomta a ritmust. Nem volt túl sok meghalni vágyó futó, aki ráeszmélt, hogy 1000 méter lefutása is sokk nekik. Volt viszont sok igazi sportember, bár az elején ment a helyezkedés és az előzés mégse kellett gyalogolnom a rajt után! A lányok tempója viszont nekem lassúnak bizonyult, ezért kicsit rákapcsoltam, de csak annyira ami nekem kényelmes. Nem előzgettem túlságosan sokat, inkább nézegettem a várost és élveztem a futást. A hídig nem volt különösebb tömegnyomor se. Persze aki sietett annak akadtak problémái főleg a hidakon, mert ott a járdán kellett futnunk. Néhány helyen voltak akadályok, amit nem sikerült eltávolítaniuk a szervezőknek, ott folyamatosan Pozor-ozó segítők figyelmeztették a futókat.

        A Dunán átérve elég idegesítő volt, hogy egy szakaszon vak sötétben kellett futnunk, ahol volt világítás ott pedig elvakított minket a túlzott világítás. Ekkor vettem hasznát a sapkának, amit kaptunk és viseltem is futás közben. A 8,8km-es táv felénél volt frissítőállomás, ahol mindenki profi élsportoló módjára öntötte magába a vizet, majd véletlenszerű irányba dobálta a poharakat! Szurkolókból nem volt hiány, ami főleg annak is betudható, hogy átvezették a mezőnyt a helyi Váci utcán, és ott a teraszon ücsörgők tapsoltak és szurkoltak mint BÉF-en. Lepacsiztam jó néhány szurkolóval, és ahol tudtam viszonoztam a tapsukat, mert úgy érzem minden bátorítást meg kell hálálni. A verseny végére elkezdtem kicsit határozottabb tempót felvenni, és találtam egy versenytársat, akivel egymást előzgettük folyamatosan. Nagyon izgalmassá tette így számomra az utolsó 2000 métert, és nem is igazán emlékszem a befutóra, csak azt tudom, hogy nagy volt a tömeg a kordon mögött és végül én értem be előbb! :) Ahogy bezuhantam elkezdtem hömpölyögni a szokásos tömeggel, de ekkor csilingelés csapta meg a fülem. Azonnal kiszúrtam, hogy itt már folyik a teljesítőknek járó érem kiosztása. Valahogy ezt is sokkal lazábban oldották meg a szlovák szervezők. Itt ugyanis beálltak a tömegbe a kislányok, és elkezdték mindenkinek osztogatni a jól megérdemelt jutalmat. Szerintem ha kétszer állok sorba az se tűnt volna fel nekik. Itt megvártam Évit és Timit, majd kihaladtunk és felnyaláboltunk magunknak pár ásványvizet, amit szintén csak úgy elvehettünk mindenféle kontroll nélkül. Sőt még sört is osztogattak szintén annyit hozhattál el amennyit csak akartál. Nem tudom ez felénk miért nem működik, lehet a magyar mentalitás miatt??? A csipiket is csak úgy le kellett adni, itt még osztogattak dobozokból érmeket azoknak, akik esetleg nem jutottak volna hozzá a befutáskor.

        Megkerestük Lacit, aki az előre megbeszélt helyen várt minket, és elmesélte, hogy valami Mikulás előzte meg a befutónál. Azt majdnem el is felejtettem írni, hogy Laci igazi meglepetésként pizsomában futotta végig (pizsama?) a versenyt. Ahogy elnéztem a futók nem kis örömére egy kis színt vitt a versenybe. :) Világoskék színt... :D  Sörözés közben elmeséltük egymásnak élményeinket. Mindenki nagyon élvezte a futást, és ez szerintem egy tökéletes pozsonyi nap lezárása volt. Azaz lett volna, hiszen a lezárás az volt amikor egy Lukoil kútnál felzabáltuk az almás pitét.

Mikulas Dzurinda megelőzi a mi Lacinkat

        Visszaúton kicsit már fáradtam és az volt mélypontom amikor, Laci és Évi mélységekbe menő eszmecserét folytattak a Magyarországi zsidó nyelvoktatás jelenkori helyzetéről. Ez volt az a rész, amit Timi szerencséjére átaludt. :D Budapestre éjfélre értünk vissza és a délelőtti sorrend fordítottjának megfelelően megszabadultam kedves sporttársaimtól. Hazaérvén várt egy fürdő és az ágy, betoltam a rajtcsomagban kapott altató hatású italt.

Továbbá ajánlom mindenki figyelmébe Évi és Timi szintén a témában írt blogbejegyzéseit!

A bejegyzésben található képeket és még sok másikat is a behame.sk oldalán nézhetitek meg.

Update:
Elérhető online eredménylista és készíthető saját oklevél! :P

Ember a gáton teljesítménytúra

Ezt a túrát azért választottam, mert egyszerűnek tűnt és úgy gondoltam ideális terep arra, hogy kipróbáljam mennyit tudok kényelmes tempóban futni. A terep szép sík így a szintekkel nincs gond és mégse olyan unalmas, mint a szigeten körözni. Na az volt az álom. :)

Érdekes, hogy a túrát már sokszor megrendezték mégse hallottam róla, hogy elvetemült emberek éjszaka a falu tövében bandukolnak már 20. alkalommal. Próbáltam okosan minél kevesebb cuccot magammal vinni, hiszen futni is akartam és szüleim óvó figyelmével szegélyezve úgy gondoltam, ha valami hiányzik, majd depóznak (ellátnak). Arról sajnos ők se tehettek, hogy egy kiadós izomlázzal indultam neki a túrának, amit egy csütörtöki kettlebell óra keretében szereztem. Különböző helyeken volt izomlázam ami csak a saját ostobaságomnak köszönhetek, de munkatársam már régóta nyúzott, hogy tartsak vele egy alkalommal. A túrán debütált új hátizsákom, amit mesterem és kedvenc futótársam ajánlott. (a táskával volt a legkevesebb gond)

