Piros 65 beszámoló

        Életem első teljesítménytúrája volt tavaly a Piros50 és akkora hatással volt rám, amit meg akartam ismételni. A táj gyönyörű volt, és olyan kihívás elé állított, amit addig még nem tapasztaltam. Akkor hatalmas nagy küzdések árán 11 óra alatt teljesítettem a távot. Úgy éreztem soha többé nem akarok ilyen túrán indulni, de mindez csak pillanatnyi első felindultságból gondoltam így. Miután felépültem a 6 hetes kényszerpihenőből már szinte azonnal azt terveztem, hogy idén 65-ön szeretnék indulni.

        A pirosra idén már tudatosan készültem és a túrát megelőző hetekben szinte csak terepen jártam. Szerdánként SZESZ -eltem és hétvégeken teljesítménytúrákra jártam. A túra utolsó 30 kilijét bejártam a leendő túratárssal, hetekkel korábban, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult a tényleges megmérettetésen. Sikerült nagy szervezkedések árán szert tennem egy új cipőre is ami a túrán debütált először. A stratégia az volt, hogy az elején futok ahol lehet, és később beérve túratársam aki korábban indul közösen húzzuk be a végét. Sötétben és a táv utolsó harmadában már jól esik, ha van valaki az emberrel és nem kell egyedül baktatnia az erdőben.

 
Cipő

        A cipőről annyi szót ejtenék, hogy egy ideje éreztem szükségét egy kifejezetten terepfutó cipőnek, főleg mikor már heti 20-40 kilit töltöttem erdei futásokkal vagy túrákkal. A mezei futócipő messze nem ideális, de erre akkor jöttem rá igazán mikor az új cipővel teljesítettem a 65 kilit. A cipő egy Adidas Marathon 10-es amiből megfelelő méretűt (50 2/3) csak USA-ban találtam. Szerencsére sikerült megszervezni, hogy kinti ismerős átvegye a cipőt és hazajusson. Pénteken a túra napját megelőzően átvettem és bár nem nyugodt szívvel, de előzetes próba nélkül indultam vele a piroson. Egyébiránt azért is volt érdemes megrendelni külföldről a cipőt, mert olcsóbban beszerezhettem, ami szintén nem elhanyagolható szempont. A méretet tekintve volt kétségem, de mivel az utolsó 3 cipőm mind azonos méretű Adidas volt ezért kevésbé aggódtam.

 Előkészületek

        A pénteki napon rohamtempóban telt. Annak ellenére, hogy a cipőt délelőtt átvettem Ferihegyen nem tudtam egészen este hétig még felpróbálni se. Este bevásároltam és a kocsit baráti segítséggel kivittem Nagykovácsiba, betárazva meleg holmival, hogy ha este vége a túrának azonnal kényelmes körülmények között a lehető legrövidebb idő alatt hazajuthassunk. A táskára otthon elkezdtem rádobálni azokat a dolgokat melyek nélkül nem szeretnék elindulni. Pakoltam be müzli szeletet, egy szendvicset, izo-t, kesztyűt, fejlámpát, tartalék felsőt és csokit. Kikészítettem a másnapi öltözetemet és próbáltam időben lepihenni, mert tavaly 4 óra alvás után túráztam, ami azért nem ideális. Az este folyamán még sikerült fuvart is találnom a rajthoz így megspórolva magamnak fél órát legalább.