Az első szakasz

1,9km vicc
Apuval megérkeztünk Csongrádra ami önmagában egy élmény, mert apu rengeteget tud mesélni szinte bármiről. A csongrádi vasútállomásról hatodikként rajtoltam és már most elmondom ez a mezőny közepe volt. Az első ellenőrző pont 1,8 km-re volt, ami szerintem szánalmasan kevés és értelmetlen. Nem is kezdtem el futni főleg annak tudatában, hogy a pontőr utánam indult el az rajthelyről. A ponton közölték, hogy negyedik vagyok és láttam is az első három túrázót.

A második szakasz

39km unalom
A szakasz elején elkezdtem kényelmesen kocogni 6:20-6:40-es tempóval. Megelőztem rövidesen kettő túratársat majd kicsit később az élen haladó lányt is aki kedvesen lelkesített amit viszonoztam. Kicsit bántam, hogy nem álltam le vele cseverészni, lehet többet ért volna a későbbiek ismeretében. :) A nap elég tisztességesen fűtött, de ennek ellenére kellemes hangulatban futottam. A táj nem volt túl változatos, egyik oldalon a Tisza másikon valami alföld. Sajnos miután átkeltem a közúti hídon a táj nem lett változatosabb csak "megtükrözték". 7 kili után elkezdett fájni a mellkasom az izzadás hatására kidörzsölődtem ezért inkább ráhagytam a futást. Kicsit sajnáltam, mert elég rövidre sikeredett, de úgy éreztem inkább óvatos leszek, mert messze még a vége.
A séta keservesen lassú volt a futást követően, minden megtett kilométer örökkévalóságig tartott. (10-11 perc) Mindszentnél kell kapnom vizet és apu is ott vár majd addig "csak" 21 kilit kell megtennem. Számításaim szerint 210 perc ami azért több mint három óra egy kegyetlenül ingerszegény útvonalon. Mivel kevesen indultunk és azt a kevés embert is megelőztem társaságom se akadt. Ekkor már bántam, hogy belehúztam az elején, de legalább zenét vihettem volna magammal.

Jobbra erdő balra alföld. Éljen!

Olykor feldobta a balra alföldet pár épület vagy állatok. 2 nyúl, 4 őz és 32 marha. Egyszer csak tekert szembe két kerékpáros kb. másfél óra múlva és hallottam, hogy mondja egyik a másiknak "kérdezzük meg". Azután meg is kérdezték: Ember a gáton? Mondom igen, erre gratuláltak, hogy tök jó meg király és ők is oda igyekeznek a kerékpáros részre. Tavaly csak odafelé teljesítették, de most vissza is ki akarták próbálni. Gratuláltam nekik főleg, mert én a töltést elnézve egyes szakaszokon nagyon nem tekertem volna annyira homokos vagy barázdált volt. A meleg nagyon kezdett elviselhetetlen lenni, elkezdtem egyre sűrűbben inni csecse ivótasakos hátizsákomból. :)


Ember a gáton nagyobb térképen való megjelenítése

Az ellenőrzőpontok egymástól 1,9 - 39 - 15 - 8,7 - 6,7 távolságban helyezték el. Az első rövid szakasz után van egy nagyon hosszú. Ez szerintem elég szerencsétlen felosztás.

A hosszú egyhangú menetelés alatt kitaláltam, hogy Mindszent elérése előtt kicsit újra futni fogok a 25. km megtétele után. Az elhatározásomban segített az, hogy legnagyobb meglepetésemre egyszer csak megelőztek! Ezt roppant módon sérelmeztem és már-már személyem elleni támadásnak véltem ennyi unalom után főleg, hogy bármi szó nélkül elment mellettem versenytársam. Persze gondoltam, hogy úgyse lehetek első, mert minden túrán előkerülnek a terepfutók, de mégis meglepett. Az idősebb úriember nevezzük Tamásnak a sétálást és a tempós futást váltogatva haladt előre. Gondoltam na akkor itt az ideje futni és a frissítésig hátralévő 5 kilit lefutom. Na meg legalább kicsit megszorongatom ellenfelem, hogy érezze a törődést. :)
Én konstans 6 perces tempókkal futottam, míg ő ha futott 5:40 körül tette ha gyalogolt akkor 8 perces tempóban haladt. Így pár km után beértem és üdvözöltem. Mindszent előtt még akadt pár szurkoló gyerek akik futottak velem egy szakaszon sőt még a kedvükért emeltem a tempón is. Kellemesen elbeszélgettem velük, majd hátra maradtak bevárni a kishúgukat aki nem tudott úgy futni. A frissítőponton nem igazán sikerült figyelmet kiérdemelnem, pedig elsőként úgy gondoltam kicsit azért észrevehetnének. Tamás kicsit lemaradt tőlem, mert átlagában lassabban haladt. Nagy volt a sürgés-forgás Mindszentnél, mert innen rajtoltak a rövidebb távon indulók és ők azért többen voltak. Végül csak szóba álltak velem és mondták, hogy jár nekem egy csoki. Én ez ellen tiltakoztam és kértem vizet, mert arra nagyobb szükségem volt. Ezt megtagadták tőlem, mert az a kerékpárosoknak van fenntartva. Hiába mutogattam a lapom, hogy itt ígértek vizet és a csoki kell a francnak az van nekem is csak hosszas győzködés után sikerült szereznem vizet.
Közbe beért Tamás is aki rutinosan elkerülte a frissítőt és egy kutat vett célba amit azonnal megrohantam én is és feltöltöttem fogyatkozó vízkészletem. Közben felhívtam édesapám aki mint utólag kiderült egy halászlé elfogyasztása után átment Mártélyra. Szóval itt nem sikerült a találkozás apuval. A gyerekekkel találkoztam még és őszinte csodálatuk közepette elmeséltem, hogy Csongrádról indultam és még jobban csodáltak mikor elmondtam, hogy Szegedre tartok.

Űjdonsült versenytársammal, Tamással indultam tovább és szóba elegyedtünk. Mint kiderült ő már nem először jár ezen a túrán és nem igazán van elragadtatva a szervezéstől, viszont mivel itt Szeged közelében nem sok túrát szerveznek ezzel kell beérni. Ez kicsit aggodalomra adott okot. Mondta, hogy ő saját maga megoldja meg a depózást ismerőse által aki Mártély előtt várja frissítéssel. Gondoltam akkor nekem is ezt kell tennem és mivel Mártélyig még van másfél óra így az elegendő idő arra, hogy apu szerezzen valamit enni. A tempó társamnak köszönhetően kicsit erősebb lett és 8 perces sétával valamint folyamatos beszélgetéssel gyorsan repültek a kilik. Rengeteg hasznos információval lettem gazdagabb a hosszú túrákat illetően melyekre ezen bejegyzésen belül kevés lenne a hely.
Tamás találkozott ismerősével és az ellenőrzőpontra egyedül érkeztem. Ismét első voltam ami persze csak látszólagos volt, mert Tamás fél órával később indult amit ledolgozott szinte nullára. Mártélynál pecsételés a ponton és kaptam egy almát valamint apu adott egy szőlőt amit még Csongrádon bugázott valami nőtől. Hát ez is több mint a semmi alapon gyorsan bezabáltam a gyümölcsöket és indultam tovább.

A harmadik szakasz

15km sötétben
Tamás eltűnt, mint az aranyóra! Kicsit meglepődtem, de haladtam tovább 10 perces tempóban. Fontolgattam a futást, mert azt vettem észre az valahogy kevésbé fájdalmas a lábaimnak. Volt 15 km a következő pontig ami már Algyő volt. Mondtam apunak, hogy addigra szerezzen nekem Magnéziumot és valami ennivalót, mert nagyon sovány az ellátás.
Nővéremmel beszéltem aki már egyszer hívott, de akkor még futottam ezért nem vettem fel a telefont. Mondtam nővéremnek, hogy 23 óra magasságában érek Algyőre és ezt adja át a többieknek. Nem akartam, hogy ott várjanak órákat, mert Mártélynál is éreztem, hogy apu nagyon türelmetlenkedett és fárasztó volt neki ott szobrozni.
(Persze nem tudom mit várt ez azért nem futóverseny.) Ekkor már kezdett sötétedni mivel elmúlt fél nyolc és egyre kellemesebb lett a klíma. A nap már korábban lement, de fél nyolcra kezdett el igazán sötétedni. Itt már elég sok kerékpárossal találkoztam akik folyamatosan előztek meg és felkapcsoltam a fejlámpát is, mert féltem, hogy valaki nem vesz észre.
A kerékpárosok nagy része igazán figyelmes volt és lelkesített legyen az amatőr vagy profi. Akadt azonban néhány igazán bunkó is aki majdnem elsodort vagy anyázott, mert ki kellett kerülnie. Ezen a szakaszon ismét elhatalmasodott rajtam az egyedüllét és nagyon fontolgattam, hogy Algyőnél abbahagyom az egészet. Fájt a lábam, ragadtam a kosztól és a gyümölcsöktől, semmire se vágytam jobban mint egy fürdőre és alvásra. A lábaim elnehezedtek és a talpamat is kezdtem érezni térdem szúrt. Ekkor kicsit elkezdtem újra futni, mert az korábban is olyan jól bejött, gondoltam hátha most is segít. Legalább a kilik gyorsabban pörögnek... A futás sajnos nem volt olyan lendületes ezért gyorsan ráhagytam. Közben beért Tamás így újra társaságban haladtam. Elmesélte, hogy kicsit megzuhant és 20 perces pihenőt iktatott be. Örültem, hogy újra van kihez beszélni és meséltem is neki aljas tervemről, hogy feladom Algyőnél. Ő próbált erről lebeszélni és mondta, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Mondtam neki, hogy értem én, de félek, hogy lesérülök és nagyon fájni fog másnap a lábam. Mondta, hogy arról már lekéstem, mert így is izomlázam lesz az a kevés már nem számítana. Szerinte egyébként azért embert próbáló ez a túra, mert nagyon egysíkú. A hegyi túrákon azért jó a változatosság, mert az ember lejtőn lendületet kap és a lábfeje is változatosabb terhelést kap. Míg itt teljesen azonos az igénybevétel 72 kilin át.
Egyszer csak hallottuk a főúton haladó autókat és már csak pár km választott el minket az algyői ellenőrzőponttól. Kerékpárosok nagy számban pihentek meg itt és kaptunk teát majd csetlés-botlás és bénázás keretében bejegyzést az ellenőrzőlapra is. Több mint 50 kili és bő 11 óra menetelés után elbúcsúztam Tamástól és szüleim összeszedtek, majd hazamentem. Otthon levakartam magamról a centi vastag retket és kajáltam egy tisztességeset.