Rómaifürdő - Csobánka

        Szombaton 5:30-kor ébredtem és kényelmesen elkészülve leindultam a találkozási ponthoz. Túratársam készülődés közben üzent 7-kor, hogy már fél órája úton van. Ettől kicsit feszült lettem, mert így ha 8 körül rajtolok, egy másfél órás előnyt kell lefaragnom, ami azért számomra baromi soknak tűnt. Az autó 7:35-kor felszedett és 10 perc alatt eszeveszett iramban kiértünk a rajthoz. :) Rövid ismerkedés és a barátok/ismerősök üdvözlése után 7:55-kor már el is rajtoltam. Ahogy elpakoltam az itinert át is álltam kocogós tempóra és haladtam az utcákon, szerencsére a leírást csak az ellenőrzőpontokon kellett elővennem, mert jól láthatóan nyilakkal jelölték az útvonalat. Még a 2. kilinél beértem Timit és egy szakaszon közösen haladtunk és beszélgettünk, de később a tisztásra kiérve ismét futósra vettem a tempót. Nagyon jó volt az idő és kellemes hangulatban futottam, egyedül a Nagy-Kevélyre sétáltam. A kilátás onnan csodálatos volt ismét, de csak rövid ideig csodáltam, hiszen sietnem kellett! A túrázókat folyamatosan előztem és belegondoltam, hogy bezzeg egy éve én is csak sétáltam lefelé. Az új cipő itt a sziklás lejtőn azonnal megmutatta előnyét, mert lényegesen jobban tapadt és kevésbé éreztem a terep egyenetlenségeit. A túrázóknak kivétel nélkül köszöntem és szinte mind viszonozta egy köszönéssel vagy akár hajrázással. Az úton lefelé találkoztam Szaszával is aki éppen állította össze felszerelését, hogy a terepfutó mezőnyt megörökíthesse. Ekkor jutott eszembe először, hogy hamarosan ők is beérhetnek, mert bár a terepfutók 8:30-kor rajtolnak, de ők lényegesen gyorsabbak. Tavaly emlékszem a Nagy-Kevélyre felfelé már elkezdtek előzgetni, most 10 perccel később indultam, de annyival gyorsabban haladtam, hogy egészen a Csikóváraljai menedékház után értek be az első futók az első feltételes ellenőrzőpont után.

Mi a feltételes ellenőrzőpont? Erre a legfrappánsabb választ Kitörés60 túrán hallottam: A feltételes ellenőrzőpont azért feltételes, mert feltétele a túra teljesítésének. :P

Csobánka - Dömös

        A feltételes ellenőrzőpontnál fúvószenekar fogadott és hatalmas szurkolás, itt hirtelen el is felejtettem frissíteni és csak pecsételtettem. Láttam Gergőt fényképezőgéppel a kezében. Az emelkedőn ért be az első terepfutó, aki KÖSZÖNT. Ezt azért kell megjegyeznem, mert a többi ezt mind elhanyagolta kevés kivétellel. Jó értem én, hogy sietnek, és ha nem is kell mindenkivel cseverészni, de egy helló tök rendes gesztus főleg ha az emberen látszik, hogy szintén fut vagy legalábbis próbál és nem bakancsos turista. Jó ezen sérelmemen azért túlteszem magam, csak ott nem esett jól. Az emelkedőn beértem Lacit is, akit már messziről kiszúrtam a Kassás hátizsákjáról. :) Így újabb ismerőssel találkozhattam. Ez 16 kilinél és 2 óránál volt éppen. Erre azért emlékszem, mert kitárgyaltuk, hogy ki mikor indult. Ő valamivel korábban indulhatott, de azt pontosan nem mondta mikor. Az emelkedő kemény volt és ekkor már kezdett a bal lábfejemben holmi fájdalom előbújni. Konkrétan a lábfejem felső fele fájt, ami valami hibás kötés vagy begyűrődő cipőnyelv esetleg zokni miatt lehetett. A Tölgyikreknél ellenőrzőpont majd újabb ereszkedés. Ezen a szakaszon többször is előzgettük egymást egy párral. Szinte már vicces volt, hogy mindig egymást kerülgetjük, később 25 kili felé meg is jegyezték, hogy akár együtt is mehetnénk. :) A Tölgyikrek után volt egy tisztás ahol tavaly beázott az akkori futócipőm, amit éppen ez a jelenlegi küldött nyugdíjba. Akkor ez nagyon bosszantott és féltem, hogy most is lesz víz, de szerencsére a túra végéig nem volt semmilyen dagonya, most is úgy néz ki a cipőm, mint amikor a dobozból vettem ki. :D Dömösre ereszkedés közben 6:30-7:00 közötti tempóban haladtam. Az mindvégig foglalkoztatott, hogy merre járhat a túratársam és a Tölgyikreknél üzentem is neki egy Tölgyikrek-et. Azt gondoltam azért Dobogókőig be kellene érnem, mert azért mégis elviselhetőbb a túra társaságban. Mikor beértem egy futó párt meg is kérdeztem tőlük, hogy mégis ők mikor indultak. Gondoltam, ha tudom a rajtidőt, akkor viszonyíthatok, hogy mégis mennyire lehet tőlem túratársam, aki 6:30-kor indult. A pár azt mondta 7:15-kor indultak így már volt viszonyítási pontom. Azt is figyeltem, hogy az ellenőrzőpontokon, a 65-ös túrán kb. a mezőnyben hol állok. Tölgyikreknél a 23-ból 3-4 túrázót előztem be Dömösnél ez már 8-10-re emelkedett.
        Később beértem egy héttel korábban az Éger-völgyben megismert túratársat, akitől újra informálódtam. Ő 7:00-kor rajtolt így újra haladtam előre az időben. :D
Aminek örülök, hogy eltévedni szinte lehetetlen volt, pedig minden túrán van, olyan elágazás ahol eltanácstalanodok olykor, itt ez minimális volt. Dömösre tartva volt egy futó, aki követett pár méter távolságból és egyszer egy éles balra leágazásnál ő tovább haladt a szekérúton. Fél füllel hallottam, hogy visszafordul, és újra nyomomba szegődik. Szerintem, ha fordított az eset lazán követtem volna a téves úton, és jól elkavarunk.
        Hamarosan kaptam egy válasz SMS-t melynek ez volt a tartalma: szfv. Kicsit értetlen fejjel tekintettem az üzenetre. Mit jelenthet? Székesfehérvár? Folytattam a futást és kicsivel később olyan 27 kili környékén megpillantottam túratársam és ekkor nagyon megörültem! Mikor találkoztunk azonnal megkérdeztem mi a franc az az szfv amire az volt a válasz, hogy Szőke-forrás-völgy és hozzáfűzte, hogy sejtette nem fogom érteni. A hangulatom felhőtlen volt szó szerint, mint a hülyegyerek szökelltem. Valahogy nagyon jól ment a futás és menet közben láttam, hogy a félmaratont is sikerült 2:30-2:40 körüli idővel teljesíteni. A hátralévő pár kilit már közösen futva teljesítettük Dömösig. A ponton taps fogadott minket és nagy lelkesítés, amiért ezer hála! Az asztal rogyásig volt kajával és rendkívül finom bodzaszörppel. Egy pohár szörpöt és egy vizet azonnal megittam, mert közben rájöttem, hogy szinte alig ittam a túra rajtja óta.  Enni nem mertem semmi kenyeret csak egy mogyoróvajkrémes kekszet.