Kicsit bánt, hogy nem teljesítettem a túrát, de rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb főleg Tamásnak köszönhetően. Azért a rutin nagyon sokat számít amit máshol kamatoztatni tudok.

Lehet osztani, hogy feladós köcsög vagyok.... :D

Első félmarcsi versenyem (1:59:53)

Szeptember 4-én sikerült teljesíteni a félmaratoni célkitűzésem módosított változatát. Eredetileg arról szólt a történet, hogy csak fussak le egyben 21 km-t. Ez tavasszal majdnem sikerült, de csak egy félmaraton váltó és egy betegség miatt kihagyott verseny lett. Végül váratlan lehetőségként az Ultrabalatonon futhattam 22 km-t. Ekkor már úgy éreztem teljesült a szent cél és hátradőlhetek! Azután nézegetve az eredményt (2:06-os félmaraton) úgy gondoltam talán ezen még lehet javítani. Így jött az újratervezés, azaz legyünk két órán belül!

A fentiek fényében kértem segítséget a Nike futóklubban profi edzőtől. Alap elképzelésem az volt, hogy heti 3 alkalomnál többet nem szeretnék futni és ennek szellemében kezdtük el Vajda Zsuzsival összeállítani az edzéseket. Hétfő jellemzően könnyű 6-8 kilis futásokról szólt és fartlekről. Szerdán résztávozás ment mindig változó leosztásban a vasárnap pedig a hosszú futásoké volt 10-15 kilis adagokban.

Ilyen felkészülés után indultam neki a félmaratonnak a legkisebb izgalom se volt bennem, hogy esetleg kudarc érhetne, bár az időjárás nem ígérkezett ideálisnak, hiszen 30 fokot mondtak a híradások. Mindezek ellenére nyugodtan kiérkeztem a versenyre a gondok akkor kezdődtek mikor a táskámban felejtettem a Triós chip-et (indultam 3 fős váltóban is) és vissza kellett menni a csomagmegőrzőbe. Itt elvesztettem értékes perceket mely alatt meglátogathattam volna egy Toi Toi-t. Sajnos akkora sorok álltak WC-k előtt, hogy nem mertem beállni és inkább úgy voltam majd lesz valahogy.

Beálltam a 2 órás iramfutó elé annak szellemében, hogy ha ő beelőz akkor baj lesz. Hát persze beelőzött...
Az elején sikerült teljesen ideális tempót elkapnom a rajt után és egészen a budai oldalig nem volt gond. Az Andrássy úton rám talált saját szurkolótáborom Mariann és Claudio személyében akiknek nagyon örültem és elárulhatom, hogy titkon számítottam is rájuk annak ellenére, hogy előző este még hatalmasat buliztak. Claudionak ugyanis szülinapja volt ahol én is a zabálás erejéig részt vettem. :)

Budán megtörtént a triós váltás ami teljesen tökéletesen és különösebb időveszteség nélkül zajlott. Anita szerencsére könnyen kiszúrt és integetett így könnyen megtaláltam. Itt találkoztam KDMarianna-val aki a triós futótársát várta Futó Lívit akivel a rajtnál találkoztam. Itt volt az első frissítés amit én kihagytam, mert nem éreztem szükségét állandóan megállni és ezzel lendületet veszteni főleg mivel pár száz méterrel korábban megvolt a váltásom és alig kezdtem el újra futni. Budán lefelé nagyon tűzött a nap. Mikor jött a visszafordító a Petőfi hídnál ott kicsit lett levegő ami jólesett, örültem a szellőnek, mert dőlt rólam addigra a víz és már alig láttam az izzadtságomtól. 8 kilinél akartam kétbetűs kitérőt tenni, mert már a rajt óta cipelt teher azért eléggé zavaró volt. Itt a 4 Toi Toi mind foglalt volt folyamatosan ki-be ugráltak a versenytársak és nem kívántam várakozni. Frissítettem izoval, de nem esett jól vizet és banánt nyomtam, mert féltem, hogy a következő víz soká lesz. Ezután csak úgy repültek a kilik. Az Endomondo nem bírta a meleget és 5 km után elhallgatott ezért csak az út szélére elhelyezett km jelzésekre és az órára hagyatkozva konstatáltam, hogy jól haladok. 11 km megvolt szinte pontosan 1:00 körül. A kétfős váltónál sikerült benézni a nem túl egyértelmű útbaigazítást, de ez senkit se zavart. Sőt nekem még tetszett is, mert legalább nem a tömegben futottam. Általában próbáltam a tömegen kívül futni, mert antiszociális köcsög vagyok. :) Ennek eredménye az volt, hogy mindenki futott az árnyékot keresve én meg a napon. 16 kili-ig jó hangulatban telt a futás, ahol lehetett ittam kicsit és locsoltam magam plusz banánt ettem. Próbáltam a nézőket szurkolásra buzdítani és köszöntem a lelkesítést. A pesti rakparton végig kerestem az ismerős arcokat főleg ahol szembe futott a mezőny és sikerült is Miklós Istvánt kiszúrni, de csak arra volt erőm, hogy le Dagad Köcsögözzem a póló alapján amiről felismertem.