Rögzített útvonal Dömösig

Dömös - Dobogókő

        Ezt nem különösebben kedvelem. Tavalyi emlékeim alapján itt egy kimerítő és hosszú emelkedő várt ránk. A bal lábfejem fájt ezért örültem, hogy nem futottunk, hanem sétáltunk. A tempó nekem kicsit lassú volt, de alapvetően kényelmes és nagyon alkalmazkodó típus vagyok. :) Úgy gondoltam, hogy messze még a vége és 30 kili után jön a talpfájás, amit nehéz lesz elviselni ezért nem árt egy kicsi kellemesebb tempó. Megelőztek terepfutós ismerőseim, akikkel üdvözöltük egymást, és itt láttam egy megzuhant futót is aki egy fa tövében ült és eléggé haldokló ábrázata volt. Emberünk nem tudom mit művelt, de nagyon elszámolhatott valamit, de szerencsére Szeszéék segítettek neki, ahogy tudtak. Közben megelőztek korábban lehagyott ismerőseim, de ez pillanatig se zavart. Ez teljesítménytúra nem futóverseny és egyébként se vagyok versenyző alkat, mint ezt már korábban mondták nekem. :) A jobb lábam viszont eléggé elkezdett fájni a forgómnál és úgy általában is ezért inkább átváltottam saját tempómra és megbeszéltük, hogy Dobogókőn újra összeáll a túrapáros. A Szakó-nyeregnél újabb pont volt ahol úgy gondoltam megiszom az Izo felét. Mire azonban észrevettem magam már alig maradt 1,5 deci az üveg alján így azt már nem hagytam meg. Dömös után éppen kezdtem éhezni ezért itt benyomtam egy müzli szeletet is. Elbeszélgettem a pontőrökkel és itt találkoztam egy újabb túratárssal, akit szintén Éger-völgyben ismertem meg. Azon gondolkozott, hogy kiszáll 35-nél, mert Dömösnél megfájdult a lába.
        A maradék pár kilit viszonylag könnyen legyűrtem, olykor még futottam is. :) Kevésbé volt ijesztő az emelkedő, mint ahogy emlékeimben élt. Dobogókőn kaptam egy banánt és kicsit lepihentem. A terepfutók folyamatosan érkeztek be és haladtak tova. Itt kb. 30 percet időzhettünk, meglátogattuk a Matyi büfét ahol réteseztünk és palacsintáztunk, valamint betoltunk egy-egy pohár jó meleg teát. Dobogókőn rendesen hűvösebb voltlett és kesztyűben kellett teáznunk. Ekkor komolyan aggódtam, hogy nem kevés-e az öltözetem, de sokat nem tehettem, mert túlzottan sok lehetőségem nem volt jobban felöltözni.