A parlament közelében előzött meg G. Mariann gyanúsított vadi új futóblogos pólójában látszólag teljesen alázó tempóban. Kicsit belegondoltam, hogy felzárkózom hozzá, mint utólag kiderült csak 50 másodperccel futott jobb időt. Lehet ha belehúzok akkor ezen az előnyén faraghattam volna. Az Alkotmány utcánál találtam Toi Toi-t éppen egy sporttárs előtt vetődtem be és könnyítettem a terhemen. Sajnos nem volt jóleső a könnyítés sőt teljesen rosszul esett. Valahogy a megszoktam már valószínű 16 kili alatt a kialakult helyzetet. Ezután jött a fekete leves! Versenyt megelőzően azt gondoltam ha meglesz a 16 akkor már csak be tudok érni valahogy. Persze csak itt jött a felüljáró a Nyugati térnél ahol Saci néni lelkesített. Ezután Panzsi húzott el mellettem veszett tempóban. Őt is csak azért vettem észre, mert a hátán hordta a nevét. :) 18 kilinél beértek Németh Csabiék amitől nagyon megrémültem. Ugyanis ha beér a 2 órás iramfutó akkor oda a kitűzött cél! Ezután próbáltam velük tartani az iramot és nagy kínok árán sikerült 10-20 méteren belül maradnom. Csabi folyamatosan lelkesített mindenkit és ösztönzött, hogy csak egy kicsit kell már kibírni és ne csüggedjünk. Az utolsó frissítést ki is hagytam 19 kili után, mert már nem igazán volt rá szükségem. A lábaimból elillant erőt ez már nem hozza vissza.


Utolsó ezren megelőztem Csabiékat és folyamatosan figyeltem az órát. A célegyenesben 1:59-volt és rákapcsoltam amennyire ment így 1:59:57-el beestem. Utolsó 2 kilin már a lábaimba nem volt erő kidörzsölődtem szóval szó szerint vért izzadtam az eredményért, de a kitűzött cél meglett. Élveztem a versenyt alapvetően, de hosszú ez a 21 km ilyen melegben. Az iramfutóknak Németh Máriának és Németh Csabának megköszöntem a segítséget.
A célba érkezés után percekig csak próbáltam összeszedni magam érmet és befutócsomagot megkaptam ezután kerestem az árnyékot. Szerintem mindenki megérdemli a gratulációt aki ilyen hőségben volt ereje és elindult a versenyen. Végső mért idő 1:59:53 egy hónap és jön egy újabb félmaraton ahol remélem tudok javítani.

Kitörés 60 emléktúra

Február 12-én került megrendezésre ötödik alkalommal a Kitörés emléktúra melyről egy hónapja szereztem tudomás és azonnal felkeltette az érdeklődésem. Elsősorban az izgatott, hogy este indul a túra és egész éjjel menetelni kell. Ez az út utolsó harmadában többször is eszembe jutott, de erről majd később. :) Másik motiváló a megemlékezés volt mely azon több ezer katona előt állított emléket akik 1945-ben a körülzárt városból kíséreltek meg elkeseredett kitörést.
Miután rátaláltam a túrára már nem volt visszaút és mint általában ilyenkor lenni szokott nem bírtam kiverni a fejemből. Természetesen a három távból (25, 35 és 60 km) csakis a 60 km volt az egyetlen ésszerű célkitűzés. :)

Persze szokásos módon a veszéllyel akkor szembesültem először mikor már csak pár nap volt a túráig. Azaz elég merész nekiindulni egy éjszakai túrának tök egyedül ezért próbáltam társat szerezni. Mivel ismerettségi körömben nincs ekkora őrült így közösségi oldalon néztem körül és találtam valakit akihez csatlakozhatok. A csatlakozás persze mégse jött össze. Kicsit késve érkeztem a rajthoz és mivel elég sokáig tartott a rajtolás nem lett volna értelme egymást összevárni. A Kapisztrán térre haladás közben elfogyasztottam egy pizzaszeletet és szereztem egy bombát is. Nem volt nehéz megtalálni a rajz helyszínét, mert kissebb-nagyobb csoportokban, de sok túrázó jött velem szembe a téren pedig nagy volt a tömeg és a rendőri jelenlét. Kb. 45 perc várakozás után 19:00-kor elindultam a várból és próbáltam tempósan haladni, de mivel nem annyira tudtam az útvonalat inkább mások mellé szegődtem. A Diós árok volt az első meredekebb emelkedő még a városban ahol kellemes tempóval sikerült olyanokhoz csatlakoznom akik elég magabiztosan ismerték a járást. Volt aki már itt lendületet vesztett nem tudom ő hogy bírta később, de ennél csak nehezebb volt a túra további része. A kellemes kaptatón kielemeztem a leírást így már kb. tudtam merre kell haladnom, de az első ellenőrző pontig (Széchenyi-emlékmű) még az alkalmi társakkal tartottam. Az ellenőrző ponton korhű öltözetben Magyar katonák várakoztak és pecsételés után tovább haladtam.

Az útvonal nem volt túl bonyolult a leírás is elég egyértelmű volt és még mindig a városban kellett haladni. A város szélétől megjelentek a túristajelzések melyeket fényvisszaverő csíkokkal is megjelöltek így a tájékozódás nem volt bonyolult. Itt már leküzdve kezdeti bátortalanságom határozottan haladtam tovább egészen a Diófás-tetőig ahol egy elágazás volt. Itt a leírást többen több módon értelmeztük és talán ez lehetett egyesek veszte. Az alkalmi csoportosulásban volt olyan aki teljes magabiztossággal állította, hogy tudja merre kell menni ezért követtük. Megérkeztünk az első katonasírhoz amit rengeteg mécses és szalag díszített. Ezután tovább haladtam és meglett a második ellenőrző pont is (Csacsi-rét) itt se időztem semmit.

Tovahaladva enyhe lejtős terep következett ahol elő kellett venni a túrabotot mert elég jeges volt helyenként az út. Éppen elöttem esett el egy túrázó ami intő jel volt. A terep erdős-kanyargós volt a Virág-völgy. Itt is gyorsabb iramban haladtam a többieknél és először sikerült úgy elszakadnom mindenkitől, hogy teljesen egyedül haladtam a sötét erdőben. A fejlámpa persze teljesen jó szolgálatot tett. Elég érdekes volt látnom, hogy többen nem készültek semmilyen elemlámpával vagy egyéb fényforrással annak ellenére, hogy ez egy éjszakai túra. A terep egy szakasztól ismerős lett bár nappal teljesen más arcát mutatta. Hétvégeken olykor futottam már a normafa ezen részén fel a János-hegyre. Rövidesen találkoztam túrázókkal akik velem szembe jöttek és ezt nem igazán értettem. Mikor elértem a harmadik ellenőrző pontot aho orosz katonák fogadtak és ajándék sportszelet rájöttem, hogy egyesek rossz irányba fordultak a Diófás-tetőnél és így kimaradt számukra a második ellenőrző pont. A sikeres teljesítésnek egyetlen módja volt, hogy szépen felkeresik a kimaradt pontot ami 8 km pluszt jelentett számukta. Ekkor már 12 km-nél tartottam és itt ittam először valamint megettem az első csokit.
A János-hegyről lefelé egy kacskaringós út vezetett ahol többen levágtunk egy-egy szakaszt mert nem akartunk annyit gyalogolni. :) Persze itt nem ártott azért észnél lenni, hiszen a sötét erdőben ez könnyen eltévedéshez vezethet ha olyan kanyart akarsz levágni ami nem is létezik. :) Ez a szakasz szintén kellemes meglepetéssel szolgált. Ismét ismerős helyen jártam csak utoljára mikor január elején a Buék 20 túra keretében erre jártam egy ismerősömmel akkor mindezt letaposott hóban és jégben kellett megtennem. Akkor bot nélkül olykor négykézláb kellett felkapaszkodni arra Nagy-Hárs-hegyre amit most gond nélkül sikerült megmászni. A kaptatón nagyon jó szolgálatot tett a túrabot. Lefelé se kellett seggen csúszva közlekedni mivel a január elejéhez képest hónak és jégnek nyoma se volt. :D A hegyen volt a harmadik ellenőrző pont ahol német katonák teljesítettek szolgálatot. Nagyon helyesen német nyelven fogadtak minden túrázót.

A következő 5 km-es szakasz teljesen eseménytelenül telt. Folyamatosan hagytam le mindenkit már-már élveztem, hogy senki se előz meg én viszont mindenkit lehagyok. Egyszer elbizonytalanodtam mert a GPS alapján már el kellett volna érnem a következő ellenőrző pontot ami az Újlaki-hegy volt, de mégse találtam. Azért és féltem mert azt írták itt saját magunknak kell bélyegezni és féltem, hogy elnéztem valamit. Pár embernél érdeklődtem és megnyugtattam magam avval, hogy nekik is annyi pecsét volt a füzetükben mint nekem. Végül elértük az Újlaki-hegyet ahonnan páratlan panoráma tárul elénk. Itt el is fogyasztottam egy szendvicset mert már 20 km volt mögöttem és kezdtem éhezni. Volt aki itt se időzött hiszen csak 2 km-re volt Virágos-nyereg ahol a rövid táv célja volt. Ott az ígéretek szerint meleg étel várt minket ami fasírt, kenyér és tea kombó volt. Sajnos akkora volt a tömeg, hogy teljesen elment a kedvem a közelharctól. Éjfél volt és nem volt kedvem ott állni fél órát egy fasírt kedvéért. Volt aki itt adta fel a túrát mert nem bírta tovább én megtöltöttem a kulacsot és kimenekültem a Boróka BÜFÉ-ből. Éjfél lévén próbáltam felhívni egy szülinapos ismerősöm, de sajnos ez se járt sikerrel így a tovahaladás mellett döntöttem.

A tájékozódás egészen eddig pofon egyszerűen ment hála a fényvisszaverő jelzéseknek ami valamiért itt megszűnt. Azt is nehezen találtuk ki hogy merre kell elindulni, de végül megtaláltuk a sárga jelzést. Egy újabb katonasír mellett elhaladva egy kaptatón haladtam. Kicsit csökkent az éberségem ugyanis pár perc után derült ki, hogy nem a megfelelő úton haladunk és mivel én mentem legelsőként mindenki csak jött utánnam. Kiderült, hogy a katonasírnál volt egy elágazás amit nagyon nehezen lehetett kiszúrni. Visszamentünk és már a helyes úton elhaladtunk a Csúcs-hegy és a Tök-hegy mellett. A szakasz elég sok odafigyelést igényelt mert keskeny út vezetett a hegyoldalban ahol egy figyelmetlen lépés hatására azonnal lecsúszhatott a hegyoldalon. Szerény 10-15 fős társaság vonatozott itt mert csak liba sorba tudtunk haladni majdnem 5 km-en át. Az Alsó-Jegenye-völgy előtt kicsivel szélesedett ki az út. Ott lehetett kicsit hozni a mezőnyön. Az Alsó-Jegenye-völgynél újabb ellenőrző pont volt ahol amerikai katonák táboroztak rendkívül meggyőző felszerelésben. Itt csak egy csoki erejére álltam meg és azonnal haladtam tovább. Ekkor üzent szülinapos ismerősöm akit azonnal visszahívtam. A legjobbkor jött, mert éppen eléggé kezdett ingerszegénnyé válni az egész túra és kellett a társaság. Bő fél órás cseverészés kicsit lelket öntött belém és megújult erővel folytattam tovább. A beszélgetés közben elszalasztottam egy lehetőséget ugyanis betérhettem volna a solymári benzinkútra egy frissítőre, de végül is túléltem. Zsíros-hegyi túristaház romja volt a következő célpont. A túra ezen szakasza szakasza nem volt túl emlékezetes. 4-5 fős csapat verődött össze és olykor elbizonytalanodtunk, de alapvetően megoldottuk a tájékozódást. Egy helyen rövidíteni próbáltunk ami utólag nem volt jó ötlet. Eddig is éreztem, hogy teljesen át van ázva az öltözetem, de ekkor már igazán bosszantú volt. Ha kicsit megállt az ember azonnal fázni kezdett. A táskám nagyon húzta a vállam kezdett minden idegesíteni. A Zsíros-hegynél ismét kaptunk volna kaját csak sajnos mire megérkeztünk már elfogyott a gulyás. :( Itt már 32 km-nél tartottam és kicsit kezdtem félni, mert elég sok volt még hátra.