Dobogókő - Kopár

        Na ez a szakasz is szívás! Először is nagyon jól el lehet kavarodni és itt van a Fehér-hegy! 3 héttel korábbi bejárásunk alkalmával pár kili alatt 3x kavartunk el legalább. Akkor az volt a tanulság, hogy mindig balra kell menni kivéve, ha nem. :) Ja és figyelni kell az útvillákra, horhosokra, kökényesekre és útdeltákra. Most szerencsére volt szalagozás és festés így a  magas fűvel benőtt szekérutat is azonnal megtaláltuk, majd a megfelelő kökényesben haladva letértünk az útdeltában. :) Pilisszentlélekre Pilisszentkeresztre érve meglátogattuk a helyi kocsmát ahol meghallgattam a két kocsmabútor és a kocsmáros elmélkedését a nőkről. A dohányzást tekintve jól álltak a srácok, mert vágni lehetett a füstöt és igazi kihívás volt túlélni azt pár percet a kocsmában.

        A feltételes ponton találkoztunk egy felháborodott futó/túrázóval.
Emberünk érdeklődött a pontőrnél, hogy ki volt az a hülye, aki a felfestéseket készítette. Erre a pontőr higgadtan válaszolta, hogy részben ő és érdeklődött, hogy miért, mi a probléma vele? Emberünknek túl sok volt a felfestés és szerinte úgy néz ki az erdő, mint amit agyonmázoltak. A srác mondta, hogy a futók miatt ez fontos, mert őket ez sokban segíti és különben is ez a festék pár nap alatt el fog tűnni.
Mindig van olyan, akinek semmi se jó! Fogadjunk, ha kevesebb lett volna a jelzés, akkor az lett volna a problémája. Az ilyen ember minek jár túrázni?

        A következő pont Csévi-nyereg volt. Személy szerint ez az egyik kedvenc pontom. Semmi extra nincs itt, de tavaly finom csokit ettem itt. Idén is volt csoki és jó hangulatú pontőrök. Sajnos Kopárig egyre nehezebben haladtunk, mert túratársam nem érezte jól magát, de bármennyire is próbált lerázni és különböző módon hátráltatni én nem tágítottam mellőle. Az már látható volt, hogy nem tud végig jönni velem, de legalább Kopárig próbáltam kísérni, segíteni sokat nem tudtam rajta. Számításaink alapján még így is szintidőn belül teljesített sőt a tavalyinál is jobbat és világosban leértünk a hegyről. Kopárnál túratársam átnevezett 50-re, és megszervezte hazajutását. Én itt benyomtam egy tányér gulyást sok kenyérrel. Nagyon jól esett a meleg kaja, mert már kezdtem fázni. Ekkorra már fél hét felé jártunk és rendesen sötét lett kaja végére. A ponton kb. 20 percet időzhettem ezután egyedül folytattam utam.