Felhasználtam a hátizsákban tartogatott bombát és tovább indultam egy alkalmi társammal. Szerencsére ő is pont olyan tempóban haladt mint én ezért teljesen jól tudtuk gyűrni a kilómétereket. Ekkor következett az utolsó nagy csúcs megmászása! A szintrajz alapján éreztem, hogy ez kemény lehet és nem csak azért, mert sok szintet kell felfelé haladni, hanem azért is mert lefelé is le kell jutni. A lejtőn haladás a tavalyi Piros50 túrán nagyon nehezen menet és egy hónapra hazavágram a térdeim. Akkor persze nem volt túrabotom és embertelen tempót diktáltam magamnak. Most ezt próbáltam elkerülni. A Nagy-szénási hegy megmászás elég könnyen ment és szerintem az egyik legszebb pontja a túrának. A lefelé vezető úton is folyamatosan hagytuk le újdonsült társammal az embereket. Persze mindig látunk a távolban lámpásokat ami azért megnyugtató volt mert éreztük, hogy nem tévedtünk el. Az is segített a tájékozódásban, hogy a Zsíros-hegytől újra voltak fényvisszaverő jelzések így nagyon könnyen tájékozódtunk. Az út le a hegyről nagyon kényelmes és széles volt. Olykor azért belegondoltam, hogy nagy mázlim volt amiért nem volt idén hó mert az biztos jelentősen megnehezítette volna a dolgunkat. A következő ellenőrző pont Fehér útnál volt. Itt elfogyasztottam első narancsom ami nagyon jól esett és extra energiával látott el. Az ellenőrző ponton németek állomásoztak és egy kerítést is le kellett küzdeni a továbbjutáshoz.

Röpke pihenő után tovább haladtunk a vadkerítés mellett egy elágazásnál szerencsére figyeltem és jó irányba haladtunk nem úgy mint pár lámpás akiket csak messzire láttunk és elvétették az elágazást. Szólni már nem tudtunk nekik. A lefelé ereszkedésen folyamatosan próbáltam a bottal tompítani a terhelést ami a téremet érte, de így is bitangul fájt. Sajnos a tavalyi piros 50 túra életem első teljesítménytúrája nagyon megbosszulta magát. Azt vártam már, hogy mikor érünk ki az erdőbő, mert már nagyon nyomasztott. A szándófölteknél ismét át kellett küzdeni magunkat egy kerítésen, de legalább kitárult a világ és messzire eltekinthettünk. A Malom-földekig még le kellett küzdeni egy csatornát és egy újabb kerítést. Az pontnál sikerült szert tennem egy fél pohár teára. Kicsi lelkiismeret furdalásom is volt mert én ittam meg az utolsó adatot, de nagyon jól esett. Egy sportszelettel később jött Perbál ahol nem igazán figyeltem a tájékozódásra. A túratársam tavalyról ismerte az utat ezért rá hagyatkoztunk. Később kiderült, hogy módosítottak az útvonalon, de erre csak akkor jöttünk rá mikor újra becsatlakoztunk a kitűzött útvonalba. :D A szántóföldön elég keserves volt a haladás és már minden agytevékenységem minimálisra szorult, csak követtük egymást szótlanul. Szerencsére kezdett világosodni fél hét felé és ez kicsi erőt adott nekünk. Az Anyácsapusztai pontnál ismét elfogyasztottam egy narancsot és láttuk a távolban napsütötte Kakukk-hegyet. A nap különös módon csak a Kakukk-hegyet érte el és miután teljesen bearanyozta fényével el is bújt a felhők dölé egész napra. :(

Motiváltságunk nagyon minimális volt és megfordult az agyunkban, hogy torony iránt indulunk meg, így talán spórolunk. Végül mégis becsületesen az útvonalat követtük és a csatorna mentén majd a tó partján elhaladva megközelítettük a hegyet. A tónál addig sármentes bakancsom sikerült felavatni mert a part mentén félig jeges félig mocsaras volt a talaj. A Kakukk-hegy volt az utolsó kemény próba, de felszívtuk magunkat és megindultunk. A hegyen sajnos nem volt ellenőrzőpont és ez nagyon nagy csalódással töltött el minket. Készítettünk képeket, hogy legyen bizonyítékunk a megmászásáról és megindultunk lefelé. Ez volt a legkeservesebb ereszkedésem, de már a cél közelsége feledtette velem a fájdalmak egy részét.

Negyed kilenc felé érkeztem Szomorra ahol nagy volt a tömeg, de türelemmel soromat kivárva megkaptam jól megérdemelt emléklapom és kitűzőm. Türelmesen kivártam a virslit és a teát, mert már nagyon kellett egy forró ital és valami főtt étel.

A túra nagyon tetszett, de sajnos a nagy létszám miatt nagyon megérződött a szervezésben pár hiányosság. Az adatokon látszik, hogy ismét majdnem megduplázódott a résztvevők száma a korábbi évhez viszonyítva.

Sportmánia 1.

Eltelt a májusi hónap ami nagyon vegyes tapasztalatokkal zárult ha a sportot nézzük. Megpróbálom ezeket összeszedni. Ha nincs kedved sokat olvasni még most lépj le. :D Lehet haszontalan írás lesz, de a blogok már csak a semmittevők szájtépéséről szólnak 90%-ban. :)

A hónap versennyel kezdődött és versennyel is végződött. A két verseny között óriási különbségek voltak.

A majális egy kellemes kis mountain bike versennyel kezdődött ami azt jelentette, hogy leporoltam a bicajt és előhoztam a pincéből. (igazából le se poroltam) Kedves Tibor barátom invitált erre a versenyre melynek a hivatalos neve VIII. BUDA MOUNTAIN BIKE MARATON.

Amilyen optimistán jelentkeztem egy 4 nappal a versenyt megelőzően olyan rettegés jött rám két nappal később. Rájöttem, hogy ez azért nem az a "séta a parkban" szintű megmérettetés lesz. Optimista voltam mert "bicajoztam én ilyen távokat nem egyszer" csak van egy dolog ami az Alföldön nincs, de a Hármashatárhegyen van mégpedig különbség, szintkülönbség. :) A versenyen több száz kerekessel együtt indultam meg és éreztem, hogy kemény próbatétel vár rám. Az érzésem beigazolódott. Az első negyedén a versenynek jól haladtam. Sőt! Pozíciókat javítottam. A második negyedben egyre keményebb lett a terem és a dugók az erdőben nem csökkentek. :) Nagy élmény volt számomra, hogy egy ösvényen lefelé satu fékkel szaladtunk, éreztem az égő fékek szagát és közben tanácsokat kaptam az ereszkedésre tőlem tapasztaltabb versenyzőtársamtól. A hangulat jó volt, poénkodtunk is mikor nem tudtunk haladni, hogy biztos útépítés miatt fel van bontva a hegy. :D A szakasz második felében már nem volt akkora tömeg és az energiám is teljesen elfogyott. Lejtőn zúgtam mint állat előztem is. Emelkedőn viszont sokszor toltam a bicajt mert annyira kiment az erő a lábaimból. A fissítők banán, citrom és szőlőcukor formában érkeztek. Nem szeretem a citromot, de ott zabáltam a banánnal. Párat nyomtam a kulacsomba is amit szintén tapasztaltabb versenyzőktől lestem el. :) Az utolsó pár negyedben még akadt egy frissítő pont ahol szintén megtömtem magam szőlőcukorral, banánnal, citrommal és vízzel. Végül jött egy hatalmas lejtő ahol veszedelmes sebességgel ereszkedtem lefelé a láncom leesett és miután egy kanyart elvétettem a másik meglepetésem az volt, hogy hiába tekerek nem haladok. Gyorsan visszapakoltam a láncot megtettem az utolsó km-t is. Beértem! Összeestem! Tibor persze fél órával korábban ért be mint én ő már csak vigyorgott rajtam. Miután kipihentem magam felkerekedtünk és begyűjtöttük az ingyen sört és rágcsákat. Azután megnéztük az eredményhírdetést és Tibor volt olyan kedves lemost a bicajom. :) A verseny egy élmény volt! Eldöntöttük, hogy jövőre szintén idulunk, sőt még idén tervbe vettünk kettő további Mountain Bike versenyt. Egyik Gödöllőn lesz a másik pedig a Hortobányon.

A májusi hónapra beiktattunk egy kis kerékpáros természetjárást is ami elég szerencsétlenül alakult. A szentendrei szigetre kellett eljutnunk amit szépen autó-komp-gps eszközök igénybevételével terveztünk megoldani. Az autó jól ment... rá a kompra ami majdnem megfeneklett egy kis szigeten, de egy kis súlypont áthelyezéssel kiszabadultunk. Ezek után jött volna barátunk a GPS aki sajnos olyan irányba akart minket vinni amerre sorompó volt. Ezután imporvizáltunk, próbáltunk odajutni a Duna sor 4 szám alá. Ez tökéletesen sikerült csak a települést nem találtuk el. Mindensetre úgy gondoltuk ez is jó lesz akkor itt kerékpározunk. El is indultunk egy irányba, majd elfordultunk balra azután később jobbra. Szóval minden cél nélkül eljutottunk végül Tahitótfalura. Ahol egy rövid "nagy tárcsa, kis kónusz" után megpihentünk és ebédeltünk. Visszafelé kiszúrtunk egy cukrászdát ott még toltunk egy kis sütit és elundultunk egy tetszőleges irányba ami kb. az autó felé vezetett. Csak azért kb. mert mire megnéztük a GPS-en merre vagyunk már túlmentünk kb 4-5 km-t. Nagy nehezen csak megtaláltuk az autót és visszafelé már a komp kihagyásával (idő közben találtunk egy hídat) haza indultunk. Annak ellenére, hogy nem láttunk a szervezett túra keretében sisakos sáskát és nyári kikericset azért jól telt a délután és letekertünk jónéhány km-t.

A folytatásban a futás részével jövök.