Kopár - Nagykovácsi

        Ez a szakasz nagyon nyomasztó volt, mert a sötétség teljessé vált így a tájékozódás nagyon nehézkes lett. Bár 3 héttel korábban bejártuk a szakaszt, de már kevésbé emlékeztem az útvonalra és mintha a festés és a szalagozás is kicsit gyérebb lett volna. Persze lehet csak hisztis voltam és a sötét miatt nem láttam a festéseket mindenhol. Első pár perc után egy útvillánál majdnem elkavartam, de itt még tudtam, hogy nem a logikusabbnak tűnő irányba kell haladnom. A következő pont Kakukk-hegyen volt és itt kicsit futottam majd a hegyről lefelé is elég jól haladtam, de Pilisszentivánra beérve újra nagyon fájta a lábfejem ezért ráhagytam és sétáltam. Számításaim szerint 10 kili volt ez a szakasz, amit 2 óra alatt elvileg teljesítenem kell. A lakott részről kiérve ismét nagyon nyomasztó volt, mert egyedül bandukoltam a sötét erdőben. Körülöttem sehol egy lélek, helyenként elbizonytalanító útelágazásokkal és itt találkoztam először és utoljára sárral is, de nem érdekelt csak jussak tovább. Tudtam, hogy lesz, egy forgókapu ahol bejutok a természetvédelmi területre és onnan jön a szar rész igazán egy tisztességes emelkedővel. A kapu nagyon soká jött és bár fejben tudtam, hogy milyen helyeken kell elhaladnom, pár kép egészen élénken élt a fejemben pl.: egy jobb kanyar távvezetékoszlop tövében. Ezek a helyek viszont valahogy sokkal messzebb voltak egymástól, mint emlékeimben. Egyszer csak megpillantottam egy útszakaszt, ami mécsesekkel volt megvilágítva méterenként és a végén ott volt egy pont! A hideg és barátságtalan erődben nagyon meleg és kellemes hangulatot teremtettek a pontőrök. Itt aztán a kínálathoz mérten rendesen tömtem a csokit, aszalt gyümölcsöt és ropit. Pár túrázót itt értem be és miután megdicsértük a dekorációt és megköszöntük a pontőrök kedvességét tovahaladtunk.
       Át a forgóajtón be a természetvédelmi területre. Jött a rossz rész pocsékabbik fele. "Nem elég, hogy nyakig vagyunk a szarban, de még hullámzik is." :) A sötéthez még hozzáadódott egy tisztességes emelkedő fel a Nagy-Szénásra. Tudtam mi jön, de próbáltam magam megacélozni belül és átálltam robot üzemmódba. Nem is fizikailag volt megterhelő, hanem szellemileg, vagy talán a kettő bizonyos keveréke lehetett. Mikor tőlem egy méterre különböző zajokat hallok és huszadik alkalommal odanézve se látok semmit eléggé idegesítő. A ponton beért túrázókat lehagytam és a végén még beértem újakat is.

 
       Az emelkedő végét vártam már nagyon, mert tudtam, hogy ott a megváltó EP és azután csak lefelé vezet az út. Menet közben kaptam egy sms-t, hogy túratársam szerencsésen hazaért így miatta már annyira nem kellett izgulni. A fejlámpával való túrázás külön élvezete, hogy szó szerint: teljesen más megvilágításba helyez dolgokat. A fák hatalmas óriásoknak tűntek, melyek lombkoronájáig olykor el se láttam, csak a hosszú egyenes törzsek meredtek rám sorban.
        A pont közeledtével az út két szélére egy-egy bábút állítottak melyen tábla lógott. Pontos szöveget nem tudom, de a lényeg, hogy a pontőr már vár minket és kitartás, csak 100 méter van hátra. :) Itt is nagyon kedvesek voltak. A panorámát most kihagytam, pedig páratlan, de minél előbb végezni akartam a túrával. A lejtőn nehezen tudtam haladni a lábfejem miatt, de már csak pár kili volt hátra. Az útvonalat fejből tudtam, mert más túrán már jártam erre a bejárást megelőzően is. A feltételes pontot se felejtettem el amit egy kis kerülővel kell érinteni és kihagyás esetén visszaküldenek a plébániáról. Pecsételés után két kisebb csoportot útba is igazítottam, mert ők kihagyták a feltételest. A plébániára haladva egy család még angolul megérdeklődte, hogy mi ez a rendezvény ahol én megyek. Elmeséltem nekik röviden, hogy egy 60 kilis túra és reggel nyolckor indultam. Erre ők csak ámuldoztak és további sok sikert kívántak. :) A plébániára beérve pecsételés, oklevél, tea és azonnal leléptem. Becsücsültem az autóba felöltve a polár pulcsit és a vastag sapkát. Ekkor már csak 6 fok volt így nagyon elkélt a meleg öltözet. Fél óra alatt hazaértem, lefürödtem és berendeltem egy pizzát aminek 3/4 részét betoltam, majd bealudtam.

A második szakasz útvonala

       Annak ellenére, hogy másnap észrevettem mekkora daganat van a bal lábfejemen más problémám nem lett. Se izomláz se egyéb fájdalom és ennek nagyon örülök. A duzzanat szerintem egy hibás cipőfűző vezetésnek volt köszönhető amit Dobogókőn korrigáltam. A túrát tökéletesen megszervezték és nagyon tetszett a bőséges ellátás és a pontőrök kedvessége. Mindenkinek csak ajánlani tudom a túrát, számomra örök kedvenc lesz. A Magyar Vándorok honlapján olvashattok több információt a túráról.